Blogolj!

Programok a nemzeti ünnepen

Számos ingyenes programra várják Budapesten az ünneplőket, a családokat csütörtökön, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulóján.

A központi ünnepi rendezvényekkel kapcsolatos információk, köztük a közlekedési információk megtalálhatóak a marcius15.kormany.hu oldalon.

A budai Várban jellemzően 9 órakor kezdődnek a programok. A Dísz téren 9 órától 18 óráig magyar termelők és vendéglátósok várják a hazai finomságok vásárával az érdeklődőket. Ugyanott lesz térzene is: fellép a Budapest Helyőrség Zenekara, a Készenléti Rendőrség Zenekara, valamint a Pénzügyőr Zenekar is.

A Várkert Bazárban egész nap tartanak a rendezvények: lesznek kézműves foglalkozások, zenés és táncos programok, s irodalmi est is.

Hunyadi János lovasszobránál lósimogatóval, a Szent István-szobornál közlekedésbiztonsági játékokkal, míg Hadik András szobránál népzenével és néptánccal várják az érdeklődőket. A kalotaszegi táncot, székelyföldi táncot és a palotástáncot nemcsak nézni lehet, hanem meg is lehet tanulni a nemzeti ünnepen.

A Szentháromság téren 10 órától koncertek és gyermekprogramok lesznek, a Táncsics-börtönben különböző vetélkedőkön, kézműves foglalkozásokon lehet részt venni.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeumban idén is Forradalmi forgatag címmel rendezik meg az ünnepi programokat. Ott is lesz táncház, színházi előadást, csatabemutatót is tartanak, ágyúlövés is lesz.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában a kétszáz éve született Görgei (Görgey) Artúr egykori honvédtábornok és hadügyminiszter életét, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban betöltött szerepét lehet megismerni.

A Budapesti Történeti és Vármúzeumban 10 órakor kezdődnek a programok, történelmi sétával és tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket.

Csütörtöktől húsvétig lehet megtekinteni a Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnokát, amelyet több mint hetven év után láthatnak újra az érdeklődők. A csaknem 900 négyzetméter alapterületű, egy középkori bazilika belső terét megidéző terem falfestményeinek megújításán egy éven át mintegy 70 restaurátor dolgozott, akik 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá. A csarnokot ingyenesen lehet megtekinteni.

A Magyar Nemzeti Múzeumban egy feltételezhetően 1848/1849-es magyar nemzetőrről készült korabeli dagerrotípiát állítanak ki március 25-ig. A múzeumba a belépés csütörtökön ingyenes.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban bárki kipróbálhatja Landerer és Heckenast nyomdagépét, készíthet ünnepi hajfonatot, emellett megnyílik az Ország(h), város, híres ember. Arany János és a fényképezés című kiállítás is.

Központi ünnepség és a pártok

A Parlament előtti Kossuth téren 9 órakor a hagyományos zászlófelvonással kezdődnek az ünnepi rendezvények. A nemzeti lobogót katonai tiszteletadással, Áder János államfő és Kövér László házelnök jelenlétében vonják fel.

A díszünnepség Orbán Viktor miniszterelnök beszédével 14 órakor kezdődik, szintén az Országház előtt.

Fél 12-től a CÖF-CÖKA és a Gazeta Polska civil klubjai is megtartják hagyományos megemlékezésüket, a Bem József téren.

Délben itt gyülekeznek a Békemenet résztvevői, akik a Kossuth térre vonulnak át 14 órára, a miniszterelnöki beszédre.

Az ellenzéki pártok többsége is a fővárosban tart rendezvényt a március 15-ei nemzeti ünnepen. Az LMP politikusai déltől az Ökopolisz Alapítvány kerekasztal-beszélgetésén szólalnak fel. Az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Liberálisok, és az Együtt részvételével délután 3 órától közös ellenzéki megmozdulást tartanak a Fővám téren. A Jobbik szintén 15 órától a Batthyány-örökmécsesnél tartja rendezvényét.

Több kormánytag, kormánypárti politikus vidéken vagy külföldön vesz részt helyi megemlékezéseken.

A budai Várban számos rendezvénnyel várják egész nap az ünneplőket, családokat. Lesz többek között vásár, táncház, lósimogató, csatabemutató, továbbá különböző játékok, kézműves foglalkozások, koncertek és színházi előadások.

Lakatos Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közrendvédelmi főosztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatón azt mondta: országszerte több mint ötszáz ünnepi rendezvényt jelentettek be. Hozzátette, a rendőrségnek nincs információja arról, hogy bárki megzavarná bármely rendezvény rendjét, de ha szükséges, a kellő erőkkel azonnal intézkednek.

A rendezvények miatt országszerte és a fővárosban is több forgalmas útszakaszon, közlekedési csomópontnál forgalomkorlátozásokra kell készülni.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/49891/pics/lead_800x600.jpg
Békemenet,CÖF,Együtt,Fidesz,Jobbik,LMP,március 15.,MSZP,nemzeti ünnep,Orbán Viktor,program
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

A Balatoni Szövetség szerint nem kell népszavazás a Balatonról

2020.08.11. 07:50
Lombár Gábor, az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség elnöke, a tóparti város polgármestereivel egyeztetve állásfoglalást adott ki a …

Lánya indul Koncz Ferenc helyett

2020.08.08. 11:55
A Fidesz közleményben jelentette be, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében a tragikus hirtelenséggel elhunyt Koncz Ferenc a pártszövetség a képviselő lányát Koncz Zsófiát indítja.

Orbán: köhögve és lázasan senki ne menjen emberek közé!

2020.08.07. 11:05
A miniszterelnök a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében azt kérte, hogy betegen - köhögve, vagy lázasan - senki ne menjen emberek közé.

Orbán Viktor levélben üzent a libanoni miniszterelnöknek

2020.08.05. 14:10
Orbán Viktor miniszterelnök levélben biztosította libanoni kollégáját, Hasszan Diabot, hogy Magyarország támogatja és segíti Libanont ebben a nehéz időszakban.

Orbán: minden változtatás kockázatot jelentene

2020.07.31. 10:10
Jelenleg jól van beállítva a koronavírus-járvány elleni védekezés szintje, és minden változtatás kockázatot jelentene, ezért "ne kockáztassunk, minden maradjon úgy, ahogy van" - mondta …

„Micsoda kilátás” – Orbán Viktornál járt Hosszú Katinka

2020.07.30. 15:25
A találkozóról úszóklasszisunk számolt be közösségi oldalán.

Letartóztatták Joób Márton képviselőt, Botka László bizalmasát

2020.07.30. 12:40
Hatalmas pácban a szegedi balliberális önkormányzati képviselő. Az ügyészség szerint a vizsgált bűnszervezet több mint 250 millió forintos vagyoni hátrányt …

Varga-Damm Andreát végleg lapátra tették Jakab Péterék

2020.07.24. 16:30
Marad még valaki a Balliknál, hogy lekapcsolja a villanyt?

Orbán: Brüsszelnél megállítottuk a liberális nemzetközi brigád támadását

2020.07.24. 07:15
A miniszterelnök szerint a Soros György által felügyelt migrációpárti országok további támadássorozatára kell felkészülnünk a …

Csúcsokat döntöget Orbán Viktor támogatottsága

2020.07.23. 09:50
Az elmúlt öt évben egyszer sem volt ilyen magas a miniszterelnök népszerűsége, mint most.

Ezeket a cikkeket olvastad már?