Blogolj!

Ennyit az összefogásról – oszladozik az MSZP

A szerdai napon kilépett az MSZP-ből és a párttagkönyvét is visszaadta Horváth Imre szocialista parlamenti képviselő. Az ok: az összeborulás jegyében az újpesti körzetét a szocialisták átadják a DK-nak.

Horváth Imrének elege lett az összefogósdiból, függetlenként indulhat Újpesten.

Az atv.hu írta meg elsőként ma délután, hogy Molnár Gyula és Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett baloldali összefogás árnyékában elkezdett oszladozni az MSZP. A formálódó paktum első áldozata Horváth Imre parlamenti képviselő, aki szerdán kilépett a szocialista pártból, és tagkönyvét is visszaadta. A hírek szerint a kilépés háttérben az áll, hogy az MSZP nem indítja újra győztes honatyáját Újpesten, a körzetet valószínűleg átadják a DK-s Varju Lászlónak.

Úgy tudni, tegnap az MSZP elnökségi ülésén állítólag Molnár Gyula pártelnök jelezte, hogy ha az újpesti körzet átengedése az ára az országos megegyezésnek a Demokratikus Koalícióval az egyéni jelöltek indításáról, akkor az MSZP vezetése ezt a gesztust indokoltnak tartaná.

Horváth Imre viszont úgy tűnik, másként gondolta. Az atv.hu azt írja, a párt parlamenti frakciójából egyelőre nem lép ki a képviselő. Az viszont könnyen lehet, hogy függetlenként jelöltként elindul majd Újpesten, tovább színesítve a palettát.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke meglepődött Horváth Imre kilépésén. Cáfolta, hogy megállapodtak volna már a DK-val a választási együttműködésről. Kifejtette viszont, nagyon sok MSZP-s képviselő mond le a körzetéről azért, hogy megszülessen a megállapodás, mert az ország érdeke az első, és az a legjobb jelölt, akiben minden indító párt egyetért...

Demagóg sommás összegzése pedig alább.

Mint a legocsmányabb sunyi lókupecek, úgy alkudoznak a szocik és Gyurcsányék

Semmibe veszik a saját embereiket, képviselőiket, de leginkább a választópolgárokat. A legrosszabb lóvásárhoz hasonlóan adják-veszik a képviselő-jelölti helyeket. Általuk esélyesnek tartott körzeteken úgy marakodnak, hogy közben senki és semmi nem számít. Nem csoda, hogy van közülük olyan, akinek ezt már nem veszi be a gyomra.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/45125/pics/lead_800x600.jpg
DK,Gyurcsány Ferenc,Horváth Imre,Molnár Gyula,MSZP,Újpest,választás 2018
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Fidesz: Egyedül Gyurcsányék akarták beszántani az MTA-t és a hazai kutatásokat

2019.06.12. 20:05
A Fidesz-frakció szerint álságos, amit Gyurcsányék művelnek: az MTA-t egyedül ők akarták beszántani. A nagyobbik kormánypárt …

Grezsa István: Határozott meggyőződésem, hogy a 21. század a magyaroké lesz!

2019.06.04. 06:00
Közép-Kelet-Európa fordulóponthoz érkezett: véget kell érnie annak a több évszázados gyakorlatnak, hogy nemzeteit politikai háttéralkuk …

Ellenzéki összefogás: Újpesten máris eldőlt az első dominó

2019.03.27. 17:05
A szivárványos összellenzéki koalíció polgármesterjelöltje, Szalma Botond bejelentette visszalépését.

MSZP: Mesterházy megúszta, maradhat

2019.03.05. 12:10
A szocialisták ugyanis megszüntették a volt pártelnökükkel szembeni eljárást.

Korrupcióinfó: szabálytalan lakásértékesítés miatt jelentik fel Márki-Zayt

2019.02.28. 16:05
A Fidesz szerint a polgármester szocialista bizalmasának lánya áron alul, a közgyűlést megkerülve vásárolt meg egy főtéri ingatlant a …

Továbbra is utcahosszal vezet a Fidesz-KDNP

2019.02.05. 14:50
A kormánypártok népszerűsége stabil, kiemelkedően magas, az év legnagyobb vesztese a Jobbik – mérte a Nézőpont Intézet.

Botka menekül a Szeviép-ügy kivizsgálása elől

2018.12.21. 14:55
A kormánypártok szerint a szegedi szocialista városvezetésnek takargatnivalója van a Szeviép-ügyben, ezért nem járult hozzá a vizsgálóbizottság felállításához.

Újra erőszakos rendbontók balhéztak a Kossuth téren

2018.12.13. 21:05
Többórányi vonulás után a Kossuth térről a Kossuth térre érkezett vissza pár ezer tüntető. Csütörtök estre is kitört a balhé: füstgránáttal és petárdákkal dobálták a …

Hasít a Fidesz – hárommillió szavazó a kormánypárt mellett

2018.12.04. 09:15
Két százalékkal növekedett a kormánypártok szavazóinak aránya októberről novemberre, a Jobbik tábora pedig ugyanennyivel csökkent – ezt mérte a Nézőpont Intézet.

Szabó Bálint: Botkát bilincsben viszik el a Szeviép-ügy miatt

2018.11.27. 11:55
A károsultakat képviselő jogász feljelentést tett Botka László és Ujhelyi István ellen a Szeviép-ügyben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?