Blogolj!

Blogstar kávéház

Utópia

A józanság minimálprogramja.

Lehet-e hinni Áder János újévi köszöntőjében, komolyan lehet-e venni a minden idők legdurvább választási küzdelmét ígérő év nyitányaként elhangzott szavakat? – ezt járja körül a Magyar Nemzet Online.

„Szép szavakat kaptunk az elnöktől, ami – ha kicsit belegondolunk – a mai világban nem is kevés. Tiszteljük a másikban az embert, egymásban a magyart. Vonzó utópia, nem igaz? Mielőtt lemondóan legyintenénk, jusson eszünkbe: rajtunk múlik.”

Rajtunk múlik

Ott folytatom az új évben, ahol kedves kollégám, Ugró Miklós az óévben ugyanitt befejezte (Világbékétlenek, 2017. december 29.). Ő így fogalmazott: „Miben hasonlítanak egymáshoz az egyházi vezetők és a szépségkirálynők? Abban, hogy a legfőbb óhajuk a világbéke. Lapos, szellemtelen poén, de az igazán elkeserítő az, hogy a békefelhívásaik is hasonló módon hatástalanok."

Ingerküszöb

Panaszkodni mentek.

Szocialisták egy csoportja Strasbourghoz fordult, mert szerintük Kövér László a szólásszabadsághoz fűződő jogukat korlátozza azzal, hogy folyamatosan büntetéseket szab ki az ellenzéki képviselőkre.

„Kövér nemrég az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, szerinte a performanszokat, bohóckodásokat az ellenzéki képviselők gyakran azért követik el, hogy átlépjék a nyilvánosság ingerküszöbét.”

19-szer csapott le Kövér László az ellenzékre

A jövő tavaszi magyarországi választáson Európa sorsa is eldőlhet - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos választmányának ülésén.

Ár

Tovatűnt Macron bája.

A francia elnök reformterveiről és a német kancellárhoz fűződő látszatbarátságáról is beszél a Magyar Hírlap Online interjújában Kiszelly Zoltán politológus, aki a tavaszi francia és német választást elemzi.

„A francia elit és a francia emberek többsége végül úgy döntött, hogy az eurozóna és az Európai Unió egysége mellett teszi le a voksát. Macron akkori népszerűsége főként a két jelölt közti kontrasztnak volt köszönhető. A választás után viszont kiderült, hogy a német–francia tandem megerősítésének az az ára, hogy az esedékes strukturális reformokat, vagyis megszorításokat végre kell hajtani. Emmanuel Macron emiatt vált népszerűtlenné.”

Merkel és Macron a ringben

Két meghatározó választást is rendeztek tavaly Európában. Tavasszal a franciák, ősszel pedig a németek járultak a szavazóurnákhoz. Kiszelly Zoltán politológus lapunknak Emmanuel Macron francia elnök reformterveiről és a német kancellárhoz fűződő látszatbarátságáról is beszélt. Kétséges a reformok jövője Kiszelly Zoltán szerint (Fotó: Bodnár Patrícia) - Nagy reményeket fűzött a centrista Emmanuel Macronhoz a tavaszi francia elnökválasztás előtt a közvélemény.

Odamondogatás

A rendszerváltás optimizmusa.

A rendszerváltás utáni időszak rádiókabaréjáról, humoristáiról, buktatóiról és örömeiről, és pályakezdéséről vall a Hirado.hu cikkében Fábry Sándor.

„Sokan egy kis vákuumba kerültek, mert a rendszerváltás előtti rádiókabaré eleme volt, hogy hogyan lehet rendszert csipkedni. A humorista úgy látja, ez különösen Hofi Gézánál volt nehéz a múltja miatt, hiszen nem akarta megtagadni a múltját, azonban 'nem is volt jellemtelen'. 'Nehezen találta a helyét, és nagyon sokan azok közül, akik erre a politikai odamondogatásra építettek, tehát nem is feltétlenül kellett poén, de a ’90-es évek elejére ez megváltozott' – tette hozzá.”

