Blogolj!

Lemondott a román kormányfő

A kormányzó szociáldemokrata párt megyei elnökeinek a többsége leváltotta Mihai Tudose román miniszterelnököt - tudta meg a Blogstar székelyföldi forrásokból. Az Antena3 és a Digi24 hírcsatorna is megerősítette, hogy megvonták a bizalmat a román miniszterelnöktől. A kormányfő ahhoz kötötte a távozását, hogyha a megyei vezetők többsége nem támogatja őt, akkor távozik. 

Benyújtja lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai támogatását. Ezt a pártülésről távozóban maga a politikus is megerősítette. A végrehajtó bizottságban 59-en szavaztak Tudose leváltásra, amit csak négyen elleneztek és négyen tartózkodtak. Távozáskor Tudose azt mondta: fegyelmezett tagja a PSD-nek: a párt bízta meg, az is váltja le, nem akar pártszakadást.

Tudose leszögezte: nem marad ügyvivő, a következő kormány kinevezéséig Paul Stanescu miniszterelnök-helyettest javasolják ügyvivőnek, de nem biztos, hogy ezt  a jobboldali államfő elfogadja. 

Mint arról korábban beszámoltunk, a román kormányfő azt mondta: hogyha a székelyföldi intézményekre kiteszik a székely zászlót, akkor azok is lógni fognak akik kitették azt. A székelyek autonómiájáról szó sem lehet.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/47254/pics/lead_800x600.jpg
Mihai Tudose,Románia
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Betiltott, méhgyilkos vegyszert is használhatnak a romániai gazdák

2020.01.19. 12:45
Hiába tiltják az európai szabályzatok az ominózus vegyszer használatát, a romániai gazdák mentesülnek a korlátozás alól.

A per, aminek talán sosem lesz vége

2019.12.22. 09:05
November végén a bukaresti legfelsőbb bíróságon kezdődött el az 1989-es román forradalom perének tárgyalása. Ion Iliescu, korábbi államfőt emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolják, de ő maga nem …

Több embert is megölt az a román férfi, aki Facebookon közvetítette száguldozását

2019.08.12. 15:10
A 39 éves gépkocsivezetőt, aki előző délután három ember halálával és másik három súlyos sérülésével végződött …

Megtalálták a múlt héten elrabolt 15 éves román lány maradványait

2019.08.03. 14:15
Bizonyossá vált, hogy nincs életben a múlt héten elrabolt, a gyanú szerint nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves Alexandra Macesanu.

Ferenc pápa: a csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége

2019.06.01. 13:40
Mintegy százezres tömeg előtt misézett Csíksomlyón Ferenc pápa, az első katolikus egyházfő, aki az egyház történetében Erdélybe látogatott.

Románia, te csodás: fejek hullanak, ha kisiklanak a vonatok!

2019.03.03. 17:55
Egyet nem állíthatunk: mégpedig hogy keleti szomszédunk következmények nélküli ország lenne. Végleges pihenőre küldhetnek egy furcsán pihizgető vasúti vezetőt.

Döbbenet: ismét élőzés miatt balesetezett egy román kisbusz! (videó)

2019.02.05. 11:25
Elképesztő felelőtlenség: a sofőr élőben közvetített a közösségi oldalon, közben a szalagkorlátnak csapódott, és felborult a jármű.

Nem semmi – Magyarországot védi a román külügyminiszter!

2019.01.30. 07:25
Románia ellenzi, hogy a jogállamisághoz kössék az uniós pénzeket, és védelmébe vette Lengyelországot, illetve Magyarországot is.

Ezt figyeljétek: jobb és európaibb Európát akar a román kormányfő!

2018.12.13. 09:50
E tekintetben persze először saját portáján kellene söprögetnie keleti szomszédunknak. A soros EU-elnökségre gyúró Románia miniszterelnöke …

Tehervonat alatt szakadt le egy híd Romániában

2018.08.12. 14:25
Leszakadt egy javítás alatt levő vasúti híd, és szakadékba zuhant a dél-romániai Craiova közelében vasárnap reggel egy biodízelolajat szállító tehervonat öt vagonja. A balesetben senki nem …

Ezeket a cikkeket olvastad már?