Blogolj!

Kémkedés és költségvetési csalás – vádat emeltek KGBéla ellen

Állam elleni és költségvetést károsító, továbbá közbizalom elleni bűncselekmény miatt emelt vádat Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő ellen a Központi Nyomozó Főügyészség.

Keresztes Imre, a főügyészség vezetője szerdai közleményében azt írta: a politikust az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel, valamint jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással, három rendbeli folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásával vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.

Kovács Béla és három vádlott-társa szabadlábon védekezik.

A politikus mentelmi jogát 2015-ben és 2017-ben is felfüggesztette az Európai Parlament, majd az ügyészség egyesítette a büntetőeljárásokat.

Nem ússza meg KGBéla?

Leiratkozhatsz, ha mégsem tetszik. Néhány hónap múlva Kovács „KGB" Béla már a bíróság előtt állhat - a vádak között szerepelhet az EU intézményei elleni kémkedés. Az új fejlemények mellett a témához kapcsolódó korábbi információkat is összegyűjtöttük. Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást az ügyészség Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő kémkedési ügyében - értesült az átlátszó.hu.

A főügyész tájékoztatása szerint a képviselő és három társa összesen több mint 21 ezer euró – valamivel több mint hatmillió forint – vagyoni hátrányt okozott az Európai Parlament költségvetésének. Korábban elhangzott, a gyanú szerint a politikus 2012-ben és 2013-ban négy emberrel fiktív gyakornoki szerződést kötött 4, illetve 6 hónapos időtartamra. Az ügyészség szerint a gyakornokok gyakorlatilag nem léteztek, érdemi munkavégzés nem történt, ezek fiktív szerződések voltak.

A kémkedéssel kapcsolatban pedig korábban tudatták, a polgári elhárítás figyelmét az keltette fel, hogy a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havonta Moszkvába látogat.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/45653/pics/lead_800x600.jpg
csalás,Európai Parlament,Jobbik,kémkedés,költségvetés,Kovács Béla,ügyészség
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

A Fidesz megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét

2020.07.05. 19:15
A Fidesz-KDNP a 2021-es központi költségvetés elfogadásával a válságos idők ellenére is biztosítja a 13. havi nyugdíj visszaépítését, megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét – mondta …

Orbán: Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból

2020.07.03. 11:15
Magyarország megerősödve kerülhet ki a koronavírus-járvány okozta válságból - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című …

Tovább apad a Jobbik-frakció

2020.05.27. 17:50
Farkas Gergely eddigi frakcióvezető-helyettes és Varga-Damm Andrea is kilép a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjából; ezt mindketten szerdán jelentették be.

Gyurcsányék sumákolnak, az ÁSZ felfüggesztette a DK költségvetési támogatását

2020.05.21. 13:10
Amíg a párt nem állítja helyre törvényes gazdálkodását és ezt dokumentumokkal nem tudja igazolni, addig az Állami Számvevőszék …

Rendkívüli: kivágná a parlamentből egyik képviselőjét a Jobbik

2020.05.20. 20:25
Folytatódik a leszámolás a balliberális oldalra sodródó pártban: a korábbi patrónus, Simicska Lajos bizalmasaként emlegetett Varga-Damm Andrea lett a bűnbak, hogy …

Nem szólalhat fel Orbán Viktor helyett Varga Judit a csütörtöki EP-vitán

2020.05.13. 19:55
Varga Judit igazságügyi miniszter még szerda reggel is kérdésesnek nevezte, hogy részt vehet-e a másnap reggeli, Magyarországról szóló EP-vitán. …

Deutsch: kiábrándító és szánalmas, ami az EP-ben történik

2020.05.13. 19:10
Ugyanazok támadják ma Magyarországot, akik a bevándorlás elutasítása és a határkerítés miatt is támadták - mondta a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) …

Varga Judit: Brüsszel hallgassa meg a magyar álláspontot is!

2020.05.13. 09:45
Az igazságügyi miniszter továbbra is elvárja, hogy Brüsszel biztosítsa a magyar kormánynak a lehetőséget, hogy elmondhassa álláspontját az Európai Parlamentben (EP) a …

Az EU csődje: válságkezelésből elégtelen!

2020.05.12. 04:40
A Magyarország elleni boszorkányüldözés a jól megszokott figyelemelterelés.

Végjáték: az Európai Néppárt besimul a bevándorláspártiakhoz

2020.04.27. 12:15
Hidvéghi Balázs szerint az EPP azért gyengül, mert elveszíti a karakterét.

Ezeket a cikkeket olvastad már?