Blogolj!

A demokrácia és a hazaszeretet eszméje csakis együtt képviselhető

A haza és haladás elválaszthatatlan egymástól. Az igazi hazatérő mindig hazahozza tudása, ismeretei, készségei legjavát, Horváth János pedig pontosan így cselekedett.

Fotó: MTI

Kevesen tudják, milyen csodálatos összefonódások léteznek a történelemben, de ha egy olyan nagy kaliberű professzor élete, mint Horváth Jánosé, egy egész évszázadot ölel át, nem meglepő, hogy a legfontosabb időkben és kulcsfontossgú helyzetekben keresztezi hasonlóan nagyszabású emberek életútját. Nem sokan tudják például, hogy a cecei születésű közgazdász és politikus bölcsőjét Illyés Gyula ringatta, ahogy azt sem, hogy a cecei református templom száz méteres körzetében van valami nagyszerű esszencia a levegőben.

Önmagában egy ember persze nem vívja ki mások tiszteletét és figyelmét, ha csak szimplán megvannak benne azok az emberi vonások, amelyek építővé és történelemformálóvá tesznek valakit, ehhez jelen kell lenni, ha pedig valaki jelen van, akkor az is elengedhetetlen, hogy tegyen és tenni akarjon. És még az sem magától értetődő, ha valakiben megvannak ezek a kvalitások, ki is hozza magából, de Horváth János professzor egy olyan korban élte és éli életét, ami a magyar történelem egyik legviszontagságosabb százada.

A történelmet a győztesek írják, s mint ilyen éppen ezért mai tudásunk, nekünk fiatal - értsd a rendszerváltozás után születetteknek - meglehetősen módosított, éppen ezért sokkal több ilyen nagyszerű emberrel kellene találkoznunk mint Horváth János. A nagyszerű politikus és közgazdász életútjába és politikai pályafutásába enged betekintést Csúri Ákosnak, a Blogstar alapítójának Két pogány közt - törhetetlenül (Horváth János és az ország háza), illetve Menyhárt Ferenc és Zsiros Mária által jegyzett Az élet sava-borsa (Horváth János életregénye) című kötete.

A könyvbemutató alapvetően méltató műfaj, de Horváth János életútját nem szükséges méltatni, hiszen önmagáért beszél, ellenben hatalmas segítséget nyújt abban, hogy iránytűt mutasson nekünk a közélet alakításához és kijelöljön egy olyan utat, ami a helyes irányba terel minket. Haza és haladás. A professzor mindig meg tudott maradni középen e kettő között és egész életében azért dolgozott, hogy egy afféle kapocs legyen a széthúzó vélemények és érdekek viharában, ami különösen hatalmas szó annak tekintetében, hogy egy Magyarország szempontjából bizonytalan korban élte egész életét.

A posztkommunizmus jegyében elszabadult eszeveszett liberalizmust igyekezett féken tartani 1998 és 2014 között, amikor több évtizedes amerikai élet után hazatért, hogy beragyogja tudásával a magyar Országgyűlést, 2003 és 2014 között a Parlament legidősebb tagja volt. Horváth János hitével, munkájával és életművével összekötötte azt, amit a történelem leginkább szakítópróba alá vetett a 20. században, s megmutatta mindannyiunk számára, hogy a demokrácia és a hazaszeretet eszméje csakis párban képviselhető.

Horváth János 97 esztendősen láthatja és hallhatja a nemzeti érdekeinket és önazonosságunkat fenyegető globalizmussal szembeni magyar ellenállás kormányzati cselekvésben testet öltő kordokumentumát és életútjával további ihletet ad hozzá - ezt Kövér László, az Országgyűlés elnöke mondta köszöntő beszédében a két kötet bemutatóján.

Ha csak egy tanácsot tartunk mindig észben Horváth Jánostól - bár hiba lenne így tennünk - legyen az, hogy minden nap törekedjünk arra, hogy legyenek gondolataink és vessünk azokkal magokat az előrehaladás ágyásába. És ha így teszünk, minden nap boldogabban ébredhetünk fel, mert megmaradunk embernek és magyarnak, sőt mi több, megtartjuk a magyarságot is komoly tényezőnek Európában és a világon.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/51807/pics/lead_800x600.jpg
Horváth János,könyvbemutató

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Szent-Iványi Istvánnak fáj a liberalizmus veresége

2018.05.01. 09:35
Példamutató magatartás az, amit Prof. Dr. Horváth János képviselt a magyar parlamentben. Olyan személyiség, aki nem a politikai oldalakat nézte, hanem az embereket, az emberek minőségét – …

Urmai Gabriella: Nem akarok megfelelni senkinek, csak elmesélem a történeteimet

2017.12.13. 10:00
Hétköznapi életek, fiktív, vagy valóságos karakterek Urmai Gabriella főhősei. Életmorzsákból táplálkoznak történetei, amelyek egy …

Bayer Zsolt kábítószere lett a blogolás

2017.12.08. 14:00
Szegeden mutatta be először az "Ezért gyűlölnek" című kötetet Bayer Zsolt. A publicista-blogger megosztotta véleményét a pápáról, Európáról és a káromkodásról is. Telt ház lett, az Index …

Ezeket a cikkeket olvastad már?