Blogolj!

Vége az észak-koreai atomkísérleteknek?

Kim Dzsong Un megígérte. Donald Trump üdvözölte. Lehet, hogy e tekintetben végre fellélegezhet a világ.

Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét – ezt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető jelentette be. Ígéretet tett rá, hogy

április 21-től Észak-Korea leállítja az atom- és az interkontinentális rakétákkal végzett kísérleteket.

Hozzátette, az atomkísérletek beszüntetésével kapcsolatban is tartja szavát, ezért tesznek lakatot az ország északi részén lévő nukleáris kísérleti telepre.

Észak-Korea egyben csatlakozik a globális nukleáris leszerelési folyamathoz. Nem fog nukleáris fegyvert és azzal kapcsolatos műszaki ismereteket átadni más országoknak – mondta Kim Dzsong Un a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága plenáris ülésén, és egyúttal

azt is megfogadta, hogy országa sohasem fog nukleáris fegyvert bevetni, ha nem éri nukleáris fenyegetés vagy provokáció.

A bejelentés napokkal azelőtt történt, hogy Kim Dzsong Un április 27-én találkozik Mun Dzse In dél-koreai elnökkel a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban.

Az észak-koreai bejelentést szombaton Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok is üdvözölte. A szöuli elnöki hivatal közleményében azt írta, hogy az észak-koreai bejelentés jelentős előrelépés a Koreai-félsziget atommentesítésében, amelyet a világ is akar. Kono Taro japán külügyminiszter szerint Észak-Koreának 2020-ig teljesen meg kell szabadulnia atomfegyvereitől, a folyamatnak visszafordíthatatlannak és ellenőrizhetőnek kell lennieé

Donald Trump amerikai elnök „remek hírnek” nevezte Kim Dzsong Un ígéretét a nukleáris kísérletek és rakétatesztek felfüggesztéséről. Az amerikai elnök szokása szerint Twitter-bejegyzésben reagált a phenjani bejelentésre.

„Nagyszerű hír Észak-Koreának és a világnak” – fogalmazott mikroblogbejegyzésében Donald Trump.

Majd utalva közelgő, várhatóan május végén vagy június elején sorra kerülő csúcstalálkozójára Kim Dzsong Unnal, hozzátette: „nagy előrelépés! Várom a csúcstalálkozónkat!”.

Az észak-koreai Punggje-Ri atomkísérleti telepen 2006 óta hat kísérleti atomrobbantást hajtottak végre, a legutolsót tavaly szeptemberben.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/51564/pics/lead_800x600.jpg
atomrobbantás,Donald Trump,Észak-Korea,Kim Dzsongun,USA

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Trump felmondta az iráni atomszerződést

2018.05.08. 21:35
Az amerikai elnök kedden bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomszerződésből, és aláírta azt a memorandumot, amellyel visszaállította az Irán elleni büntető intézkedéseket.

Elpusztíthatatlan csodaautóval furikázik Kim Dzsongun

2018.04.29. 10:10
Az elmúlt napok Dél- és Észak-Korea béküléséről szóltak a nemzetközi sajtóban, a történelmi jelentőséggel bíró tárgyalásokról pedig több érdekes felvétel is készült.

Trump légicsapásokat mért Szíriára – elszabadul a pokol?

2018.04.14. 06:00
Az amerikaiak a franciákkal és a britekkel közösen támadnak szíriai célpontokat. A dúmai vegyifegyver-támadást torolják meg. Oroszország szerint ennek súlyos …

Már Amerikában is katonasággal őriztetnék a határt

2018.04.03. 21:05
Donald Trump kijelentette, hogy amerikai csapatokat szándékozik küldeni a mexikói határszakaszra egészen addig, amíg egy fal fel nem épülne ott.

Európát fenyegetik az észak-koreai rakéták?

2018.03.18. 15:10
A német hírszerző szolgálat jelentései szerint reális a veszély.

Már Amerikát fenyegeti az észak-koreai atom

2018.01.30. 06:50
Az USA felkészült rá, hogy Kim Dzsong Un nukleáris fegyverei hónapokon belül elérhetik.

Vége az amerikai kormányzati leállásnak

2018.01.23. 07:00
Az amerikai szenátus után a képviselőház is megszavazta hétfőn a kormányzat működtetésének finanszírozását biztosító törvényt, majd aláírta azt Donald Trump elnök.

Kellemetlen Trump-jubileum: leállt az amerikai kormányzat

2018.01.20. 18:00
Egy szavazaton múlt! A szenátusnak kellett volna éjfélig megszavaznia azt a törvényt, amely biztosítja a kormányzati hivatalok és ügynökségek munkájának finanszírozását. …

Trump alaposan beleszállt a palesztinokba

2018.01.03. 06:50
Miközben egyre feszültebb a közel-keleti helyzet annak kapcsán, hogy az amerikai elnök elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és a palesztinok már hadüzenetről beszélnek, Trump ismét olajat öntött a …

Putyin megköszönte Trumpnak a CIA segítségét

2017.12.17. 19:55
Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönetet mondott Donald Trumpnak azért az amerikai Központi Hírszerző Szolgálattól (CIA) kapott információért, amellyel sikerült pokolgépes terrortámadásokat …

Ezeket a cikkeket olvastad már?