Blogolj!

Együtt a veszélyeztetésnek kitett gyermekekért

Tóth Marcell

Két, középiskolás diákok között az utcán zajló, durva bántalmazási eset is felháborította a szegedieket az elmúlt hónapokban: nemcsak a média tudósított az eseményekről, hanem rengetegen kifejezték a véleményüket a közösségi oldalakon. Mindezek arra késztették a Csongrád Megyei Kormányhivatalt, hogy egyeztetésre, közös gondolkodásra kérje fel a gyermek- és az áldozatvédelemmel kapcsolatos feladatokban érintett jelzőrendszer tagjait. Céljuk az, hogy az említett szervek, szervezetek, személyek feladatait rögzítő, gyermek- és ifjúságvédelmi megyei eljárásrendet alakítsanak ki a területen munkálkodók bevonásával.

Az egyeztetésre Csongrád megye különböző helyeiről érkeztek résztvevők: a gyermekvédelmi szolgáltatótól, a rendőrségtől, az iskoláktól, az óvodáktól, a bölcsődéktől jöttek küldöttek, sőt az egyetem áldozatvédelmi kurzusának hallgatói közül is sokan megjelentek.

– Missziónknak tekintjük, hogy a jogszabályban meghatározott feladatokon messze túlmenően vállaljunk szerepet minden olyan fontos területen, ami társadalmi problémaként jelentkezik.

A gyermekvédelem és az áldozatsegítés olyan ügy, amelynek sikere érdekében nem egyszerű végrehajtóként, hanem katalizátorként kell működnünk,

mert akiknek az érdekében munkálkodunk, azok a legvédtelenebbek – fogalmazott Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott.

Juhász Tünde szerint ez misszió

Nem ez az első ilyen kezdeményezés a térségben, emelte ki: a 2012-ben életre hívott „Nem vagyunk egyedül” összefogással megyei szinten az áldozattá válás megelőzését és az áldozatsegítést célozták meg konzorciumi partnereikkel. Hozzátette, előre mutató kezdeményezésnek tekinti a megyei Áldozatvédelmi Kabinetet, a Krízisintervenciós csoportot, az egyetemi áldozatvédelmi kurzus elindítását.

Holubán Csilla, a Szegedi Járási Hivatal vezetője kifejtette, egy olyan megyei megállapodást kívánnak létrehozni, amelyben alapján egyértelmű, hogy melyik jelzőrendszeri tagnak mik a feladatai, miként tudnak segíteni, és tudják, hogy kinek szólhatnak, ha egy gyermek, esetleg egy felnőtt áldozattá válik. Azt kérte az egyeztetés résztvevőitől, hogy bátran mondják el véleményüket, hiszen áprilisban már összeülnek a munkacsoportok, a megállapodást pedig az év végéig alá kívánják írni.

Holubán Csilla

– A gyermekvédelem célja a veszélyhelyzet megelőzése, a családban történő nevelés elősegítése – mondta Lantainé Szecskó Nóra, a kormányhivatal Hatósági Főosztályának vezetője. Hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy időben érkezzen jelzés, mert könnyebb a kialakult krízist családon belül megoldani. Számtalan dolog veszélyeztetheti a gyermek egészséges testi, lelki, érzelmi, erkölcsi fejlődését az alkoholista szülőtől az éhezésen át a rossz lakhatási körülményekig. Megjegyezte,

maga az anyagi helyzet – beleértve a mélyszegénységet – nem jelent okot a kiemelésre, az összhatást nézik.

Nemrég egy másfél éves gyermeket sikerült megmenteni a védőnő segítségével. A házban nem fűtöttek, a babának már fagyási sérülései voltak, és a szülők még a felkínált segítséget is elutasították, így nem volt kérdéses, hogy miként kell dönteniük. A nevelés terén szintén előfordulnak visszásságok, egy háziorvos kötél nyomait vette észre egy vizsgált gyermek nyakán: a szülők nem tudtak megfelelő magyarázatot adni, a hatóságok ezért ismét léptek.

