Blogolj!

Csoltó Gábor lehet a BKIK új elnöke?

Az mfor információja szerint Csoltó Gábort választhatja meg elnökének holnapi küldöttgyűlésén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara.

Csoltó az építőipari profilú TransAgent Kft. tulajdonosa, ügyvezetője, jelenleg a kamara ipari tagozatának vezetője – írja a portál.

A távozó Krisán László tavaly került a kamara élére. Mint korábbi írásunkban jeleztük, elnöki tevékenységével nem volt maradéktalanul elégedett a tagság, ezért már tavaly év közben felvetődött a tisztújítás kérdése. Erre végül idén április 17-én kerülhet sor.

Krisán - érzékelve a vele szemben megfogyatkozott bizalmat - maga lépett hátra. Annyi kérése volt a küldöttgyűlés felé, hogy mandátumát idén május végéig megtarthassa, hogy legyen ideje lezárni a kamara 2017-es mérlegét. A küldöttgyűlésen erről is dönteni fognak.

A BKIK éves költségvetése 1,5 milliárd forint, a bevételek java részét a vállalkozások kötelező 5000 forintos regisztrációs díja teszi ki - mondta egy tavalyi interjúban a blogstar.hu-nak Csoltó Gábor. Az ipari tagozat elnöke szerint változtatni kell azon a helyzeten, hogy miközben a fővárosban 300 ezer vállalkozás működik, a kamarának mindössze 3500 önkéntes tagja van.

"Ha csak a vállalkozások tíz százaléka lenne BKIK-tag, akkor mindenki számára egyértelművé válna a kamara megkerülhetetlensége. Így az lenne a politika számára is. Ettől függetlenül a BKIK szerepe így is meghatározó, hisz közfeladatot látunk el, és köztestületként a kamarán kívüli vállalkozók érdekeit is képviselnünk kell" - hangzott el az interjúban.

A BKIK mostanában azért is szerepel többet a sajtóban, mert felkarolták a budapesti taxisok kezdeményezését, akik az évek óta változatlan tarifákat akarják megemeltetni a fővárosi önkormányzattal.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/51317/pics/lead_800x600.jpg
 

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Lehűlést, esőt és nyarat tatogat az időjárás

2019.04.23. 07:30
Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen a hosszú hétvége alatt sokszor szinte nyári időnk volt, viszont a hét első munkanapjával az eső is beköszönt.

Blogstar kávéház

2019.04.23. 04:00
Orbán Viktor megtakarítása, a falusi csok piacmozgatása, Szarka Tamás kerítései, Molnár Ferenc Caramel ősrobbanása és Tatár Csilla kikapcsolódása keddi online lapszemlénkben.

Még nincs vége? Csaknem száz bombát találtak Srí Lanka fővárosában

2019.04.22. 16:05
Könnyen lehet, hogy a terroristák további merényletekre is készültek vagy készülnek.

Hét öngyilkos merénylő robbanthatott Srí Lankán

2019.04.22. 09:50
A robbantássorozatnak legalább 290 halálos áldozata és ötszáz sebesültje van, köztük külföldi állampolgárok.

Orbán: Magyarország elkötelezett a terrorizmus elleni harc mellett

2019.04.22. 05:45
A magyar miniszterelnök a kereszténységet ért súlyos Srí Lanka-i merényletre reagált.

Blogstar kávéház

2019.04.22. 01:00
Orbán Viktor feltámadása, Sargentini lopása, a börtön kényszerközössége, önveszélyes alváshiány és Adele milliós kifosztása hétfői online lapszemlénkben.

Saját pártja is Theresa May ellen fordult

2019.04.21. 19:35
A kormányzó brit Konzervatív Párt képviselőinek jelentős része is az új Brexit Pártra szavazna a sajátja helyett a májusi európai parlamenti választásokon - derül ki egy friss felmérésből.

Több mint 200 halálos áldozata van a Srí Lanka-i robbantássorozatnak

2019.04.21. 18:30
Az indiai ANI hírügynökség számolt be elsőként arról, hogy legalább hat robbanás rázta meg Srí Lankát húsvét vasárnap reggel. Később a főváros …

Szijjártó: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

2019.04.21. 16:30
A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett, több …

Mindenkit meglocsolnak hétfőn az égiek

2019.04.21. 14:25
A gyönyörű vasárnapi időjárást hétfőn hatalmas eső váltja fel, nemcsak a lányok lesznek meglocsolva, hanem azok is, akik nem tartanak maguknál esernyőt, vagy esőkabátot.

Ezeket a cikkeket olvastad már?