Blogolj!

Szent-Iványi Istvánnak fáj a liberalizmus veresége

Példamutató magatartás az, amit Prof. Dr. Horváth János képviselt a magyar parlamentben. Olyan személyiség, aki nem a politikai oldalakat nézte, hanem az embereket, az emberek minőségét – emelte ki portálunknak adott interjújában Szent-Iványi István volt liberális parlamenti képviselő. Hozzátette, neki voltak barátai szinte minden frakcióban. A liberalizmussal kapcsolatban elismerte, a választásokon nagy fiaskót szenvedett az általa képviselt eszme, ami napjaink Magyarországán valóban háttérbe szorult. Nem gondolja azonban, hogy történelmi vereséggel állnak szemben. Változhatnak még az idők – hangsúlyozta. Blogstar-interjú. 

Szent-Iványi István, az SZDSZ egykori prominense részt vett azon a könyvbemutatón, amelyet egy ízig-vérig konzervatív politikus, Prof. Dr. Horváth János tiszteletére rendeztek, hiszen egyszerre két könyv is megjelent a 97 éves közgazdászról. Hogy kerül a csizma az asztalra? Hogy kerül az egykori SZDSZ-es képviselő egy alapvetően nemzeti-konzervatív szellemiségű rendezvényre?

Mi képviselőtársak voltunk hosszú időn át a parlamentben, ezalatt nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Ennek van családi háttere is. Az egyik ősöm kisgazda volt, s nagyon jó kapcsolatban volt Horváth Jánossal. Mindig nagyon tiszteltem benne azt, hogy a másik oldal érveire is odafigyel, meghallgatja és tisztelettel viszonyul a másik oldalhoz. Példamutató magatartás az, amit ő képviselt a magyar parlamentben. Olyan személyiség, aki nem az oldalakat nézte, hanem az embereket, az emberek minőségét. Neki voltak barátai szinte minden frakcióban.

Nem irigykedik ilyenkor, hogy az az eszme, amit ön képvisel, a liberalizmus napjaink honi kontextusában nagy verséget szenvedett a választásokon a nemzeti-konzervatív világfelfogástól, amit Horváth János is képvisel?

Nagyon sok közös pont van Horváth Jánossal, amit mi képviseltünk, ezt tőle is meg lehet kérdezni. Ebben a kötetben – Két pogány közt – törhetetlenül –, amelyben én is adtam egy interjút, elmondtam, miben látom azt, amiben közös gondolataink vannak, s azt is, hogy nem mindenben értünk egyet.

Magyarországon a liberalizmus valóban nagy vereséget szenvedett, de azért nem gondolom azt, hogy a szabadság tisztelete vereséget szenvedett volna az egész világon.

 

Az Magyarországon sem szenvedett vereséget, sőt!

Igen, de a liberalizmus alapvetően a szabadság filozófiája. Liberális…

…azaz szabadelvű

Igen, szabadelvűség, aminek Magyarországon óriási hagyományai vannak. A kiegyezés után évtizedekig szabadelvű párt irányította Magyarországot. Konzervatív-szabadelvű párt volt, a liberális értékeket képviselte.

Igen, a Szabadelvű párt a Deák Ferenc vezette Felirati Párt és a Tisza Kálmán vezette Balközép fúziójából alakult, első elnöke Tisza Kálmán volt.

Ma itt ez valóban háttérben van, de nem gondolom, hogy történelmi vereséggel állunk szemben. Változhatnak még az idők.

Viszont ma sokan ferde szemmel néznek a magyarországi liberalizmusra, mert az emberek demokráciadeficitesnek érzik a felfogását. Szerintük ugyanis csak az a demokratikus, amit a liberálisok annak tartanak. Mi erről a véleménye?

Ezt én soha nem képviseltem. 

Mások viszont annál inkább…

Nyilván a liberalizmusnak is sokféle vállfaja van. Most is kapcsolatban állok az európai liberális vezetőkkel, sok helyen találkozom velük. Vannak baloldali, vannak konzervatív-liberálisok, vannak az út közepén járó klasszikus liberálisok. Én mindig azon az állásponton voltam, hogy a liberalizmus és a demokrácia között legyen összefüggés, mert a kettő egymás nélkül nem működik. Nem lehet azt mondani, hogy vannak olyan értékek, amelyek akkor is fontosak, ha az embereknek nem fontos. Ez ugye a liberalizmus arisztokratikus felfogása.