A jelzőrendszeri tagok – például a pedagógusok, a rendőrök, gyermekorvosok – szóban és írásban jelezhetik a gyermekjóléti szolgálatnál, vagy az illetékes gyámhivatalnál, ha úgy gondolják, egy gyermek veszélyeztetett.

Meg kell adni a gyermek nevét, ismert adatait, a veszélyeztetettség okát, valamint azt, hogy tett-e valamit, és ha igen, akkor mit, ez utóbbi megszüntetése érdekében. Amennyiben ki kell emelni a gyermeket, akkor 12 éves kor alatt nevelőszülőknél, 12 éves kor felett lakóotthonban kerül elhelyezésre.

(Nyitókép: AFP, többi: szerző)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/50156/pics/lead_800x600.jpg
Csongrád Megyei Kormányhivatal,Juhász Tünde

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Házhoz ment a kormányhivatal a GEMMA gyermekeihez

2018.04.20. 11:10
A fogyatékkal élő gyermekekkel, fiatalokkal nem könnyű a hivatalos ügyek intézése. A Csongrád Megyei Kormányhivatal ezért a szegedi GEMMA-iskola udvarára települt ki kormányablakbuszával: már …

A lakosság bevonásával teszik szebbé környezetüket a hivatalnokok

2018.04.18. 12:15
Már évek óta önkénteskednek a Föld napján a Csongrád Megyei Kormányhivatal munkatársai. Tavaly kiderült, hogy a felszámolt illegális szemétlerakók …

Pontot tettek az i-re – megnyílt a tizenkettedik kormányablak is Csongrád megyében

2018.04.05. 22:00
A sándorfalvaiakat is most már okmányiroda helyett kívül-belül megújult kormányablak várja.

„A mai napig nem hevertük ki a SZEVIÉP  »jótékony« megrendelését”

2018.03.07. 20:50
Az első tucat SZEVIÉP-károsult szerdán benyújtotta a kárigényét. Az érintett 433 alvállalkozóból csupán alig több mint 100 bírt talpon maradni …

A hónap végéig várják a SZEVIÉP-ügy károsultjait a kormányablakok

2018.03.06. 16:05
2018. március 5-én jelent meg az a kormányrendelet, amely alapján az állam kártalanítja a SZEVIÉP Zrt. alvállalkozóit.

Meghosszabbított határidő: még négy hónapig várják a Czeglédy-ügy károsultjait

2018.03.01. 17:30
Február 28. helyett június 30-ig nyújthatják be kárrendezés iránti kérelmeiket a Czeglédy-ügy károsultjai. Csongrád megye 11 …

Több mint félezer fő munkáját támogatják Vásárhelyen

2018.02.16. 08:55
Csongrád megyében Hódmezővásárhely adott otthont a TOP foglalkoztatási programok népszerűsítését szolgáló munkáltatói fórumsorozat első állomásának. A lehetőségekre …

Hódmezővásárhely agrárcentrummá vált – ezt a szerepet erősítik

2018.02.14. 15:55
Több felújított épületet is átadtak, amelynek köszönhetően a település járási hivatala nemcsak az energiával tud takarékoskodni, hanem egyben a …

Két miniszter adta át a kibővített vásárhelyi járási hivatalt

2018.01.29. 20:05
16 munkaállomás helyett 24-gyel működik 2018-tól a Kormányablak a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalban. Az épületben megtalálható a NAV ügyfélszolgálata is, …

Emberközpontú bürokráciát ígér a Csongrád Megyei Kormányhivatal

2018.01.09. 10:50
Érdekes beszédet tartott az egyik megyei kormánymegbízott az év elején. Azt üzente kollégáinak, hogy a technika által felszabadított időt az emberi …

Ezeket a cikkeket olvastad már?