Blogolj!

Jobbik: Toroczkai László a legesélyesebb az elnöki posztra?

Eddig sem volt népszerűtlen a Jobbikon belül Toroczkai László, ásotthalmi polgármester, de a Magyar Idők szerint egyre többen támogatják, hogy ő legyen a párt elnöke. 

Fotó: blogstar.hu

A párt elnökségének tagja járja az országot és a lap értesülései szerint ettől, illetve Toroczkai László növekvő népszerűségétől egyre feszültebbek a Vona Gábor útját járó vezetés tagjai. Toroczkai persze nemcsak járja a vidéket és a fővárost, hanem a regionális szervezetek vezetőivel ismerteti a programját, amellyel ismét választási győzelem esélyesévé tenné a mozgalmát. A Jobbik május 12-én dönt az új elnök személyéről, addig a tagszervezetek húsz százalékának ajánlásával kerülhet fel valaki a jelöltek listájára. Ezzel Toroczkainak biztosan nem lesz problémája, sőt már a budapesti szervezetek egy része is mellé állt. 

Hogy mi lesz a Jobbikkal abban az esetben, ha az ásotthalmi polgármester lesz az elnök azt nem tudni. Az országos elnökség korábban Sneider Tamás–Gyöngyösi Márton párost javasolta a posztra, ők ketten Vona Gábor néppártosodási vonalát követnék, ellentétben Toroczkai Lászlóval, aki a régi jobbikos hagymányokat követné. Előfordulhat, hogy bármelyikük is nyer szakadhat a párt. Vona Gábor amúgy Sneideréket támogatja – hogy ez használ-e nekik, vagy sem, azt most nehéz eldönteni, de sokak szerint Toroczkai László egyértelműen esélyese az elnökválasztásnak. 

A káoszra jellemző, hogy korábban erőltette az elnökség a társelnöki rendszer bevezetését, de most úgy tűnik, ezt végül nem terjesztik a közgyűlés elő, hanem egy elnök és helyettesi rendszert akarnak bevezetni. 

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/51744/pics/lead_800x600.jpg

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-04-25 10:28:44
Toroczkai talán egy fél fokkal jobb, mint dicstelen elődje, ez a Vona. Ha visszatéríti a Jobbikot az indulásnál felvett pozícióba, akkor még a következő választáson, akár hitelessé is tud válni a csapat.
Egyébiránt - véleményem szerint - a pártszakadás elkerülhetetlen, akár Toroczkai nyer, akár másvalaki.
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Sokkoló videó: a sofőr Facebook élője a kilenc halálos áldozattal járó baleset előtt

2018.05.23. 05:25
Elképesztő videót hozott nyilvánosságra a román Adevarul online kiadása: a ceglédberceli baleset előtt a kisbuszt …

Blogstar kávéház

2018.05.23. 05:20
Jobbikos remegés, összekukázott baloldal, démonizált versengés, rossz alkuk, zátonyra futott szexuális kódok és döbbenetes seggfejek szerdai online lapszemlénkben.

Kilencen haltak meg egy buszbalesetben

2018.05.22. 22:05
A magyar rendőrség szerint kilenc halálos áldozata van a 4-es úton kedd délután történt balesetnek.

Kicsit nevetne és nagyon sírna Tisza Lajos a mai Szegeden

2018.05.22. 19:55
Május 21-e mellett május 22-ére is kiterjesztené Szeged Napját a Tisza Lajos Közéleti Egyesület, mely a Szegedet a nagy árvíz után, 1879 és 1883 között újjáépítő királyi …

Platform a Jobbikon belül

2018.05.22. 12:10
Hét Jobbikos színekben megválasztott polgármester és számos középvezető részvételével Toroczkai László vezetésével megalakították a MI MAGUNK platformot a Jobbikon belül.

Árokba borult egy menetrend szerinti busz a 62-es úton, sok a sérült

2018.05.22. 12:05
Árokba borult egy menetrend szerint közlekedő távolsági autóbusz a 62-es úton, Székesfehérvár közelében, Börgöndpusztánál. Az elsődleges információk …

Blogstar kávéház

2018.05.22. 03:50
A Jobbik szadeszes köntöse, az MSZP haláltusája, a kínai férfiak kínjai, egy négylábú trófeamentő és Zoltán Erika csodás újjászületése keddi online lapszemlénkben.

Vihar, eső, szél: nem lesznek kellemesek a következő napok

2018.05.21. 14:15
Elég cudar idők jönnek a következő napokban, már ami az időjárást illeti. Lesz itt minden: heves esőzés, zivatar, viharos széllökés.

Megszületett Orbán Viktor második unokája

2018.05.21. 10:55
A miniszterelnök Facebookon jelentette be a hírt.

Blogstar kávéház

2018.05.21. 00:00
Kifulladó tüntike, felpofozott Jobbik, kiröhögött Momentum, egy úszó atomerőd és a szuperszexi Zimány Linda hétfői online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?