Blogolj!

Blogstar kávéház

Édeshármas

A kormányzás szakértői.

Deák Dániel politológus az új kormány összetételéről azt mondja a Hirado.hu cikkében, hogy nyilvánvalóan szakértői kormányzásra lehet számítani, amelyben megvannak a politikai vezetők is.

„A felsőoktatás az oktatás az innovációval kéz a kézben jár, tehát logikus döntés volt, hogy ezt a pozíciót majd Palkovics László fogja megkapni, és látszik, hogy a kormányzatnak az egészségügy mellett ez egy nagyon fontos területe lesz, tehát a családpolitika, az egészségügy az innováció és a kutatásfejlesztés lesz az a hármas, ami meg fogja határozni a kormányzati tevékenységet.”

Szakértői kormányzás várható

Pénteken véglegessé vált Orbán Viktor negyedik kormányának névsora. Több új miniszter is szerepel a névsorban: szám szerint hat helyen történt változás a tárcák élén. Május 8-án ül össze az országgyűlés alakuló ülése, hivatalosan akkor állhat fel az új kormány is.

Bélyeg

Fehér menekültek.

A migrációs válság kezdete óta folyamatosan növekszik azoknak a nyugat-európaiaknak a száma, akik végső elkeseredésükben elhagyják szülőföldjüket, és a biztonságos jövő reményében Magyarországra költöznek – a Demokrata Online beszélget velük.

„A magyarok tudják, milyen szerencsések? – kérdezte, majd elkezdte a különbségeket sorolni a svéd és magyar helyzet között: nálunk vélemény- és szólásszabadság van, míg szülőhazájában egy helyes irány van: a baloldali PC (politikailag korrekt beszédmód). Aki más véleményen van, annak az általunk is jól ismert bélyegeket kell viselnie: idegengyűlölő, rasszista, náci. Akinek például averziója van a migránsokkal kapcsolatban, rögtön a sötét oldalon találja magát. Hozzátette, nevetségesnek tartja azokat a nyugati vádakat, miszerint Magyarországon nincs demokrácia, vagy ne lehetne szabadon kifejteni a kormányétól eltérő véleményeket.”

Hozzánk menekültek | Demokrata

A migrációs válság kezdete óta folyamatosan növekszik azoknak a nyugat-európaiaknak a száma, akik végső elkeseredésükben elhagyják szülőföldjüket, és a biztonságos jövő reményében Magyarországra költöznek. Beszélgettünk néhányukkal, hogy megtudjuk döntésük pontos okát, illetve azt, hogy érzik magukat új otthonukban, mit gondolnak hazánkról, Orbán Viktor miniszterelnökről, a kormánypolitikáról, a Fidesz-KDNP győzelméről és az unió ellenünk irányuló támadásairól.

Kasza

Az élsport csúcsgázsijai.

A Blikk Online összeállításából kiderül, a magyar kézilabdázók és a vízilabdázók már felveszik a versenyt keresetben a világelittel, a futballisták fizetése viszont jócskán elmarad a világsztárokétól, de így sem lehet okuk a panaszra.

„A Videotonba hazatérő Huszti Szabolcs havi 15 millió forintot kap – míg az NB I-es átlagfizetés 2 millió Ft/hó. A Barca ásza, Lionel Messi (30) 14 milliárd Ft-ot kaszál évente.”

Mutatjuk a csapatsportok csúcsfizetéseit: megéri élsportolónak lenni Magyarországon

A kézilabdázók és a vízilabdázók már felveszik a versenyt keresetben a világelittel. Ennek köszönhetően a legjobb játékosok már nem állnak feltétlenül légiósnak, hanem itthon maradnak. A futballisták fizetése ugyan jócskán elmarad a világsztárokétól, de mivel vannak már több mint tízmilliós havi fizetések is az NB I-ben, nem lehet okuk panaszra - főként, ha az eredményeket is figyelembe vesszük.

Pozíció

Szülés a netről.

Egy hotelszobában indult meg egy 22 éves nőnél a szülés, aki a mentők hívása helyett a YouTube-on nézett utána, hogyan kell levezetni egy szülést, és egyedül hozta világra gyerekét – számol be a nem mindennapi esetről az Origo.hu.

