hirdetés
Blogolj!

Egy magyar Münster mellől: "Otthon nem is tudják elképzelni, hogy mi van itt."

Münsterben is lecsapott a terror: vendéglők teraszán ülő emberek közé hajtott egy furgont vezető férfi. Halottak, sebesültek. Egy, Münster mellett élő magyar nyilatkozott a Blogstarnak.

"Sokkolt mindenkit ez az eset, hiszen nagyon közel volt – mondta a blogstar.hu-nak a Münstertől 15 kilométerre élő Kálmán. – Szerencsére nem mentem be a helyi csapat meccsére. Nagyon sok itt a bevándorló, és ez megnehezíti a hétköznapokat. Minket itt befogadtak, jól élünk, de ez a helyzet megmérgez mindent. A feleségem nem engedem haza egyedül a munkából, mindig elé megyek. Engem is megtaláltak már a bevándorlók… Otthon nem is tudják elképzelni, hogy mi van itt."

A probléma persze újkeletű, a bevándorlási hullám hozta magával. 

"Hatodik éve élünk itt. Az elején semmi gond nem volt. Aztán megjöttek a migránsok, akikkel nem lehet bírni, a saját törvényeik szerint élnek. Saját világuk van. Egy részük persze megpróbál beilleszkedni, de sokkal többen vannak, akiknek ez eszébe sem jut. A többség egészen más kultúra szerint él, mint mi európai emberek."

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/50901/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Pál 2019-04-20 23:52:44
Nyáron lejár a rút olasz/holland képviselő EU-mentelmi joga. Kérjük jogsegély keretében a kiadatását Hollandiától.
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.07.23. 00:00
Nyár van, van itt minden… Nem kezdődik el a Szentendrei út felújítása, vérrel utazik az angol királynő, kevesebben láthatják az RTL Klubot és még Berki Krisztián is fényezi magát.

Blogstar kávéház

2019.07.22. 00:05
Magyar sportsikerek, újabb nyolcezres csúcs meghódítása, ellenzéki szétesés, újabb közelgő brit királyi esküvő és az ukrán parlamenti választás hétfői online lapszemlénkben.

Változásra van szükség, de von der Leyen nyit Közép-Európa felé

2019.07.21. 16:25
Hidvéghi Balázs szerint nagyon fontos, hogy az Európai Bizottság új elnöke szerint csak akkor lehet erőssé tenni az EU-t, ha minden tagállammal szemben egyenlő …

Ne reménykedjünk, a héten tovább tombol a hőség

2019.07.21. 15:35
A hétvégi hidegfront után ismét felmelegszik az idő a következő napokban, sok lesz a napsütés és helyenként lehetnek csak záporok.

Induljon időben, ha kocsival utazna Szerbiába, vagy Romániába

2019.07.21. 10:55
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralók miatt torlódás alakult ki több Csongrád megyei határátkelőhelyen vasárnap délelőtt, több órát kell …

Blogstar kávéház

2019.07.21. 05:25
A kultúra kivéreztetése, a szocialisták személyeskedése, a magyarság lejáratása, Brüsszel illiberalizmusa és Ellie Goulding bombaesküvője vasárnapi online lapszemlénkben.

Több vonat menetrendje is módosult pályafelújítás miatt

2019.07.20. 12:35
Több vonat menetrendje módosult pályafelújítás vagy pályakarbantartás miatt - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.

Von der Leyen fényévekre van a junckeri őrülettől

2019.07.20. 05:45
Érti és tiszteli ugyanis Kelet-Közép-Európa sajátos szempontjait és érdekeit.

Csak a katonák védhetik meg Európát a migrációs nyomástól

2019.07.20. 05:40
A népességrobbanás és az éghajlatváltozás miatt ugyanis évtizedekre meghatározza kontinensünket a bevándorlás egyre fokozódó kihívása.

Blogstar kávéház

2019.07.20. 04:55
Ursula von der Leyen narancsszemüvege, a magyarság vegzálása, a migráció kihívásai, Berki Krisztián pályára lépése és Várkonyi Andrea özönvízszerű válása szombati online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?