Blogolj!

Blogstar kávéház

Taktika

Elügyetlenkedett ravaszkodás.

Hetekig, sőt hónapokig hallgathattuk, olvashattuk, hogy jön ám a taktikai szavazás, amivel majd az ellenzék megveri a Fideszt, a fő koordinátor Soros hűséges agitátora, Gulyás Márton volt – emlékeztet az Origo.hu.

„A Figyelő most válaszolt. Taktikai kétharmad. Ez lett a taktikai szavazásból. Az emberek ugyanis óriási többséggel a Fideszre szavaztak. Felesleges volt taktikázni. Ravaszkodni. Ügyetlenkedni.”

Ellenzéki trükközés után: Taktikai kétharmad

Hetekig, sőt hónapokig hallgathattuk, olvashattuk, hogy jön ám a taktikai szavazás, amivel majd az ellenzék megveri a Fideszt. A fő koordinátor Soros hűséges agitátora, Gulyás Márton volt, ideológiai vezére Heller Ágnes filozófus, politikai koordinátora egy másik Soros-ember, az egykori SZDSZ-es oktatási miniszter, Magyar Bálint.

Rettegés

A magyar választókat ekézik.

A külföldi sajtóban megjelent több cikk szerint szélsőséges, kirekesztő kormány alakulhat Magyarországon, akárcsak a balliberális honi média: a vidéki, szerintük tájékozatlan szavazókat hibáztatják – írja a Hirado.hu.

„Heller Ágnes filozófus szerint téves következtetés, hogy Orbán Viktor mögött állna a magyarok többsége. Szerinte azért tudott nyerni a Fidesz, mert gyűlöletet keltett a bevándorlókkal szemben. Dalos György közíró szerint Orbán Viktor a félelemkeltéssel és gyűlöletkeltéssel kampányolt. Azt mondta, az embereket rettegéssel töltette el a menekültekkel, illetve Soros Györggyel szemben. Dalos György itt külön kiemelte a magyar milliárdos zsidó származását is.”

Folytatódnak a támadások a magyar választókkal szemben

A Magyarországgal és a magyar választókkal szembeni támadások folytatódtak a külföldi sajtóban. Több cikk szerint szélsőséges, kirekesztő kormány alakulhat. A hazai sajtó egy részéhez hasonlósan külföldön is a vidéki, szerintük tájékozatlan szavazókat hibáztatják. Az Index itthon szó szerint lehülyézte Magyarországot. Erre mondták azt többen, hogy szánalmas.

Bástya

Mindörökké Feri.

A baloldalt az alapoktól kell újjáépíteni – a Magyar Hírlap Online szerint ebben a szocialistákat korábban csak Unicum mellett elviselni képes Karácsonynak akár még igaza is lehet.

„Karácsony Gergely már feladta az önálló politikát, benősülne az MSZP-be. Legfeljebb az Unicumot lecseréli whiskyre, jó szocialista azt szereti igazán. Mindenki padlón, ki más menthetné meg a baloldalt, mint az utolsó szilárd bástya? Aki kitart. A választókért. Az országért. A jövőnkért. Európáért. Ki más lehetne ez, mint a Feri?”

Ferenc, ha belegebedünk is

Álláspont. A baloldal megújulásra készül Ahogyan importált miniszterelnök-jelöltjük, a politikai kacskaringók bajnoka, Karácsony Gergely, az egyszázalékos támogatottságú szövetséges erő, a Párbeszéd társelnöke a választások éjszakáján - közös szereplésüket értékelve - fogalmazott: a baloldalt az alapoktól kell újjáépíteni. Ebben speciel a lényegében kibicnek számító, a szocialistákat korábban csak Unicum mellett elviselni képes Karácsonynak akár még igaza is lehet.

Felelősség

A Nemzet jövője.

A Zoom.hu információi szerint jövő héten több olyan befektetővel is tárgyal Simicska Lajos, aki érdeklődik a médiaportfóliója iránt, és elsőként, hétfőn Ungár Péterrel ül le.

„A zöldpárt elnökségi tagja – aki a milliárdos Fidesz-közeli vállalkozó Schmidt Mária fia – kedd délután erősítette meg, hogy ajánlatot tett a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió és a Heti Válasz megvételére és fenntartására. Facebook-bejegyzésében arról is írt, hogy 'az a vagyon, amit örököltem, felelősséget jelent, hogy úgy használjam, hogy abból a nemzet egésze hasznosul.” Azt is közölte, hogy csak a tárgyalások lezárása után fog nyilatkozni az ügyben.”

