Blogolj!

Választás: a Fidesz-KDNP fölényes győzelmet aratott

Az arány egyelőre kérdéses, de könnyen lehet, hogy a végeredmény is az lesz, hogy a Fidesz és a KDNP pártszövetsége kétharmados többséggel irányítja majd az országot az előttünk álló négy évben.

Fotó: MTI

Nagyon sokan vettek részt a választáson, a 18.30-as adatok szerint a választópolgárok 68 százalékánál is többen mentek el szavazni. A döntés egészen egyértelmű lett, hiszen a Fidesz-KDNP egyéniben is listán is fölényes győzelmet aratott és a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánák 133 mandátumot szerzett, ami kétharmados többséget jelent, de az átjelentkezők szavazatait még nem számolták meg – 200 ezernél többen is kérték, hogy lakóhelyüktől távol voksolhassanak. 

"Egy nagy csata van mögöttünk, sorsdöntő győzelmet arattunk, lehetőséget kaptunk, lehetőséget teremtettünk magunknak, hogy megvédjük, megvédhessük Magyarországot" - mondta Orbán Viktor.

A Jobbik erősebb szereplésre számított. Vona Gábor pártelnök, aki a gyöngyösi egyéni körzetben is kikapott fel is ajánlotta lemondását. "A Jobbik célja  a kormányváltás volt, de ez ma nem teljesült" – mondta, majd bejelentette, hogy a párt elnökségének hétfőn benyújtja a lemondását. 

Ugyanúgy, ahogy az MSZP elnöksége is – erről már Molnár Gyula számolt be vasárnap éjjel. Az ellenzéki pártok közül amúgy az MSZP-Párbeszéd szövetsége nyerte a legtöbb egyéni körzetet, összesen nyolcat. 

Szél Bernadett nem mondott le, de az LMP társelnöke Hadházy Ákos igen. A zöldek elvileg nyolcan lesznek a parlamentben, egy helyet egyéniben, hetet listán szereztek. 

A Demokratikus Koalíció elnöke Gyurcsány Ferenc sem mondott le. A párt három egyéni madátumot szerzett, de nem nyugodhatnak meg a DK-nál, mert a listán csak 5,6 százalékot szerzett, így a levélszavazatok még veszélyt jelenthetnek a párt parlamentbe jutására. 

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/50940/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-04-09 20:25:44
Rosszul emlékszem, hogy nem is oly régen a liberálbolsevik oldal a saját kétharmados győzelméről, és - többek között - az Alaptörvény azonnali megváltoztatásáról vizionált az összes médiafelületen ?!
A Karácsony (hisztis) Gerike már odáig jutott, hogy nem is lett volna hajlandó felesküdni - mint miniszterelnök - az Alaptörvényre.
Szerencsére most már egy jó darabig nem kell ezzel a problémakörrel foglalkoznia hazánk reménybeli, "hős vezetőjének".
A régi alapigazság ismét beigazolódott:
"Vannak dolgok, amelyek önmaguktól megoldódnak. Amelyek meg nem ilyen jellegű problémák, azokkal meg nem érdemes foglalkozni".
Ugye, fiúk (lányok) ?!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.04.25. 02:30
A Notre-Dame iszlamizálódása, Márki-Zay kalapozása, ellenzéki őskáosz, magyarellenes uszítások és Dér Heni férfias kompenzálása csütörtöki online lapszemlénkben.

Brexit: újra szavazhatnak függetlenségükről a skótok

2019.04.24. 16:35
A skót miniszterelnök szerint még a jelenlegi parlamenti időszakban, vagyis 2021-ig ismét népszavazást kell tartani a skót függetlenségéről, ha Skóciát akarata ellenére …

Tovább emelkedett a Srí Lanka-i merénylet halálos áldozatainak száma

2019.04.24. 10:00
Tovább emelkedett az elhunytak száma, immár 359 halálos áldozata van a szörnyű Srí Lanka-i támadásoknak. A helyi rendőrségi szóvivő, Ruvan Gunasekera …

Szeptembertől kötelező lesz a bárányhimlő elleni védőoltás

2019.04.24. 07:00
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár közlése szerint szeptembertől a kötelező védőoltások közé kerül a bárányhimlő elleni oltás is.

Blogstar kávéház

2019.04.24. 01:00
Magyarország kispadozása, Budapest mélyalvása, a kereszténység letámadása, szárnyas hírvivők és Szilágyi Liliána dögös pózolása szerdai online lapszemlénkben.

Nyár végétől repülési tilalmat vezetnek be a főváros felett

2019.04.23. 13:20
Augusztustól éjfél és hajnali öt óra között nem szállhatnak fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren – az erről szóló megállapodást Tarlós István …

Meghalt János, Luxemburg korábbi nagyhercege

2019.04.23. 13:05
A Nassau-Weilburg-ház ötödik uralkodója 98 éves volt, halálhírét fia, Henrik nagyherceg jelentette be.

Lehűlést, esőt és nyarat tatogat az időjárás

2019.04.23. 07:30
Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen a hosszú hétvége alatt sokszor szinte nyári időnk volt, viszont a hét első munkanapjával az eső is beköszönt.

Blogstar kávéház

2019.04.23. 04:00
Orbán Viktor megtakarítása, a falusi csok piacmozgatása, Szarka Tamás kerítései, Molnár Ferenc Caramel ősrobbanása és Tatár Csilla kikapcsolódása keddi online lapszemlénkben.

Még nincs vége? Csaknem száz bombát találtak Srí Lanka fővárosában

2019.04.22. 16:05
Könnyen lehet, hogy a terroristák további merényletekre is készültek vagy készülnek.

Ezeket a cikkeket olvastad már?