Blogolj!

Gulyás Gergely: Stabilitás vagy káosz

A Fidesz frakcióvezetője szerint óriási a vasárnapi parlamenti választás tétje, a polgároknak ugyanis arról kell dönteniük, hogy az országnak lesz-e stabil, a nemzeti érdekeket képviselő kormánya, vagy instabilitás, bizonytalanság és káosz lesz Magyarországon.

A közmédiának nyilatkozó Gulyás Gergely mindenkit arra kért, vegyen részt a voksoláson és mindkét szavazatával támogassa a kormánypárt listáját és egyéni jelöltjeit.

Az MTI tudósítása szerint kiemelte, a Fidesz alternatívája a bizonytalanság, a koalícióképtelenség, az egymással való szemben állás, míg a másik oldalon

a kormánypártok egységesek, az ország elmúlt nyolcéves irányítása alatt világos eredményeket értek el.

Példaként említette, hogy 2010-hez képest ma 740 ezer emberrel többen dolgoznak, az elmúlt egy évben 14 százalékkal emelkedtek a bérek, a költségvetés kiegyensúlyozott, és ami a legfontosabb, az ország biztonsága garantált.

Ez a biztonság azért garantált, mert az európai migrációs válság során a kormány képes volt megvédeni az országot – hangsúlyozta Gulyás Gergely, aki szerint egyetlen ellenzéki pártról sem feltételezhető, hogy képes az ország biztonságának és védelmének garantálására.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/50883/pics/lead_800x600.jpg
bevándorlás,Fidesz,Gulyás Gergely,migráció,Orbán Viktor,választás,választás 2018
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Orbán: Magyarország elkötelezett a terrorizmus elleni harc mellett

2019.04.22. 05:45
A magyar miniszterelnök a kereszténységet ért súlyos Srí Lanka-i merényletre reagált.

Védelmi együttműködésről is tárgyal Szerbiában Orbán Viktor

2019.04.14. 20:00
Emellett az Alföldet érintő közös közlekedési nagyberuházások is szóba kerülnek majd a hétfői csúcstalálkozón.

A Fidesz nyerte az EP-választás első felvonását

2019.04.08. 09:20
Az ellenzék május 26-án vághat vissza a vereségért.

Konzervatív álarcban folyik a keresztény kultúra önfelszámolása

2019.04.08. 05:55
A háttérben valójában a liberalizmus gonosz aknamunkáját figyelhetjük meg.

Nem működik Európában a dzsihádisták kiszűrése?

2019.04.08. 05:50
Továbbra is előfordul, hogy terroristák kapnak menedékjogot és névtelen bankkártyát a kontinensen.

Rendőrökre támadtak a Görögországban gyülekező migránsok

2019.04.05. 06:05
Robbanásveszélyes a helyzet: többször összecsaptak a migránsok a rendőrökkel Görögországban, a szerveződő bevándorlókaraván helyszínén.

Ellenzéki összefogás: Újpesten máris eldőlt az első dominó

2019.03.27. 17:05
A szivárványos összellenzéki koalíció polgármesterjelöltje, Szalma Botond bejelentette visszalépését.

Orbán: mutassuk meg Brüsszelnek május 26-án!

2019.03.24. 09:45
Magyarországon ugyanis az történik, amit a magyar emberek akarnak, és nem Brüsszelben fogják mindenfajta, éppen balra húzó pártok meg Soros György-féle szervezetek irodáiban eldönteni, mit tegyünk …

Orbán Viktor: a magyarok erkölcsi fölényben vannak a nyugatiakkal szemben

2019.03.24. 05:40
A miniszterelnök szerint Nyugat-Európát a balliberális „soft power” uralja, melynek megítélése szerint az erős politikus pedig rossz, és minden …

Félszáz társa életét mentette meg a bátor olasz fiú

2019.03.22. 10:20
Érdekes dolog a hazugság. Hazudni alapvetően nem szép dolog, de néha bizony olyan helyzetek elé állít minket az élet, hogy elkerülhetetlen a lódítás. Sőt, akadnak olyan …

Ezeket a cikkeket olvastad már?