Blogolj!

Elérte Macron embereit a #metoo: nemi erőszakkal vádolnak egy francia minisztert

A párizsi ügyészség előzetes vizsgálatot indított Gérald Darmanin francia költségvetési miniszter ellen egy állítólag 2009-ben elkövetett nemi erőszak miatt. Először a vélt sértett férje tett bejelentést, de a felesége nem jelent meg az idézések ellenére sem. Most viszont újból beindultak az igazságszolgáltatás fogaskerekei, mert Sophie Spatz, az említett nő jelentkezett januárban, majd vallomást is tett. A miniszter tagad.

A 2009-es ügyben először 2017-ben indult vizsgálat, amelyet - bűncselekmény hiányában - júliusban vádemelés nélkül lezárták, miután a panaszos nem jelent meg a nyomozók idézésére. A feljelentés azután érkezett, hogy Gérald Darmanin-t kinevezték miniszternek. A 35 éves politikus júniusban rágalmazás miatt feljelentést tett a panaszos ellen - írja az MTI.

Mindez akkor derült ki, amikor France Info hírrádióban a miniszter maga beszélt az ügyről 2018 január 15-én. A műsorban úgy fogalmazott, „egy rágalmazó levelet adtak át az igazságügyi miniszternek,” amelyben „megvádolták hatalommal való visszaéléssel, valamint erőszakkal is”.  Az ügyben hat hétig nyomoztak, s csak ezután zárták le vádemelés nélkül, mert a párizsi államügyész megállapította, hogy nem történt bűncselekmény.

„Sajnálom, hogy az ügy lezárása ellenére a levél még mindig fent van a közösségi médiában” – fogalmazott Darmanin, megjegyezve, hogy szerinte egy jogilag lezárt eljárásról beszélhetünk, a médiában azonban még mindig egy elintézetlen ügy maradt. Azt elismerte, hogy elég „otrombán udvarolt”, s azt is, hogy rámenős SMS-eket küldözgetett, de a vádakat politikusi mivoltával magyarázta és egyben rágalmazás miatt tett feljelentést az ő ellene panaszt tevővel szemben.

Érdekesség, hogy a vélt sértett férje, Pierre Spatz írt levelet még nyáron, most viszont maga a sértett jelentkezett január 22-én, majd 25-én meg is hallgatták. A nő állítása szerint 2009-ben Darmanin-nal egy jogi ügy miatt találkozott és a segítségét kérte tőle, aki ezt követően megkérte a nőt, hogy kísérje el egy "club libertin"-be (éjszakai klub), majd arra, hogy utána töltsék együtt az éjszakát egy hotelben. Sophie Spatz ügyvédnője a Le Monde-nak azt mondta, hogy a felperes világosan tudomására hozta, hogy nem kíván engedni a későbbi miniszter szexuális felkérésének.

Címkék: Franciaország
1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/47790/pics/lead_800x600.jpg
Franciaország

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
József 2018-01-28 21:07:29
Hogyan lehetett erőszak, hanem ment vele a hotelbe?
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

A horvát államfő hisz a vb-aranyban és a földrengésekben

2018.07.15. 16:10
Kolinda Grabar-Kitarociv előrejelzése szerint készülhetnek a földrengésmérő állomások szerte Horvátországban!

Megszállták Moszkvát a horvátok

2018.07.15. 13:00
Nem kell rosszra gondolni, de a futball-vb vasárnapi fináléján túlsúlyban lesznek a horvát drukkerek a franciákkal szemben.

A bevándorlás mentén reped az EU

2018.06.16. 20:10
Az olaszok nem kérnek a bevándorlóhajókból, a spanyolok után most a franciák is segítő kezet nyújtanak a migránsoknak. Németországban egymásnak esett a CDU és a CSU. Robbanásközeli állapotban az európai közösség …

Trócsányi László személyesen semmisítette meg a fake news-okat

2018.06.08. 20:40
Párizsi nagykövetsége idején az antiszemitizmus hamis vádjával és a kettős állampolgárság megadását övező értetlenséggel is meg kellett küzdenie. Felvette a …

A Becsületrend lovagja lett Káel Csaba

2018.05.11. 12:25
A francia Becsületrend lovagja címet, azaz a francia állam legmagasabb kitüntetését kapta Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója csütörtökön.

Iszlamista terror Franciaországban: meghalt a hős rendőr

2018.03.24. 08:30
Önként vállalta, hogy a marokkói iszlamista merénylő által élő pajzsként használt túsz helyett a túszejtővel marad. Torkán érte a lövés.

Halálos terrortámadás Dél-Franciaországban

2018.03.23. 12:15
Túszokat ejtettek egy francia szupermarketben, az Iszlám Állam magára vállalta a támadást. Két halálos áldozatról tudunk.

Lövöldözés és verekedés Calais-ban

2018.02.02. 14:20
Nem csillapodnak a kedélyek a franciaországi Calais-ban. A dzsungelnek is nevezett menekülttáborban csütörtök este tört ki verekedés és lövöldözés több helyszínen.

Az Európai Bizottság kettős mércét alkalmazva perli hazánkat

2018.01.04. 16:25
Az Európai Bizottság kettős mércét alkalmaz, amikor csak három tagállamnál kifogásolja az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítását, miközben azt …

Így fogadta 2018-at a világ!

2018.01.01. 09:00
Eseményekkel teli évet búcsúztattak a Föld minden pontján. Hagyomány és várakozás, vidám ünneplés a fegyverek árnyékában.

Ezeket a cikkeket olvastad már?