Fábry: Optimista időszak volt a rendszerváltás utáni

Rendkívül optimista időszak volt a rendszerváltás utáni a magyar emberek életében, mondta Fábry Sándor a Kossuth Rádió 25 éve történt című magazinműsorának. A humorista beszélt a rendszerváltás utáni időszak rádiókabaréjáról, humoristáiról, buktatóiról, és örömeiről, és pályakezdéséről egyaránt. Volt idő, amikor szombat esténként családok, baráti társaságok ültek a készülékek mellé, hogy együtt hallgathassák.

Tűrés

Lejárt az idő.

Több mint 300 hollywoodi színésznő, forgatókönyvíró, rendező, producer programot indított a szexuális zaklatások ellen nemcsak a filmiparban, hanem minden amerikai munkahelyen – számol be róla a Zoom.hu.

„Új törvényt sürgetnek azon vállalatok megbüntetésére, amelyek eltűrik az állandó zaklatást, illetve annak a gyakorlatnak az elutasítására, amely az áldozatok elnémítására elhallgatási megállapodással él. A program kezdeményezői a filmstúdiókban és az ügynökségnél nemi egyenlőséget sürgetnek.”

A szexuális zaklatások ellen indítottak programot hollywoodi sztárok

A szexuális zaklatások ellen indítottak programot hollywoodi sztárok Több mint 300 hollywoodi színésznő, forgatókönyvíró, rendező, producer és a filmszakma más nagyságai programot indítottak hétfőn a szexuális zaklatások ellen nemcsak a filmiparban, hanem minden amerikai munkahelyen.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/46627/pics/lead_800x600.gif
Aktuális,lapszemle

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2018.07.21. 04:45
Szocialista zűrzavar, szárazföldi migránsáradat, halálos medveszelfi, a budapesti klubélet tragédiái és Rúzsa Magdi pikáns titkai szombati online lapszemlénkben.

Több embert is megkéseltek egy németországi buszon

2018.07.20. 17:15
Több ember megsérült a németországi Lübeckben, amikor valaki késsel támadt egy busz utasaira - tájékoztatott a BBC. 

A paksi atomerőműhöz riasztották a honvédség Gripenjeit

2018.07.20. 10:25
A paksi atomerőműhöz riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit két kisrepülőgép miatt - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-t.

Blogstar kávéház

2018.07.20. 05:05
Pénzes ingyengyógyszerek, széthulló zöldek, helytelenül fehér tankönyvek, ébredő nemzetiségek és a 90-es évek eltűnt legendái pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.07.19. 05:05
Az LMP őrülete, Márki-Zay beszédes hallgatása, a migráció feketepiaca , Tóth Vera szexbibliája és szerfüggő sztárok csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.07.18. 05:05
Parlamenti szundikálások, jobbikos kocsonyaboksz, a dinnyepiac forrongása, a Neoton-sztár utolsó esélye és a mini Bruce Lee szálkásítása szerdai online lapszemlénkben.

Indokolatlanul magas a jégkrémek cukortartalma

2018.07.17. 08:45
A eperjégkrémek sokszor indokolatlanul sok cukorral készülnek, több termék pedig fölösleges aromát is tartalmaz, a gyümölcstartalom a legjobb esetben sem közelíti meg a 30 százalékot.

Blogstar kávéház

2018.07.17. 05:10
Az ellenzék kotyvaléka, Hadházy titka, Zágráb színei, Németh Kristóf vágyai és a Szőke Szikla szilárdsága keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.07.16. 05:10
Trump és Putyin hidegháborúja, a Nyugat toporgása, aranyosztó viccbüntető, csalafinta csókcsata és ragyogó luxusesküvő hétindító online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.07.15. 05:10
Magyaros újhullám, brit patthelyzet, francia migránsfutball, Ingmar Bergman szétcincálása és Nagy Feró férfibarlangja vasárnapi online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?