Blogolj!

A Balkánról kapja az utánpótlást az Iszlám Állam?

Aggasztó adat látott napvilágot: csaknem ezren csatlakoztak az Iszlám Állam terrorszervezethez a balkáni államokból. Komoly biztonsági kockázatot jelent az ő visszatérésük.

A Migrációkutató Intézet elemzése szerint a négyezer európaiból, aki az Iszlám Államhoz csatlakozott, kilencszáz a balkáni országokból származik.

Szerbiában legfőképpen a Szandzsák és annak központja, Novi Pazar képezi a szélsőséges iszlamisták melegágyát, a gazdaságilag az országon belül is szegénynek számító térségben az elmúlt években hadsereg szervezésére is kísérletet tettek. A Szandzsákban mintegy 142 ezer muszlim vallású bosnyák él.

Bosznia-Hercegovinában 200-330-ra tehető azoknak az embereknek a száma, akik a közel-keleti konfliktusokban a fegyveres dzsihadisták oldalán harcoltak. A helyzet különösen az észak-keleti térségben aggasztó, ahol a szélsőségesek egész falvakat tudhatnak maguk mögött.

A többségében muszlimok lakta Albániából mintegy 80 ember csatlakozhatott az Iszlám Államhoz. Tirana harcol ugyan a szélsőségesek ellen, de az albániai muszlimok 24 százaléka szerint a saría isten szent kinyilatkoztatása.

2014 és 2016 között több mint 300 koszovói harcolt a szélsőségesek oldalán Szíriában és Irakban. Figyelembe véve az ország 1,8 milliós lakosságát ez az érték arányát tekintve Európán belül a legmagasabb. 2017-ben több mint 100 embert tartóztattak le a pristinai hatóságok toborzás és terrorista szervezetekkel való kapcsolat miatt.

Macedóniába több mint 80 ember tért haza Szíriából és Irakból, akik közül a hatóságok több embert letartóztattak vagy börtönbüntetésre ítéltek.

„Magyarországnak elemi érdeke, hogy gátolja az illegális bevándorlást, amelynek egyik fő ütőere éppen a Balkánon húzódik”

– vonta le a következtetést a Migrációkutató Intézet.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/47711/pics/lead_800x600.jpg
Balkán,Iszlám Állam,migráció,terrorizmus
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Komoly EU-s kisebbség blokkolja a Soros-kvótaterveket

2020.07.08. 08:30
Jó esély van rá, hogy sikerül meggátolni a lopakodó brüsszeli betelepítési elképzeléseket.

Közel 300 határsértő ellen intézkedtek a hétvégén

2020.07.06. 07:55
Nincs megállás a migránsok számára: 273 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig hazánkban.

Minden eddiginél veszélyesebb az illegális migránsok alkalmazása

2020.07.04. 05:05
A koronavírus-válság miatt bőven akad ugyanis munkanélküli az európai őslakosok között is.

Brüsszel továbbra is meghekkelné a magyar migránspolitikát

2020.06.30. 05:10
Bármennyire is kudarcos az Európai Unió bevándorláspolitikája, a balliberális körök annál jobban erőltetik. Magyarországnak résen kell lennie, ha meg akarja védeni …

Kétszáznál is több migránssal szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén

2020.06.29. 08:15
A jó idő beköszöntével a migráns is útra keltek, számuk pedig ismét egyre nő: csak a hétvégén 229 határsértővel szemben intézkedtek a …

Késeléses merénylet rázta meg Glasgow városát

2020.06.26. 15:35
A támadásban a hírek szerint legalább hárman meghaltak.

Az EU-tagok többsége torkig van a kötelező kvótával

2020.06.20. 04:40
Növekvő ellenállás tapasztalható a brüsszeli betelepítési tervekkel kapcsolatban.

Jövő héten kezdik kézbesíteni a nemzeti konzultációs kérdőíveket

2020.06.14. 14:05
A nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése jövő héten kezdődik és várhatóan egy hónapig tart, a válaszok feladási határideje augusztus 15. - …

Csaknem háromszáz határsértőt fogtak el a hétvégén

2020.06.08. 08:10
Még a jégeső sem tartotta a vissza a migránsokat az elmúlt napokban: péntektől vasárnapig 286 határsértő ellen intézkedtek a rendőrök és katonák.

Kovács Zoltán: a nemzeti konzultáció a magyar emberek érdekeit szolgálja

2020.06.07. 11:40
A nemzeti konzultációk arról szólnak, hogy a kormány olyan jövőképet vázoljon, amely egyezik a magyarok elképzeléseivel, és az intézkedések a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?