Blogolj!

Náray-Szabó Gábor: „A kormánypárt pozíciójának meg lesz az eredménye”

A választás tétje a család, a nemzet melletti kiállás, ez jelenti a legbiztosabb társadalmi beágyazódást, a legerőteljesebb önvédelmet minden magyar ember számára – hangsúlyozta a Blogstarnak adott interjújában Náray-Szabó Gábor egyetemi tanár. Kiemelte továbbá, a kerítésbontás esetleges megvalósításával nagyon súlyos károkat tudnának okozni az ellenzék képviselői. Aláhúzta, tönkre tudnák tenni az elmúlt évek sikeres kormányzati intézkedéseit, amivel eddig szavatolták Magyarország, a magyar emberek biztonságát.

 

Néhány nappal vagyunk a választás előtt, amelynek minden eddiginél nagyobb a tétje. Vagy maradunk hagyományos magyar gyökerű ország vagy a baloldalra szavazva – ahova a Jobbik is sorolható – fokozatosan kevert népességűvé válhatunk. Ön hogy látja ezt?

Nemrégiben olvastam egy könyvet, amelyben a szerző világosan összefoglalja a problémákat. Érték alapú vita zajlik, jóllehet valójában nem is lehet vitatkozni az értékeken. Valaki vagy ezt vallja magáénak vagy azt vallja. Arról van szó, hogy a kereszténység és a hagyomány, illetve a múltat végképp eltörölni kívánó törekvés áll szemben egymással. Fogalmazhatunk úgy is, hogy

a nemzet és család néz farkasszemet az arctalan tömeggel vagy a véleményszabadság, illetve a politikailag korrekt véleményterror győzi-e le a másikat.

Ha így tekintünk április 8-ra, akkor valóban nagyon fontos, hogy ez a választás milyen eredményt hoz.

 

Valójában akkor nincs sokak számára nincs igazi választás, hiszen a józan ész csak a család, a nemzet mellett dönthet.

Igen és akkor hadd mondjam, vita van azon, melyik párt képviseli ezeket az értékeket a legjobban, noha minden józan ember számára ez nyilvánvaló. Ha félretesszük a pártokat, akkor a magyar társadalomnak valóban tisztában kell lennie azzal, hogy a mostani, igen gyors változások közepette rendkívül fontos, hogy ragaszkodjon az identitásához, a hagyományaihoz, s azok, akik ezt meg tudják tenni, a vallásukhoz. Mert ez jelenti a legbiztosabb társadalmi beágyazódást, a legerőteljesebb önvédelmet minden magyar ember számára.

 

Nem beszélünk pártokról, de ha elmondjuk, hogy az ellenzék semmi garanciát nem jelent arra, hogy ezeket az értékeket garantálja, megvédelmezi, akkor azért közelebb vagyunk az igazsághoz, nem?

Ez így van. További problémát jelentenek a felelőtlen nyilatkozatok, amelyek előrevetítik egy potenciális káosz lehetőségét.

 

Gyurcsány Ferenc beszél a káosz lehetőségéről akkor, ha kisebbségben marad a Fidesz, az ellenzéki pártok pedig nem tudnak megegyezni a hatalomgyakorlás módjáról.

Pontosan fogalmazott, mert valóban a káosz lehetősége vetül előre.

Ugyanakkor egy másik miniszterelnök-jelölt, aki komolynak tekinti magát, azt mondta, hogy nem esküszik föl az Alaptörvényre, s majd egy új alkotmányt alkot az Alaptörvény hatályának fölmentése után, amely néhány hét vagy hónap múlva jöhet csak létre. Akkor időközben mi lesz, tessék mondani? Ez nem más, mint alkotmányos puccs.

 

Ez Karácsony Gergely álláspontja.

Így van. Még Rónai Egon, az ATV műsorvezetője is határozottan meglepődött ezen a válaszon.

 

Működhet-e egy ország alkotmányos puccs alatt?

Az nem jelent működést, az egyet jelent a káosszal.

 

Miért tehet akkor mégis egykormányfőjelölt ilyen nyilatkozatot? Ezzel valójában csak az emberek fejét zavarja meg. Ön hogyan látja?

Szerintem rájátszik az indulatokra, mert vannak indulatok. Minden kormányzat kopik az idő múlásával, mert kell hozni olyan döntéseket, amelyek nem mindenkinek előnyösek. Ilyenkor, aki rosszul járt, akinek a döntés során az érdekei sérültek, az fokozatosan begyűjti magába a sérelmeket, s egy idő múlva ez valamilyen formában kitör. Kevesen vannak azok, akik képesek racionálisan mérlegelni a lehetőségeket, a veszélyeket és ennek következtében nagyon sokan elsősorban érzelmi alapon döntenek.