A klasszikus liberalizmust képviselték olyanok, akik nem voltak demokraták, akik azt mondták, hogy a liberális elveknek kell érvényesülni akkor is, ha az emberek ezt nem akarják. De azt sem fogadom el, hogy a többségi akarat mindenfajta alapértéket felülírhat.

Szerintem ugyanis vannak olyan alapértékek, amelyet mindenképpen meg kell tartani akkor is, ha aktuálisan a többség azzal nem ért egyet.

A magyarok nem részleteztek, hanem nagy arányban fordítottak hátat a liberalizmusnak, a balliberalizmusnak, a bolsevizmusnak.

A bolsevizmust ne keverjük ide, mert történelmi ellenfelek a liberalizmussal.

Általában igen, de Magyarországon valahogy mégsem ezt tapasztaljuk.

Magyarországon valóban egy furcsa helyzet alakult ki. Nyilván azt szeretném, ha a liberalizmus Magyarországon sokkal erősebb lenne, de elfogadom azt, hogy ennek most Magyarországon ennyi a támogatottsága. Ez viszonylag szűk és nagyon töredezett. Sokkal többen vannak liberálisok, mint akik úgymond’ liberális pártra szavaznak. Az összes értékfelmérés azt mutatja, hogy az emberek 10-15 százaléka liberális módon gondolkodik, de nem találja meg a saját pártját, esetleg más pártokba oszlik szét.

Tesz valamit a liberálisok összefogásáért?

Az aktív politizálásban nem vagyok benne, külpolitikával foglalkozom, külpolitikai tanácsadó vagyok. De persze fáj, ha azt látom, hogy Magyarországon ezek az elvek háttérbe szorulnak.   

Az mindenesetre példaértékű, hogy megvan a párbeszéd a liberális Szent-Iványi István és a nemzeti-konzervatív Horváth János között. Az ilyen barátságok nagyon is előre vihetik az ország ügyét.

Szerintem éppen Horváth János kapcsán ezt nagyon fontos lenne hangsúlyozni. Példamutató, amit tett. Ő mindig azt képviselte, hogy a nemzet egységes, annak tagjai konzervatívok, jobboldaliak, baloldaliak, liberálisok, s mindenkit egyenként kell értékelni a saját értékei alapján, s nem aszerint, hogy hova tartozik. Ha valaha volt olyan politikai személyiség, aki fölötte állt a pártviszályoknak, akkor az Horváth János volt. Ez olyan példa, amit érdemes lenne másoknak is követni.

Horváth János úgy fogalmazott, el kell érni, hogy szeresse az Országgyűlést a nép. Mi erről a véleménye?

Ezzel maximálisan egyetértek. Az a problémája a magyar demokráciának, hogy a demokratikus intézmények elfogadása nagyon gyenge lábakon áll. Mindenkinek feladata – a konzervatívoktól kezdve a liberálisokon át a baloldaliakig – megerősíteni a demokratikus intézmények iránti bizalmat, az elfogadást, s legjobb lenne a szeretetet is. Utóbbit lehet, hogy tényleg nehéz kivívni.

Nagyon nagy baj, hogy sokan – pártállástól függetlenül – úgy gondolkodnak a politikáról általában, hogy a politikusok mind csalók, tolvajok. Ez ugyanis a demokráciát gyengíti. Ha az emberek elfordulnak a demokratikus intézményektől, például a parlamenttől, akkor nagyon nehéz lesz megvédeni a demokráciát.

 

Liberálisként egyetért azzal, hogy ezért a célért Orbán Viktor nagyon sokat tud tenni?

Ezért mindenkinek sokat kell tenni. Orbán Viktor persze valóban nagyon sokat tud tenni, hiszen a legnagyobb hatalom az ő kezében van. Sőt! Miniszterelnökként nagyok sokat kell tennie ezért, de szerintem ez mindenkinek kötelessége.