Simicskáék hétfőn ülnek tárgyalóasztalhoz Ungár Péterrel

Simicskáék hétfőn ülnek tárgyalóasztalhoz Ungár Péterrel Jövő héten több olyan befektetővel is tárgyal Simicska Lajos, aki érdeklődik a médiaportfóliója iránt - tudta meg a Zoom.hu a nagyvállalkozó környezetéből. Információink szerint A zöldpárt elnökségi tagja - aki a milliárdos Fidesz-közeli vállalkozó Schmidt Mária fia - kedd délután erősítette meg, hogy ajánlatot tett a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió és a Heti Válasz megvételére és fenntartására.

Ünnep

Tévésből üzletasszony.

Gombos Edina tévés karrierjét hátrahagyva három éve költözött családjával Amerikába, szemüvegkeretekkel kereskedik, és a jövőjét is ebben látja – mondja a Lokál Online-nak.

„A helyi és az otthoni ünnepeket is megtartjuk. Húsvétkor tojást festünk, locsolkodunk, az amerikaiak ünnepén, hálaadáskor pedig pulykát sütünk. Hiába élünk több ezer kilométerre Magyarországtól, naponta többször is megnézem a magyar híreket a telefonomon, mert szeretem tudni, mi történik otthon. Változatlanul hírfüggő vagyok – árulta el a tévés.”

Üzletasszonyként él Amerikában Gombos Edina

Gombos Edina tévés karrierjét hátrahagyva három éve költözött családjával Amerikába. A műsorvezető most üzletasszonyként szemüvegkeretekkel kereskedik, és a jövőjét is ebben látja. Férjével eldöntötték: kint maradnak, és amerikai állampolgárságot igényelnek. - Bizony dönteni kellett, hogy a hosszú távollét után újra munkába állok-e műsorvezetőként. Ez ugye mindannak a feladását jelentené, amit kiköltözésünk óta elértünk itt, Floridában.

Címkék: Aktuális, lapszemle
1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/51159/pics/lead_800x600.gif
Aktuális,lapszemle

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Emőke 2018-04-13 09:18:51
Hát hiába örül az ember a győzelemnek, a gyűlölködő férgek dolgoznak
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2018.04.23. 04:20
Orbán atomtitkai, az ellenzék csodafegyvere, a választás savanyú szőlője, a várandósság stresszes dilemmái és a kupleráj ribancai hétindító online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.04.22. 03:00
Erőszakos pártok, választói értékszintézis, a magyarság ellehetetlenítése, liberális iszapbirkózás, agyonszáradt pogi és a végső offenzíva vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.04.21. 04:20
Széteső tüntike, a nagy Soros-trükk, barbár magyarság, az unortodoxia titkai, Janza Kata szerelme és Friderikusz kudarca szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.04.20. 02:50
Aggódó szivárványkoalíció, atombiztos fenyegetőzés, Emese áruba bocsátott szüzessége és Szinetár Dóra tündéri fotómontázsa pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.04.19. 02:50
Választási düh, politikai öngyilkosság, rocktörténelmi pillanat, száguldó szerelem és lágyuló szexualitás csütörtöki online lapszemlénkben.

A lakosság bevonásával teszik szebbé környezetüket a hivatalnokok

2018.04.18. 12:15
Már évek óta önkénteskednek a Föld napján a Csongrád Megyei Kormányhivatal munkatársai. Tavaly kiderült, hogy a felszámolt illegális szemétlerakók …

Részletes vallomást tett a Fenyő-gyilkosság  ügyében Gyárfás

2018.04.18. 09:25
- ezt védőügyvédje állítja. A volt médiavállalkozó tagadja az ellene felhozott vádakat a PS információi szerint.

Elhunyt Barbara Bush az egykori first lady

2018.04.18. 07:45
Kedden houstoni otthonában 92 esztendős korában elhunyt Barbara Bush volt amerikai first lady. 

Blogstar kávéház

2018.04.18. 03:45
Sorosista migránsbiznisz, uniós darázsfészek, Macron kenyértörései, a kínai néplélek rejtelmei és modern kori bakelitboom szerdai online lapszemlénkben.

Előállították Gyárfás Tamást a Fenyő-gyilkosság miatt

2018.04.17. 17:45
Fenyő János médiavállalkozó megöletésével gyanúsítja a Magyar Úszó Szövetség volt vezetőjét, Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Ezeket a cikkeket olvastad már?