Blogolj!

Hegedűs Zoltánt jelölik Hódmezővásárhely polgármesterének

Lázár János neve is felmerült, de most nemet mondott, „legalábbis egyelőre”.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, Hegedűs Zoltán alpolgármester, valamint Bálint Gabriella, a KDNP és Havasi Katalin, a Fidesz helyi szervezetének elnöke a jelöltbemutatáson.

Hegedűs Zoltánt (Fidesz-KDNP), Hódmezővásárhely jelenlegi alpolgármesterét jelöli a Fidesz és a KDNP helyi szervezete az elhunyt Almási István városvezetői posztjára a február 25-i időközi önkormányzati választásra – jelentette be Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, a jelölt kiválasztásánál két szempontot vettek figyelembe: a tapasztalatot és a stabilitást. Hangsúlyozta, jelenleg 85-90 milliárd forintnyi beruházás van folyamatban a városban, ezek levezényléséhez tapasztalt emberre van szükség. Az új vezetőt másfél évre, 2019 őszéig választják meg, emiatt fontos a város szempontjából a stabilitás is. Lázár János elmondta,

felmerült, hogy ő legyen a jelölt, de – „legalábbis egyelőre” – nemet mondott erre a felvetésre.

Kiemelte, ő 2018-ban az országgyűlési választásokon szeretné elnyerni az emberek bizalmát.

A miniszter elárulta, az ünnepekre való tekintettel január 8-án indítják a kampányt. Reményei szerint személyeskedéstől, acsarkodástól mentes kampányidőszak veszi kezdetét jövőre.

Hegedűs Zoltán elmondta, apja intelmére – aki önkormányzati képviselő, Hódmezővásárhely díszpolgára volt – mindig a tisztesség és a becsületesség vezérleve alapján végezte a munkáját. Még fejlődőbbé, még élhetőbbé szeretné tenni Hódmezővásárhelyt, amelynek jelenleg nincs adóssága, az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból mintegy tízmilliárd forintnyi beruházás van folyamatban, és a Modern városok program révén is lesznek fejlesztések. Közölte, utóbbiak tervezésében, koordinálásában részt vett, azokat folytatni kívánja.

A február 25-i időközi önkormányzati választásra – melyet Almási István polgármester halála miatt kell megtartani – január 22-ig lehet jelöltet állítani az ajánlóívek benyújtásával.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/45677/pics/lead_800x600.jpg
Almási István,Hegedűs Zoltán,Hódmezővásárhely,időközi választás,Lázár János,Polgármester,választás
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Borkai Zsolt lemond a polgármesteri tisztségről

2019.11.06. 10:20
A győri közgyűlés alakuló ülése után, péntek 16 órai határidővel lemond polgármesteri tisztségéről Borkai Zsolt, Győr polgármestere, politikus ezt a győriekhez írt szerdai nyílt levelében …

A vég kezdete vagy a kezdet vége? Feloszlott a brit parlament!

2019.11.06. 08:05
A Konzervatív Párt vezette kormány viszont folytatja munkáját a választások napjáig, december 12-éig.

Eldőlt: december előrehozott választás lesz Nagy-Britanniában!

2019.10.30. 05:50
Boris Johnsonnak sikerült átnyomnia kezdeményezését az alsóházban. Csaknem száz éve fordult elő utoljára, hogy decemberben kellett választást tartani az Egyesült …

Eldőlt: Jászberény november 10-én újra választ

2019.10.26. 07:10
Olyan súlyos jogsértések történtek, melyek befolyásolhatták az október 13-i eredményt. A Fidesz-KDNP-s Szabó Tamás tehát kapott még egy esélyt, hogy megőrizze hivatalát a jobbikos …

Új polgármester-választás következhet Jászberényben!

2019.10.19. 12:55
Ha jogerőssé válik a területi választás bizottság döntése, a jászsági település lakói november 10-én újra az urnák elé járulhatnak. Múlt vasárnap a jobbikos jelölt 14 …

Szijjártó: Magyarország szempontjából kulcsfontosságú, hogy a lengyel Jog és Igazságosság párt győzött

2019.10.14. 09:20
Magyarország számára kulcsfontosságú, és a lehető legjobb hír, hogy a Jog és …

Papp Gábor: Hévíz nem a langyos víz városa

2019.10.09. 07:30
Ugyan ellenjelölt nélkül indul Papp Gábor a polgármesterségért Hévízen, de ettől még nem mindegy neki, hogy kik alkotják a képviselőtestületet.

Rollerrel hozná lendületbe a lelassult Vásárhelyt Grezsa István

2019.09.09. 12:20
Az önálló polgármesterjelölt szerint október 13-a egyik fő tétje, hogy sikerül-e újra lendületbe hozni a várost. Van is erre egy remek ötlete!

Kocsis Máté: Karácsony nyámnyila, vihorászással úszná meg a munkát

2019.08.31. 18:20
Budapest vezetésének felelőssége azonban sokkal többet kíván ennél, sokkal komolyabb feladat, nem bízható olyan alkalmatlan politikusra, mint a jelenlegi …

Az első csatát megnyerte: a kormánypártok leadták Tarlós István ajánlásait

2019.08.26. 17:10
A Fidesz fővárosi aktivistái valamennyi háztartást felkeresik majd az önkormányzati választási kampányban.

Ezeket a cikkeket olvastad már?