5
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/51951/pics/lead_800x600.jpg
Horváth János,Interjú,Két pogány közt – törhetetlenül,Most,Szent-Iványi István
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 5 db hozzászólás érkezett!
Erzsébet 2019-05-21 08:51:31
Szent-Iványi István erősen torzit, amikor liberalizmusról beszél. Ami most működteti a világpolitikát, annak az égvilágon semmi köze sincs a liberalizmushoz, a szabadsághoz, a szabadelvűséghez, de még a személyes szabadsághoz sem. Én kultúrmasszának szoktam nevezni, de abban éppen az diszkriminálja pozitíven a XXI. századi rendszer, ami a helyi kultúrákban deviancia jelenség, miközben egyenesen elítéli és már bünteti is világszerte a helyi kultúrát. Vagyis azt diszkriminálja negatívan mindenütt. Bele is zavarodott e század ideológiája saját tanaiba elég sok mindenbe! Leglátványosabb a feminista mozgalma és az iszlám támogatása együtt, egyszerre és egymás mellett.
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-05-05 20:18:47
Ernest !
Tulajdonképpen hány képviselői helyet is szerzett a liberálisok pártja a legutóbbi országgyűlési választáson ?
Ha jól emlékszem egyet, a kormánypártok meg százharminchármat (egyet meg jogtalanul el is vettek tőlük).
Na, akkor ezeknek az arányoknak megfelelően kéne visszafogni a "bagolylesőt", és úgy bezárkózni valami csendes, abszolute nyugodt helyre, ahol az elmebajt jó eséllyel még kezelni is tudják !!!!!!!!!
Válaszolok
Ernest 2018-05-04 12:57:08
Felőlem, ordíthat is fájdalmában, csak előbb zárkózzon be egy "süket" szobába!
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-05-02 18:56:16
Hát, nekünk meg Szent-Iványi István - meg a többi idétlen, liberálbolsevik társa - fáj, de borzasztóan ám.
Válaszolok
Leviathan 2018-05-01 10:45:08
Ebben a feje tetejére állított világban nagyon jó példa a személye! Karakter nélküli, olyan se íze, se bűze politikus volt mindig! ..bár, ha a maiakat nézzük, akkor még inkább hajjaj! Szóval ez a só, se íz valaki mégis számottevő karriert futott be! Szomorú vagyok, etársak..
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Kiss-B. Atilla: Még nincs vége az átalakításnak, de az irány jó

2020.03.03. 18:15
Egy éve van hivatalban a Budapesti Operettszínház főigazgatója, az ismert és népszerű Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Kiss-B. Atilla. …

Izsák Balázs: Székelyföld az egész magyarság támogatását megérdemli

2020.02.24. 07:00
A Székely Nemzeti Tanács a nemzeti régiók védelmét célzó európai polgári kezdeményezése olyan ügy, mely nem oszthatja meg a magyarságot, melyben …

Kovács Attila: a bolsevizmus örökösei ma is köztünk élnek és rombolnak

2020.02.20. 11:00
A Kádár-korszakban intézményesült kontraszelekció, valamint a hatalmi beágyazódások árnyéka ma is sok helyütt tetten érhető. A kultúrában …

Navracsics Tibor: Egy választás veszteségeiben sűrítődnek a korábbi egyoldalúságok és mulasztások

2020.01.22. 07:15
Navracsics Tibor hazatért. Az Európai Bizottságban 2014 és 2019 között egyebek mellett …

Lázár: gyűlöletkampányt könnyebb szervezni, mint otthonteremtési támogatást kialakítani

2020.01.05. 20:00
Az országgyűlési képviselő szerint a Fidesz komoly bizalomvesztést szenvedett el országosan: legfőbb ideje, hogy a …

Áder: Horváth János formálni akart, a világot és benne önmagát

2019.12.19. 16:55
Horváth János formálni akart, a világot és benne önmagát, hogy egy szabad és független hazában mindenki szabad és független polgár lehessen - fogalmazott a …

Kocsis Máté: Isten nyugosztalja János bácsit!

2019.11.26. 05:00
A Fidesz frakcióvezetője szerint egy ízig-vérig politikus távozott: az Országgyűlés korábbi korelnöke 98 esztendőt élt.

Meghalt Horváth János, a parlament korábbi korelnöke

2019.11.25. 08:20
A legendás politikus halálhírét családja közölte. A közgazdász, később nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő 98 évet élt.

Szijjártó Péter: Európa-bajnok a gazdasági növekedésünk

2019.09.21. 09:30
Bevándorlásellenes és bevándorláspárti, alkalmas és alkalmatlan jelöltek között kell dönteni az önkormányzati választáson – foglalta össze október 13-a tétjét a …

Tőke Ervin: Romániában rendszerszintű a magyargyűlölet

2019.08.29. 13:15
Kormányválság van Romániában, hiszen az államfő nem fogadta el Viorica Dancila miniszterelnök kormányátalakítási javaslatát. Közben államfő-választás előtt is áll az …

Ezeket a cikkeket olvastad már?