Blogolj!

Nyílt támadás zajlik Magyarország ellen a kötelező kvóta elutasítása miatt

A Fidesz szerint már az új év első napjaiban nyílt támadások indultak Magyarország ellen a kötelező betelepítési kvóta elutasítása miatt. 

Puskás Imre, a kormánypárt szóvivője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatón példaként említette, hogy az Európai Bizottság beperelte Magyarországot az Európai Bíróság előtt a betelepítési kvóták miatt, Martin Schulz, az Európai Parlament korábbi szociáldemokrata elnöke, a német SPD vezetője pedig azzal támadta Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy megtorpedózza a migránsok betelepítését.

Véleménye szerint,

az ilyen típusú támadások várhatóan folytatódni fognak, mivel az európai bevándorláspárti politikusok még az idén "tető alá akarják hozni a Soros-terv elfogadását", ami egyebek mellett tartalmazná a felső korlát nélküli, kötelező betelepítési mechanizmus bevezetését. 

Majd emlékeztetett: a "Soros-szervezetek" a jövő héten az Európai Parlamentben készülnek támadást intézni Magyarországgal szemben, "a Magyarországot elítélő Soros-jelentés" felelőse, Judith Sargentini pedig Budapestre látogat.

A kormánypárt szóvivője Martin Schulz és más bevándorláspárti politikusok figyelmét arra hívta fel, hogy a migráció Európába hozta a bűnözést és a terrorizmust, továbbá az európai társadalmak mindennapjaiba beköltözött a biztonság miatti aggodalom.

Kutatási eredmények igazolják ugyanis, hogy miért lépnek ki aggodalommal az utcára már a németországi kisvárosok lakói is - mondta, majd kifejtette, Németországban 2014-ig folyamatosan csökkent a bűnözés, a migrációs hullám megérkezésével, 2015-től azonban ez a tendencia megfordult és 10 százalékkal nőtt.

Puskás Imre továbbá azt is hangsúlyozta,

100 németországi erőszakos bűncselekményből 93-at migránsok követnek el. Ebből is látszik, hogy az a bevándorláspárti politika, amelyet Martin Schulz is folytat, valójában az európai emberekkel nem szolidáris

- majd elmondta, miközben ezek a politikusok szolidaritásról beszélnek, nem támogatják, hogy Magyarország megvédje a schengeni határokat, sőt még azt az illegális bevándorlót is védelmükbe vették, aki rendőrök ellen vezényelt támadást a magyar határon. 

A bevándorláspárti politikusok ehelyett még az idén bevezetnék a kötelező kvótát, továbbá a "Soros-terv" más intézkedéseit is, így például a családegyesítés-könnyítés és a "Soros-szervezetek" bevonását ebbe az európai emberek biztonságát fenyegető folyamatba. 

A Fidesz ezért azt kéri a kormánytól, hogy tegyen meg mindent Magyarország védelme és biztonsága érdekében - mondta, hozzátéve, a magyar emberek kinyilvánították akaratukat, vagyis azt, hogy nem szeretnék, ha Magyarország "bevándorlóországgá" válna, továbbá nem akarnak kötelező kvótát és a "Soros-terv" más pontjait sem.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/46840/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,betelepítés,eljárás,Fidesz,kvóta,martin schulz,migráció,Puskás Imre,Soros-terv

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Akkora a hőség a görögöknél, hogy még az Akropoliszt is bezárták

2018.07.23. 08:55
Egyes helyeken negyven fok fölé emelkedett vasárnap a hőmérő higanyszála Görögországban, a hőhullám miatt - a turisták egészségének megőrzése …

Blogstar kávéház

2018.07.23. 00:20
Özil (ki)lépett, Orbán Viktor Erdélybe készül, az ISIS nem nyugszik, viszont a magyar egészségügy jó kezekben, a fővárosi állatkert pedig különös jövevénnyel bővült. Mindez hétfői lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.07.22. 05:15
A Turul rejtélye, családi kincsek, gyorséttermi kiütés, a nemzeti rock élménye és Lola szerelmes pózolása vasárnapi online lapszemlénkben.

Nem ismerjük el alapvető jognak a migrációt!

2018.07.21. 06:40
Az ENSZ globális migrációs dokumentumának szövege minden várakozásnál rosszabb lett, az összes olyan elemet tartalmazza, mely bevándorlóországgá tehetné Magyarországot – véli Bakondi György.

Blogstar kávéház

2018.07.21. 04:45
Szocialista zűrzavar, szárazföldi migránsáradat, halálos medveszelfi, a budapesti klubélet tragédiái és Rúzsa Magdi pikáns titkai szombati online lapszemlénkben.

Több embert is megkéseltek egy németországi buszon

2018.07.20. 17:15
Több ember megsérült a németországi Lübeckben, amikor valaki késsel támadt egy busz utasaira - tájékoztatott a BBC. 

A paksi atomerőműhöz riasztották a honvédség Gripenjeit

2018.07.20. 10:25
A paksi atomerőműhöz riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit két kisrepülőgép miatt - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-t.

Blogstar kávéház

2018.07.20. 05:05
Pénzes ingyengyógyszerek, széthulló zöldek, helytelenül fehér tankönyvek, ébredő nemzetiségek és a 90-es évek eltűnt legendái pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.07.19. 05:05
Az LMP őrülete, Márki-Zay beszédes hallgatása, a migráció feketepiaca , Tóth Vera szexbibliája és szerfüggő sztárok csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.07.18. 05:05
Parlamenti szundikálások, jobbikos kocsonyaboksz, a dinnyepiac forrongása, a Neoton-sztár utolsó esélye és a mini Bruce Lee szálkásítása szerdai online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?