Blogolj!

Nicolas Sarkozy őrizetben

Chopi

Egy kampányfinanszírozással kapcsolatos ügyben hallgatják ki Nicolas Sarkozy volt francia elnököt – jelentette egy francia bírósági forrásra hivatkozva a Reuters.

Nicolas Sarkozy 2007-től 2012. májusáig volt Franciaország elnöke.

Most legfeljebb 48 óráig tarthatják őrizetben.

forrás: lelab.europe1.fr

A Le Monde szerint most a 2007-es választási ügye miatt hallgatják ki, mivel felmerült, hogy azt Líbiából finanszírozták. 
2011 márciusában állította Moammer Kadhafi néhai líbiai vezető, ő finanszírozta Nicolas Sarkozy előző francia államfő kampányát, azonban állításait semmivel sem támasztotta alá.

2012-es elnökválasztási kampánya ügyében azután nyomozott a párizsi ügyészség, miután kiderült, hogy Sarkozy kampányának túlköltekezését a párt hamis számlákkal és kettős könyveléssel próbálta fedezni. 13 ember ellen emeltek vádat, mindannyian a párt vagy a hamis számlázásban részt vevő kommunikációs cég, a Bygmalion (amely a nagygyűléseket szervezte) vezetői voltak.

Sarkozyt korábban, 2014-ben befolyással való visszaélés miatt már rövid időre őrizetbe vették.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/50089/pics/lead_800x600.jpg

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2018.04.23. 04:20
Orbán atomtitkai, az ellenzék csodafegyvere, a választás savanyú szőlője, a várandósság stresszes dilemmái és a kupleráj ribancai hétindító online lapszemlénkben.

Meghalt a világ legidősebb embere

2018.04.22. 09:15
Hogy ki a világ legidősebb embere, azt pillanatnyilag nem lehet tudni. Aki ugyanis idáig volt a legidősebb, már nem az.

Blogstar kávéház

2018.04.22. 03:00
Erőszakos pártok, választói értékszintézis, a magyarság ellehetetlenítése, liberális iszapbirkózás, agyonszáradt pogi és a végső offenzíva vasárnapi online lapszemlénkben.

Egységes ellenzéki összefogást hirdettek a tüntetők

2018.04.21. 22:35
Egységes ellenzéki összefogást, civil szerveződést, azonnali közös cselekvést sürgettek a kormány leváltása érdekében a demokráciáért tartott fővárosi tüntetés szónokai …

ÉLŐ: ellenzéki tüntetés 2.0

2018.04.21. 19:00
Ismét sétálnak, majd beszélnek az ellenzékiek. Izgalmas lesz ez a mai nap is, hiszen már sztárszónok is lesz.

Vége az észak-koreai atomkísérleteknek?

2018.04.21. 09:20
Kim Dzsong Un megígérte. Donald Trump üdvözölte. Lehet, hogy e tekintetben végre fellélegezhet a világ.

Szabó Bálint: Márki-Zay egy lufi, ami hamarosan kidurran

2018.04.21. 06:30
Mialatt szavakban üldözi a korrupciót a hódmezővásárhelyi polgármester, a kezéhez korrupciós pénz tapad – állítja a K'Art-ügy károsultjainak képviselője. Szabó Bálint …

Blogstar kávéház

2018.04.21. 04:20
Széteső tüntike, a nagy Soros-trükk, barbár magyarság, az unortodoxia titkai, Janza Kata szerelme és Friderikusz kudarca szombati online lapszemlénkben.

A volt főügyész falazott Gyárfásnak

2018.04.20. 13:10
A Központi Nyomozó Főügyészség bűnpártolás miatt gyanúsítottként hallgatta ki azt a volt főügyészt, akinek tudomása volt arról, hogy a Fenyő-gyilkosság felbujtóját keresi a rendőrség, mégsem adta át a …

Lázár János: Budapesten kívül is van élet

2018.04.20. 13:10
Lázár János befejezte a munkát a Miniszterelnökség élén, és szeretne visszatérni hódmezővásárhelyi választókerületébe.

Ezeket a cikkeket olvastad már?