Blogolj!

Boldoggá avatják Brenner János vértanút

Brenner János 1931. december 27-én született Szombathelyen egy háromgyermekes katolikus család második gyermekeként. Szombathelyen és Pécsett járt iskolába, gimnáziumi tanulmányait Zircen fejezte be, ahol 1950-ben novíciusnak jelentkezett a ciszterci rendbe. Miután a kommunista diktatúra a zirci kolostort is bezárta, a budapesti Hittudományi Akadémia világi hallgatója lett, közben titokban végezte novíciusi évét. 1951-ben tette le első fogadalmát.

Nem tetszett a kommunistáknak

A szerzetesrendek feloszlatása után a rendi vezetés úgy próbálta biztosítani növendékei jövőjét, hogy felvételüket kérte egyházmegyei szemináriumokba. Így lett 1951-ben a Szombathelyi Egyházmegye kispapja. A következő évben a szemináriumok nagy részét is feloszlatták, ekkor társaival együtt átkerült a győri papneveldébe. 

1955. június 19-én szentelték pappá a szombathelyi székesegyházban, és a Szentgotthárdhoz tartozó Rábakethelyen lett káplán. A plébániához négy fília tartozott: Farkasfa, Magyarlak, Máriaújfalu és Zsida. A fiatal pap szolgálatát lelkiismeretesen és nagy lelkesedéssel végezte, főként az ifjúságot sikerült maga köré gyűjtenie, amire hamar felfigyelt a kommunista hatalom. Az állami egyházügyi megbízott el akarta helyeztetni, de püspöke segítségével szolgálati helyén maradhatott.

Szoombathelyen avatják boldoggá a vártanúhalált halt Brenner Jánost

Máig nem tudni pontosan, mi történt

A mai napig nem tudni pontosan, mi történt halálának éjszakáján. 1957. december 15-én éjjel elcsalták a rábakethelyi plébániáról, egy fiatalember kopogtatott be azzal, hogy nagybátyjának kellene feladni az utolsó kenetet. Útközben többször is megtámadták, végül annak a zsidai háznak a közelében, ahová igyekezett, több mint harminc késszúrással állatias kegyetlenséggel megölték.

A gyilkossági ügyben lefolytatott nyomozás során mindenki gyanúsított volt, a családtagok, de még a plébános is. Végül a járási és megyei bíróság halálra ítélt egy embert, de a Legfelsőbb Bíróság felmentette. Később azt a fiút ítélték el, aki hazugsággal haldoklóhoz hívta, a felbujtók kilétére a mai napig nem derült fény. Meggyilkolásával az akkori kommunista rendszer a papokat akarta megfélemlíteni, tevékenységüket, egyházi szolgálatukat a templomok falai közé rekeszteni.

Mindig gyertyát gyújtottak

Brenner Jánost a szombathelyi Szent Kvirin Szalézi templom kriptájában helyezték örök nyugalomra, haláláról évtizedeken keresztül nem lehetett nyilvánosan megemlékezni, képét levetették a győri szeminárium faláról. A tiltás ellenére december 15-én minden évben mécseseket gyújtottak a gyilkosság helyszínén.

A rendszerváltozás után, 1992-ben tartották meg az első hivatalos emlékünnepséget, majd 1993-ban Brenner János Emlékhely Alapítványt hoztak létre emléke méltó megőrzésére. 1996-ban Szentgotthárd zsidai városrészén kápolnát szenteltek fel vértanúsága közelében, élete utolsó útja pedig zarándokút lett. Több helyen avatták fel emlékművét, 2015-ben szülővárosában általános iskolát és gimnáziumot neveztek el róla, a püspöki palotában tiszteletére állandó kiállítás nyílt. Földi maradványait a szombathelyi székesegyházba szállították, ahol a Szent Kvirin-oltáron helyezték el. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2017-et Brenner János-emlékévvé nyilvánította. Életéről A jó pásztor címmel dráma és több dokumentumfilm is készült.

A vértanúhalált szenvedő áldozópap boldoggá avatásának első, egyházmegyei szakasza 1999-ben kezdődött, majd 2001-től a tanúk meghallgatása következett. Az eljárás római szakasza 2008-ban indult. A történész konzultorok 2015-ös, majd a teológus konzultorok 2016-os, egybehangzóan kedvező döntése után a bíborosi kongregáció is jóváhagyta a boldoggá avatást, amelyet Ferenc pápa 2017. novemberben 8-án engedélyezett.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/51919/pics/lead_800x600.jpg

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Sokkoló videó: a sofőr Facebook élője a kilenc halálos áldozattal járó baleset előtt

2018.05.23. 05:25
Elképesztő videót hozott nyilvánosságra a román Adevarul online kiadása: a ceglédberceli baleset előtt a kisbuszt …

Blogstar kávéház

2018.05.23. 05:20
Jobbikos remegés, összekukázott baloldal, démonizált versengés, rossz alkuk, zátonyra futott szexuális kódok és döbbenetes seggfejek szerdai online lapszemlénkben.

Kilencen haltak meg egy buszbalesetben

2018.05.22. 22:05
A magyar rendőrség szerint kilenc halálos áldozata van a 4-es úton kedd délután történt balesetnek.

Kicsit nevetne és nagyon sírna Tisza Lajos a mai Szegeden

2018.05.22. 19:55
Május 21-e mellett május 22-ére is kiterjesztené Szeged Napját a Tisza Lajos Közéleti Egyesület, mely a Szegedet a nagy árvíz után, 1879 és 1883 között újjáépítő királyi …

Platform a Jobbikon belül

2018.05.22. 12:10
Hét Jobbikos színekben megválasztott polgármester és számos középvezető részvételével Toroczkai László vezetésével megalakították a MI MAGUNK platformot a Jobbikon belül.

Árokba borult egy menetrend szerinti busz a 62-es úton, sok a sérült

2018.05.22. 12:05
Árokba borult egy menetrend szerint közlekedő távolsági autóbusz a 62-es úton, Székesfehérvár közelében, Börgöndpusztánál. Az elsődleges információk …

Blogstar kávéház

2018.05.22. 03:50
A Jobbik szadeszes köntöse, az MSZP haláltusája, a kínai férfiak kínjai, egy négylábú trófeamentő és Zoltán Erika csodás újjászületése keddi online lapszemlénkben.

Vihar, eső, szél: nem lesznek kellemesek a következő napok

2018.05.21. 14:15
Elég cudar idők jönnek a következő napokban, már ami az időjárást illeti. Lesz itt minden: heves esőzés, zivatar, viharos széllökés.

Megszületett Orbán Viktor második unokája

2018.05.21. 10:55
A miniszterelnök Facebookon jelentette be a hírt.

Blogstar kávéház

2018.05.21. 00:00
Kifulladó tüntike, felpofozott Jobbik, kiröhögött Momentum, egy úszó atomerőd és a szuperszexi Zimány Linda hétfői online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?