Blogolj!

Orosz föld: korrupció miatt csaptak le egy kormányfőre és két helyettesére

Illusztráció

Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vett az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy ügyvezető miniszterelnököt és két kormányfő-helyettest - jelentették hétfőn orosz hírügynökségek. Természetesen nem Vlagyimir Putyinról és kollégáiról van szó, hanem az Oroszországi Föderáció egyik tagköztársaságának, Dagesztánnak a vezetőiről.

Abduszamad Gamidov kormányfő, valamint Samil Iszajev és Rajudin Juszufov miniszterelnök-helyettes lakásán házkutatást tartanak, a politikusokat az FSZB kihallgatja – számolt be orosz hírforrások alapján az MTI. Sajtójelentések szerint a hatósági fellépés összefüggésben áll azzal, hogy a jogkörével való visszaélés miatt januárban letartóztatták a köztársaság fővárosa, Mahacskala polgármesterét, Musza Muszajevet. Muszajev a vád szerint szabálytalanul juttatott földterülethez egy magánvállalatot.

A polgármester letartóztatását követően Moszkvából egy különleges, az FSZB, a belügyminisztérium és főügyészség munkatársaiból álló vizsgálóbizottság érkezett Mahacskalába. A testület múlt héten eljárást indított a főváros főépítésze, Magomedraszul Gityinov ellen 4 millió rubelnyi (több mint 17 és fél millió forintnyi) kár okozása miatt.

Az Interfax úgy értesült, hogy a köztársaság hét vezetője ellen indult az elmúlt két napban akció, amelyben a biztonsági szervek központi apparátusának több tucat munkatársa vesz részt. A hírügynökség úgy tudja, hogy az érintettek a gyanú szerint a dagesztáni egészségügyi infrastruktúrát "fölözték le".

A Kavkazszkij Uzel hírportál rámutatott, hogy a polgármester és a kormányfő egyaránt a befolyásos "mekegi klán" érdekköréhez tartozik és utalt arra is, hogy a hatósági fellépés összefüggésben állhat azzal, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly októberben ideiglenesen Vlagyimir Vasziljevet nevezte ki a köztársaság vezetőjének.

Címkék: Oroszország
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/48183/pics/lead_800x600.jpeg
Oroszország

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Nem is lesz csúcs az amerikai–orosz csúcs?

2018.07.15. 19:15
Donald Trump lehűtötte a kedélyeket: nem tekint ugyanis nagy várakozással a Vlagyimir Putyinnal való helsinki tárgyalás elé.

A horvát államfő hisz a vb-aranyban és a földrengésekben

2018.07.15. 16:10
Kolinda Grabar-Kitarociv előrejelzése szerint készülhetnek a földrengésmérő állomások szerte Horvátországban!

Megszállták Moszkvát a horvátok

2018.07.15. 13:00
Nem kell rosszra gondolni, de a futball-vb vasárnapi fináléján túlsúlyban lesznek a horvát drukkerek a franciákkal szemben.

Trump is félti Európát a migránsoktól

2018.07.15. 06:55
Határtalan az amerikai elnök önbizalma: 2020-ban újra indulni akar a választáson, és egyelőre nem lát esélyes kihívót.

Trump légicsapásokat mért Szíriára – elszabadul a pokol?

2018.04.14. 06:00
Az amerikaiak a franciákkal és a britekkel közösen támadnak szíriai célpontokat. A dúmai vegyifegyver-támadást torolják meg. Oroszország szerint ennek súlyos …

Kemerovói tűzvész: bűnös hanyagság és gondatlanság

2018.03.27. 09:45
Kedden tartották meg a kemerovói tűzvésszel kapcsolatos tanácskozást, amin Vlagyimir Putyin is részt vett.

Orosz elnökválasztás: Putyin negyedik ciklusát kezdheti

2018.03.18. 19:25
Folyamatos a a szavazatok feldolgozása, 21 óra 20 perckor Putyin már 75 százalék felett jár.

Oroszok vs. terroristák – 24:2

2018.02.15. 21:25
Oroszországban 2017-ben 24 terrortámadást sikerült megakadályozni - közölte Jurij Csajka orosz főügyész az irányítása alatt működő hatóság vezetőségének csütörtöki moszkvai tanácskozásán. Arról viszont nem …

Hazudott Putyinról a holland külügyér - belebukott

2018.02.13. 20:30
Halbe Zijlstra holland külügyminiszter lemondott kedden. Bevallotta, nem volt igaz az a kijelentése, miszerint 2006-ban részt vett egy Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével tartott …

Tenger alá, román!

2018.02.04. 08:30
Tengeralattjárót építene keleti szomszédunk, mert aggódnak az oroszok krími támaszpontjának közelsége miatt. Egyébként van már egy szovjet gyártmányú tengeralattjárójuk, csak éppen akkumulátoruk nincs hozzá.

Ezeket a cikkeket olvastad már?