 

Olyan érzelmi alapon, ahogy akár még egy fél éve is elutasították volna a döntést, például az eredendően szélsőséges, rasszista Jobbikkal való szövetségkötés tekintetében.

Ez bizony tényleg furcsa. Az rendben van, hogy a Jobbik elkezd a közép felé mozdulni, ilyen volt már a világtörténelemben nem is egyszer, s úgy gondolom, hogy ez teljesen érthető és elfogadható irányváltás.

De ennyire gyorsan, két három év alatt egyszerűen nem lehet ezt megcsinálni. Meg kell magyarázni a korábbi, radikális választóknak és az újabbaknak, a potenciális választóknak, hogy mi miért történt.

A magyarázatok között viszont soha nem szerepel az, hogy – kérem szépen –, beláttam, hogy ebben nem volt igazam, beláttam, hogy a másik elképzelés jobb. Ilyen tekintetben a Jobbik mozgása nem egészen hiteles.

 

El tudja azt képzelni, hogy például Franciaországban Marine Le Pen azt mondja, hogy ő bizony holnaptól kezdve cukisodik és egy Vonához hasonló politikai irányváltásba kezd, s ennek hatására szövetséget köt vele az eddig Marine Le Pennel soha nem közösködő jobbközép vagy baloldal?

Franciaországban ez szinte elképzelhetetlen. Ott sokkal tudatosabbak a választók, meggyőződésem, hogy ott nem lehetne ezt megcsinálni.

 

Akkor itt pusztán azért, mert minden áron el akarják mozdítani az Orbán-kormányt az ellenzéki politikai erők, mindenre kaphatók. Még egy ilyen nyilvánvalóan szalonképtelen párttal való szövetkezésre is?

Azt hiszem, hogy egyesek igen. Kevesen vannak azonban, akik nagy port vernek föl. Azért a magyar választópolgár józanabb. Akármennyire is sokan az érzelmeik után mennek, azért tudnak mérlegelni és racionálisan dönteni.

 

Akkor végül is osztja a bevezetőben említett dilemmát, s nem lát más reális alternatívát, mint a Fideszre való szavazást?

Meg kell ismételni: a nemzet és a család azok a közösségek, amelyek az egyéni érdekeket a legjobban tudják képviselni.

Szűkebb körben a család az, amely összetart, amely megtartja az egyént, amikor bajba kerül, s akinek jövőt jelent azáltal, hogy a gyerekek és az unokák megszületnek. A nemzet pedig az a legnagyobb közösség, amiben még ki tud fejeződni az egyén érdeke.

 

Mondana erre egy példát?   

A sikeres érdekvédelemre itt van például a devizakölcsönösök ügye, amit az Orbán-kormány sikeresen megoldott. A devizahitelt fölvevők jelentős többsége a kormány intézkedései révén komoly tehertől szabadult meg, mert az állam a gazdasági főárammal szemben vállalt egy igen komoly ütközést. Kapott a harc közben különböző sebeket is, de ezeket begyógyította és a támadásokat visszaverte. Az eredmény végső soron nyereség lett a devizaitelesek számára.

 

Még akkor is, ha vannak most is olyanok, akik még nem szabadultak meg a tehertől.

Vannak, igen. Ám amikor 1,2 millió ember vett föl devizahitelt, akkor nehéz azt elvárni, hogy minden egyes hitelfelvevő problémáját meg lehessen oldani.

 

A nemzet gondolatától jutottunk idáig.

Ha valaki úgy képzelte volna el, hogy mindenki egyedül működik, és megpróbálja összehozni a devizahitelesek szövetségét, akik ügyvédeket fogadnak, s föllépnek, mint érdekvédők, a töredékét sem tudta volna elérni annak, amit a kormány a parlament segítségével megvalósított.

 

Ezekben a napokban, amikor képtelenebbnél képtelenebb álhírek röppennek föl, s vádolják igaztalanabbnál igaztalanabb vádakkal a kormányt, hogy igazodjon el a választó? Mit tud tanácsolni a helyes választási döntés meghozatalához?

Nem könnyű. Erre valóban időt és energiát kell fordítani. Ki kell választani azokat az embereket – azért itt-ott föltűnnek olyanok – akikre lehet hallgatni. Akik képesek és hajlandók arra, hogy elemezzék a viszonyokat, és ennek megfelelően, érdektől függetlenül – bár az értékrendszerük nyilván megmutatkozik egy-egy megnyilatkozásban –  mégis tudják orientálni a választókat.

 

Ön tud ilye személyt javasolni?

Ez jó kérdés. Inkább hadd ne mondjak neveket, de vannak ilyenek.

