hirdetés
Blogolj!

Idegenvezetői Világnap a turizmus diplomatáinak tiszteletére

A fővárosi turizmus dinamikus fejlődésében a technika, a gazdagon tájékoztató információs online felületek mellett leginkább az idegenvezetők által megvalósított közvetlen emberi kapcsolatoknak van nagy jelentősége. Ebben a munkában Osztie atya, a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosa is kitüntetett szerepet visz. A turizmus diplomatáinak tiszteletére szervezte meg erre a hétre a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara – közösen a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvánnyal, illetve a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal – az Idegenvezetők Világnapja idei rendezvénysorozatát. Bán Teodórát, a fesztiválközpont ügyvezetőjét az esemény jelentőségéről kérdeztük.    

Fotó: Horváth K. József

 

Mit jelent az Idegenvezetők Világnapja az intézmény számára?

Az Idegenvezetők Világnapja reflektorfénybe állítja az idegenvezető szakmát, mint a turizmus számára különösen fontos tevékenységet. Az idegenvezetés ugyanis munka, szakma és hivatás egyszerre. De nem túlzok akkor sem, ha azt mondom, küldetés. Mindazok, akik vállalják egy város történelmi értékeinek, örökségének, szépségeinek bemutatását, elhivatottak a szakmában. A turizmus alulról építkező iparág. Meggyőződésem, hogy nem is lehet másként végezni ezt az értékes feladatrendszert. Budapest mind nagyobb vonzerőt jelent a turisták számára. Ennek következtében a nemzetközi mezőnyben turizmusunk nagyon jó helyet vívott ki magának. Az idegenvezetők mellett ide tartoznak természetesen azok is, akik a városban közlekedéssel, városnézéssel, kulturális szolgáltatással, gasztronómiával foglalkoznak.

 

A rendezvénysorozathoz kapcsolódik az Idegenforgalmi Világnapot megnyitó sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosának, Osztie Zoltán atyának a története is, aki a közelmúltban a magyar turizmus nagykövete lett. Miért kapta ezt a címet?

Az ő személye és tevékenysége példaértékű. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ két éve alapította a Turizmus és Kultúra Nagykövete címet, amelyet elsőként Osztie atyának adtunk át. Ezzel is szeretnénk középpontba állítani az egyén, az ember szerepét a turisztikában. A technológiai fejlődésben, az információ áramlásában jelentős szerepe van a különböző online és közösségi felületeknek, ahol az információk elérhetők. A sikeresség szempontjából azonban az ember, a személyes kontaktusok megléte legalább annyira fontos. Osztie atyának a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánián ebben különösen nagy szerepe van. A templom nemcsak turisztikai vonzerőként fontos fővárosi idegenforgalmunk számára, hanem a szakrális értékek fenntartásának és bemutatásának is egyik alappillére. Osztie atya megkülönböztetett figyelmet fordít a kulturális tartalomszolgáltatásra, a magyar történelemnek a templom históriáján keresztül való bemutatására. Ezen belül kiemelkedő szolgáltatás a napi 24 órás nyitva tartás és Szentségimádás lehetősége a nap minden percében. A főplébánián továbbá különböző nyelveken is tartanak szentmiséket. Összességében a plébános úr munkája jó példaként szolgál a hasonló tevékenységet végző szolgáltatóknak, vállalkozóknak.

 

Beszélt arról, hogy az idegenvezetők mosolya milyen fontos a turizmus fejlődésében. Miért?

A mosoly az utasok és az idegenvezető között kialakuló jó emberi kapcsolatok, a közvetlen és hiteles tartalomszolgáltatás egyik lényeges eleme. Ebből lesznek a visszatérő vendégek, ebből növekszik a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma, ettől válik eredményesebbé a turizmus. Ez az idegenforgalmi munka egyik legérzékenyebb területe, amelynek megbecsültségét az Idegenvezetők Világnapja is kifejezi. Örvendetes, hogy sokan választják ezt a hivatást. Látható, hogy megfelelő felelősségtudattal építik Budapest brandjét, keltik a főváros jó hírét. Hiszen az ő szavaikon keresztül nemcsak Budapestet ítélik meg a turisták kedvezően, hanem a magyar emberekről is rajtuk keresztül alakulthat ki a pozitív kép.

 

A fesztiválközpont hogyan tud hozzájárulni ahhoz, hogy minél több évszakban és minél többen látogassák a fővárost a turisták, hogy minél több vendégéjszakát töltsenek nálunk?

A fesztiválközpont a turisták fogadásában tölt be komoly szerepet. Mi vagyunk a fővárosi önkormányzat hivatalos desztinációs menedzsmentje és a kulturális fesztiválok és események tartalomgyártója. Jelentős a szerepünk abban is, hogy az érkező vendégekkel mi is közvetlen kapcsolatba kerülünk. A minőségi tartalomgyártás azért különösen fontos, mert arra ösztönzi a vendégeinket, hogy minél több időt töltsenek Budapesten, s minél jobb költési arányt lehessen velük kapcsolatban kimutatni. A fesztiválközpont irodáiban jól képzett, vérbeli idegenforgalmi szakemberek tartják a kapcsolatot a vendégekkel, akiknek mindig friss, aktuális és vonzó tartalmakat tudnak szolgáltatni. 2017-be mintegy hárommillió kapcsolat zajlott le munkatársaink és a vendégek között, aminek jelentős szerepe van abban, hogy tavaly csúcsot döntött a budapesti vendégéjszakák száma, átlépte a bűvös tíz milliós határt.

 

A rendezvény fővédnöke Tarlós István főpolgármester. A főváros első embere hogyan segítheti a turizmus fejlesztését?

Főpolgármester úr számára Budapest lakosságának életminősége, a város fejlesztése az elsődleges. Fontosnak tartja azokat az előnyöket – például munkahelyteremtés, hozzájárulás a városlakók jó közérzetének biztosításához – amelyeket a turizmus nyújt Budapest számára. Az élhetőbb város fenntartásában mind a főpolgármester, mind a turisztikai kerekasztal, benne a fesztiválközponttal jelentős szerepet vállal.

Ismert, hogy az úgynevezett overturizmus időnként a belváros bizonyos területeit és a hetedik kerületet is túlterheli, aminek ésszerű enyhítésében is jelentős feladatai vannak mindannyiunknak.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/48940/pics/lead_800x600.jpg
Bán Teodóra,Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia,Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ,Idegenvezetők Világnapja,Osztie Zoltán
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Belvárosi Főplébánia – Több ezer látogató egy-egy nap alatt

2018.02.23. 10:20
A profi szakmai irányításnak köszönhető, hogy tavaly voltak olyan napok, amikor huszonnégy óra alatt több ezer látogató is megfordult a Belvárosi Nagyboldogasszony …

Ezeket a cikkeket olvastad már?