Blogolj!

Fidesz: az ellenzék bénának látszik, mégis veszélyes

A nagyobbik kormánypárt bemutatta pártja legújabb plakátját, melyen Soros György és négy magyar ellenzéki politikus szerepel.

A Fidesz szerint az ellenzék kész lebontani a határzárat, és a „Soros-tervet” végrehajtva betelepíteni Magyarországra a migrásnokat – erről Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója beszélt, aki bemutatta pártja új plakátját is. Az „Együtt bontanák le a határzárat” feliratú plakát közepén Soros György látható, mellette drótvágóval négy ellenzéki politikus, Gyurcsány Ferenc, Vona Gábor, Karácsony Gergely és Szél Bernadett.

Hidvéghi ezt úgy magyarázta, Soros György legutóbb Davosból „üzent hadat” Magyarországnak, célja évi egymillió bevándorló betelepítése Afrikából és a Közel-Keletről, a határzár lebontása és az, hogy Magyarország is bevándorlóország legyen.

Ebben szövetségesei a magyar ellenzéki pártok vezetői: „Gyurcsány Ferenc, aki egyszer már tönkretette az országot, Vona Gábor, aki a hatalomért és a pénzért mindenre képes, a már minden pártot megjárt köpönyegforgató Karácsony Gergely és a kiábrándítóan baloldalivá váló Szél Bernadett”.

A kommunikációs igazgató azt is hozzátette: a szóban forgó ellenzéki vezetők minden nap egymás torkának esnek, egy kanál vízben meg tudnák egymást fojtani, „egy dologban azonban egyetértenek: nekik Soros és Brüsszel akarata az első”, ezért hiába látszanak reménytelenül bénának sokszor, mégis veszélyesek.

A Fidesz szerint erre figyelmeztet a legújabb plakát.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/47882/pics/lead_800x600.jpg
bevándorlás,Fidesz,Gyurcsány Ferenc,határzár,Hidvéghi Balázs,Karácsony Gergely,kerítés,migráció,okos kerítés,Soros György,Szél Bernadett,választás 2018,Vona Gábor

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

A választóknak elegük van az ellenzékből

2018.07.17. 06:40
Április 8-a után is tovább rontottak helyzetükön és megítélésükön az ellenzéki erők – ezt bizonyítják az időközi választások.

Trump is félti Európát a migránsoktól

2018.07.15. 06:55
Határtalan az amerikai elnök önbizalma: 2020-ban újra indulni akar a választáson, és egyelőre nem lát esélyes kihívót.

Sára Botond: folytatni kell Józsefváros rehabilitációját

2018.07.06. 10:40
Ezért nagyon fontosnak nevezte, hogy a következő polgármester is jó viszonyt ápoljon az Országgyűléssel és a kormánnyal.

A migráció egy pillanatra nem áll meg

2018.07.06. 05:05
Egyre erősebb az új balkáni útvonal szerepe – mutatott rá a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Terrorelhárítási koordinátorokat vetne be az ENSZ

2018.07.03. 06:30
Úgy tűnik, ráébred a világ, hogy a migráció és a terrorizmus között szoros és tagadhatatlan az összefüggés. Az ENSZ válaszlépéseket foganatosítana.

Békét kötöttek a német testvérpártok – megmenekül Merkel?

2018.07.03. 05:20
Megakadályozzák az illegális migrációt a német–osztrák határon: zárt tranzitközpontokat építenek ki, amelyekből visszaszállítják a kérelmezőket az ügyükben …

Horst Seehofer felajánlotta lemondását pártelnöki és belügyminiszteri tisztségéből

2018.07.02. 07:15
Angela Merkel német kancellár koalíciós partnere azért szánta magát erre a a lépésre, mert nem értenek egyet a …

Toroczkai László: Nem érdekel, milyen bélyeget akarnak ránk sütni

2018.06.30. 07:15
Unortodox, tabudöntögető, potens erőt hozna létre a jelenlegi életképtelen ellenzéki pártokkal szemben a párttá alakuló Mi Hazánk mozgalom vezetője. …

A bevándorlás soha nem érhet véget?

2018.06.23. 05:15
A baloldal és a liberálisok hiába állítják ennek ellenkezőjét, a Bosznia-Hercegovina–Montenegró–Albánia–Horvátország–Szlovénia–Olaszország útvonalon aggasztóan megnövekedett a migrációs aktivitás.

Sokba kerülhet a bevándorlás támogatása

2018.06.19. 15:20
A kormány javaslata szerint bevándorlási különadót kellene fizetnie minden bevándorlást segítő szervezeteknek. Az adó tervezett mértéke 25 százalék.

Ezeket a cikkeket olvastad már?