„Tia Freeman azt mondta, megtelítette a kádat meleg vízzel, magához vett néhány törölközőt, majd az interneten keresett néhány kényelmes szülési pozíciót. Azt mondta, ekkor már egypercesek voltak a fájásai, a szülés pedig nagyon gyorsan lezajlott. Másnap gyerekével a kezében tért vissza a repülőtérre, hogy tovább utazzon. A légitársaság emberei azonban azt hitték, a nő ki akar csempészni egy kisbabát.”

YouTube-videó segítségével, egyedül szülte meg gyerekét

Egy hotelszobában indult meg egy 22 éves nőnél a szülés. Azonban a mentők hívása helyett a YouTube-on nézett utána, hogyan kell levezetni egy szülést, és egyedül hozta világra gyerekét. Tia Freeman Nashville-ben él. Twitter-üzenetekben mesélte el, hogyan szülte meg gyerekét. Azt mondta, először nem is tudta, hogy fájásai a szülés kezdetét jelzik, azt hitte, csak ételmérgezése van.

Homály

Esztétikai élmények.

A 24.hu bemutatja, hogy az internetes pornó fölöslegessé tette az erotikus thrillert és az Emmanuelle-típusú softcore szexfilmet is, ám ez utóbbi azért hat a mai pornográfiára is.

„A mi szempontunkból viszont fontosabb, hogy a szexjeleneteket egyszerre határozza meg a szépelgő stilizáció és ezzel összefonódva a takargatás, elhomályosítás, elfedés vágya. Legyen szó csipkefüggönyről vagy a medence hullámairól, Jaeckin rendre jelzi a nézőknek, hogy nem láthatunk mindent, kívül maradunk a szexualitás nyers valóságán. Ám a szex pont emiatt maradhat meg esztétikai tapasztalatnak, és nem válik zsigeri élménnyé.”

Attól volt izgatóbb, hogy nem mutattak meg mindent

Aki szokott pornót nézni, rendszeresen ütközhet bele esztétikusan fényképezett, szépelgő felvételekbe, amelyek persze ugyanolyan kemény pornók, mint nyersebb társaik. Viszont egy letűnt szexfilmes trend, a softcore örökségéből táplálkoznak. Meztelenítsük le a múltat, hogy megérthessük a ma pornóját! Nemrég az erotikus thrillerek kilencvenes évekbeli, letűnt dicsőségéről írtam.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/51880/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.04.25. 02:30
A Notre-Dame iszlamizálódása, Márki-Zay kalapozása, ellenzéki őskáosz, magyarellenes uszítások és Dér Heni férfias kompenzálása csütörtöki online lapszemlénkben.

Szeptembertől kötelező lesz a bárányhimlő elleni védőoltás

2019.04.24. 07:00
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár közlése szerint szeptembertől a kötelező védőoltások közé kerül a bárányhimlő elleni oltás is.

Blogstar kávéház

2019.04.24. 01:00
Magyarország kispadozása, Budapest mélyalvása, a kereszténység letámadása, szárnyas hírvivők és Szilágyi Liliána dögös pózolása szerdai online lapszemlénkben.

Nyár végétől repülési tilalmat vezetnek be a főváros felett

2019.04.23. 13:20
Augusztustól éjfél és hajnali öt óra között nem szállhatnak fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren – az erről szóló megállapodást Tarlós István …

Meghalt János, Luxemburg korábbi nagyhercege

2019.04.23. 13:05
A Nassau-Weilburg-ház ötödik uralkodója 98 éves volt, halálhírét fia, Henrik nagyherceg jelentette be.

Lehűlést, esőt és nyarat tatogat az időjárás

2019.04.23. 07:30
Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen a hosszú hétvége alatt sokszor szinte nyári időnk volt, viszont a hét első munkanapjával az eső is beköszönt.

Blogstar kávéház

2019.04.23. 04:00
Orbán Viktor megtakarítása, a falusi csok piacmozgatása, Szarka Tamás kerítései, Molnár Ferenc Caramel ősrobbanása és Tatár Csilla kikapcsolódása keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.22. 01:00
Orbán Viktor feltámadása, Sargentini lopása, a börtön kényszerközössége, önveszélyes alváshiány és Adele milliós kifosztása hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.20. 21:45
Szombathely ellenzékieskedése, Bangóné érett sonkája, Macron brutalitása, a Brexit törésvonalai és Kelemen Anna nyuszifülei online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.20. 01:50
Jézus keresztútja, Sargentini lopása, túltolt kereszténykedés, felvilágosító melegpropaganda és Mihalik Enikő meztelensége szombati online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?