Blogolj!

Ágyneműtartóba bujtatta utasát a német embercsempész

Vádat emelt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a német férfival szemben, aki egy koszovói nőt próbált lakóautója ágyneműtartójában az Európai Unió területére csempészni.

A vádirat szerint a Németországban élő vádlott interneten keresztül megismerkedett egy koszovói nővel. Az internetes kapcsolat során megbeszélték, hogy a férfi segítséget nyújt abban, hogy a nő Szerbiából Németországba utazzon. A megbeszélteknek megfelelően a vádlott 2017. november 1-jén kocsijával Németországból Szerbiába, Belgrádba utazott. Itt vette fel utasát, és még aznap délután elindultak Magyarország felé.

A röszkei autópálya határátkelőhelyhez érve, este 9 óra körül, még a határ előtt a nő a lakókocsiban bebújt az ágyneműtartóba. A határellenőrzés során átvizsgálták a gépkocsi utasterét is. Ekkor a rendőrök az ágymatrac alatt, az ágyneműtartóban megtalálták a koszovói nőt, aki semmilyen a jogszerű magyarországi tartózkodását igazoló okmányokkal nem rendelkezett.

Az ügyészség a vádlottat embercsempészés bűntettével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(rual)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/47368/pics/lead_800x600.jpg
bíróság,bűnügy,embercsempész,rendőrség,Röszke,ügyészség
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Szervezett bűnözés telepedett az illegális migrációra

2020.07.18. 05:00
A magyar hatóságoknak egyszerre kell küzdeniük a koronavírus-járvány terjedése és az illegális bevándorlás ellen. A veszély hatalmas, hiszen a kettő ráadásul kéz a kézben …

Kocsis Máté: minden eszközzel fel kell lépni a pedofil bűncselekmények ellen

2020.07.12. 07:50
A pedofil bűncselekmények kapcsán nincs, és nem is lehet bocsánat, vagy megértés - szögezte le a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió …

Nagy Blanka pert vesztett Bayer Zsolt ellen

2020.06.09. 21:50
A Pesti Központi Kerületi Bíróság felmentette Bayer Zsoltot abban a becsületsértési perben, amit Nagy Blanka indított ellene.

Ne lepődjünk meg, ha több rendőrt látunk az utcákon nyáron

2020.05.31. 21:05
Az országos főkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten és az ország több megyéjében. Az intézkedés hétfőn hajnal lép életbe és egészen augusztus 31-ig …

Villamosmegállóban szült egy nő Budapesten, a rendőrök segítettek neki

2020.05.25. 10:10
Nem mindennapi esetet kellett kezelniük a rendőröknek vasárnap este a belvárosban.

Rendőri felvezetést kapott egy súlyosan vérző, 6 éves kisfiú Budapesten

2020.05.09. 14:45
A police.hu beszámolója szerint a X. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai épp autóval láttak el szolgálatot péntek este, amikor egy piros …

Bombafenyegetés miatt kiürítették a bécsi Hofburgot

2020.04.29. 16:50
Bombafenyegetés miatt szerda délután kiürítették a bécsi Hofburgot.

Rendőrök mentették ki az égő házből az idős asszonyt

2020.04.26. 10:55
A police.hu beszámolója szerint miskolci rendőrök mentették meg annak az asszonynak az életét, aki a kigyulladt házában feküdt magatehetetlenül.

Kvótaper: elítélte Magyarországot az uniós bíróság

2020.04.02. 11:40
Nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit Lengyelország, Magyarország és Csehország, amikor megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló …

Mi várható kijárási tilalom esetén?

2020.03.20. 17:50
Bár Magyarországon jelenleg nem tervezik a kijárási tilalom bevezetését, fel kell arra készülnünk, hogy bármikor utolérhet minket, hogy csak a legszükségesebb esetben hagyhatjuk el a lakásunkat. De mire …

Ezeket a cikkeket olvastad már?