 

El tudja-e azt képzeni, hogy mégis lebontják a kerítést azok, akik most váltig tagadják ebbéli szándékukat?

Ezt nem tudom elképzelni, megmondom őszintén. Megpróbálnák, afelől nincs kétségem.

Nagyon súlyos károkat tudnának okozni a fizikai és átvitt értelemben vett kerítés ügyének. Tönkre tudnák tenni az elmúlt évek sikeres kormányzati intézkedéseit, amivel eddig szavatolták Magyarország, a magyar emberek biztonságát.

       

De Brüsszelen keresztül a bevándorlás mellé állhatnak.

Igen, ezek valóban nagy károk lehetnének. Miután azonban a magyar emberek 82 százaléka mondta azt, hogy igenis jó, hogy ott van kerítés és szükség van rá, szerintem nincs olyan kormányzat, amely ennek az elsöprő erejű véleménynek ellent tudna állni.

 

El tudja azt képzelni, hogy ennek az elsöprő méretű tömegnek a jó része, amely már a közvéleménykutatásokban, nemzeti konzultációkon és kvótaellenes népszavazáson is markáns véleményt nyilvánított a kötelező betelepítési kvóta ellen, a Fidesz álláspontjára szavaz a választáson?

A választások kimenetele sohasem jósolható meg hajszálpontosan. Én szerencsésnek tartanám, de nem valószínűsítem, hogy a Fidesz-KDNP szavazóinál sokkal többen döntenének ilyen tartalmú voksolás mellett.

 

Tehát Ön szerint a kormánypárti szavazótábor nem fog növekedni április 8-án?

Vannak előrejelzések arra, hogy nő a 2,2-2,5 milliós szavazótábor vasárnap, ahogy az ellenkezőjére is. Ennek változását nem tudom megjósolni. Abban azonban biztos vagyok, hogy a kormánypárt tartja a pozícióját és ennek meg is lesz az eredménye a választáson. Persze, csak akkor, ha mindenki elmegy szavazni a család, a nemzet ügye mellett.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/50743/pics/lead_800x600.jpg
családpolitika,Gyurcsány Ferenc,Karácsony Gergely,Náray-Szabó Gábor,nemzet,választás tétje

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Karácsony Gergely nem kér a parlamentből

2018.04.10. 20:55
Karácsony Gergely nem kér a  kormányfőségből, visszamegy inkább Zuglóba.

Fidesz: Karácsony Gergely Soros György miniszterelnök-jelöltje

2018.02.13. 16:10
A Fidesz szerint "Karácsony Gergelyék nemcsak itthon támadják a határzárat és a határvédelmet", hanem az Európai Parlamentben is mindig a migráció mellett …

Menekül a tette elől – otthagyja az MSZP-t az Orbán lelövéséről posztoló politikus

2018.02.03. 11:45
A szocialisták nem határolódtak el Simon Józseftől, nem kezdeményezték a kizárását. Szombaton bejelentette, lemond …

Fidesz: az ellenzék bénának látszik, mégis veszélyes

2018.01.30. 13:35
A nagyobbik kormánypárt bemutatta pártja legújabb plakátját, melyen Soros György és négy magyar ellenzéki politikus szerepel.

Csúcsokat dönt Vona és Gyurcsány népszerűtlensége

2018.01.28. 10:25
Legalábbis a Nézőpont Intézet friss felmérése szerint. Orbán Viktor hasít, Karácsony Gergely kapaszkodik.

A magyarság tiszteletére buzdított az államfő

2018.01.01. 06:00
Mindig, minden helyzetben legyen erőnk tisztelni a másikban az embert, egymásban a magyart – kívánta újévi köszöntőjében Áder János köztársasági elnök. Arra kért mindenkit, legyen bölcs a …

Ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében

2017.12.17. 16:40
A szélsőséges pártok véleményétől eltekintve ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében, a honosítással a határon túli magyarság …

Gyurcsány Ferenc lenyeli az MSZP-t?

2017.12.03. 11:25
Ezt jövendöli Galló Béla politológus, aki szerint a szocialisták arca, Kunhalmi Ágnes megbízhatatlan kommunikátor.

Beleköp a baloldal levesébe az MSZP-ből kilépett újpesti honatya

2017.11.27. 18:20
Horváth Imre ugyanis valószínűsítette, hogy – függetlenként – elindul majd jövőre az országgyűlési választáson. Akár a balos összefogás (DK-s) jelöltje …

Gyurcsánynak nyilatkoznia kell, hogy hova tűnt a hárommilliárd forint!

2017.11.25. 12:20
A Fidesz szóvivője felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy nyilatkozzon arról, hova került az a hárommilliárd forint, amit a "Czeglédy-bűnszervezet …

Ezeket a cikkeket olvastad már?