Blogolj!

Üdítős dobozba rejtették a kábítószert

Több mint egy kilogramm marihuána-gyanús anyagot találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei és a rendőrség munkatársai egy menetrend szerint közlekedő autóbuszban, Röszkén.

Egy Macedónia és Ausztria között közlekedő autóbuszt ellenőriztek Röszkén a fináncok és a rendőrök, amikor a jármű két sofőrje és az utasok úgy nyilatkoztak, hogy bejelenteni való árut nem visznek magukkal.

A pénzügyőrök a nyilatkozatokat ugyan elfogadták, azonban felfigyeltek a busz utasterének kalaptartóján található üdítős dobozokra. A dobozok tartalma is meglepő volt, ugyanis azokból, összesen több mint egy kilogramm marihuána gyanús növényi törmelék került elő.

A pénzügyőrök a 2 millió forintot meghaladó feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot, feljelentéssel átadták a rendőrségnek. 

(rual)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/48057/pics/lead_800x600.jpg
bűnügy,csempészet,drog,kábítószer,NAV,rendőrség,Röszke

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Százezer forint áfától kötelező az adatszolgáltatás

2018.06.27. 14:55
Július 1-jétől megváltoznak a számlaadat-szolgáltatással kapcsolatos jogszabályok – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Nagyon figyelnie kell az autósoknak

2018.05.14. 06:45
24 órás országos sebességellenőrzést tart a rendőrség.

A floridai vérengzéshez hasonló iskolai lövöldözést terveztek itthon

2018.04.13. 11:05
Egy 15 éves budapesti gimnazista fiú még év elején kezdte tervezni közösségi oldalán, hogy diáktársait le akarja lőni hasonlóan a februári floridai …

Milyen húsvéti határforgalom várható a déli végeken?

2018.03.28. 10:40
Húsvétkor rengeteg magyar indul Szerbiába és Romániába rokonlátogatásra, és érkeznek Nyugat-Európából a Balkánra hazatérő vendégmunkások is. Ezért is érdemes tájékozódni …

Óvatos közlekedést ajánl a rendőség a négynapos ünnepre

2018.03.14. 11:00
A március 15-éhez kapcsolódó hosszú hétvége miatt sokan útra kelnek, megnő a forgalom az utakon, amely a márciusi változékony időjárás specialitásait is figyelembe véve …

Elkaptak két terroristát Röszkénél!

2018.03.08. 14:25
Pontosabban „a megalapozott gyanú: a terrorizmus finanszírozása”.

Tizenkét sérült egy szegedi trolibalesetben

2018.03.08. 12:00
Tízen könnyen, ketten pedig súlyosan megsérültek abban a balesetben, amelyben egy troli és egy személygépkocsi ütközött Szeged egyik legforgalmasabb sugárútján.

Czeglédy ismételt előzetes letartóztatását indítványozták

2018.03.05. 09:20
Hétfőn reggel indítványt tett a Csongrád Megyei Főügyészség a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírójának, hogy rendelje el ismételten Czeglédy Csaba gyanúsított …

Újra őrizetben – folytatódik a Czeglédy elleni büntetőeljárás

2018.03.03. 12:10
A büntető eljárás folytatását rendelte el a Csongrád Megyei Főügyészség március 2-án a több mint 6 milliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési …

Újra rács mögött Czeglédy Csaba (videó)

2018.03.03. 04:00
Nem sokáig élvezhette a szabad levegőt: csütörtökön szabadult, péntek éjjel ismét hűvösre került.

Ezeket a cikkeket olvastad már?