Blogolj!

Blogstar kávéház

Törzsszurkoló

Momentumos mikrofonmajális.

A lendületes fiatalok még a pihenőnapjukat is képesek voltak feláldozni azért, hogy utcára vonulhassanak, a munka ünnepén. Kár volt: sokan enyhén szólva nem voltak, ráadásul Márki-Zay Péterrel elég szürreális lett a végeredmény – értékel az Origo.hu.

„Minden jel arra utal, hogy a választási vereség ellenére jó hangulat uralkodott el a színpadra felengedett politikusokon, ugyanis Simicska Indexénél egyszerűen csak meglepetésgyőztesként hívott Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester úgy kezdte mondandóját, hogy 'nem fogok beszédet mondani', aztán megkapta a mikrofont, és mégiscsak mondott egy beszédet. Mondanivalójából kiderült, hogy a Momentumnak is szurkol, ami nem egyedi eset, hiszen ő az a politikus, aki minden ellenzéki alakulatnak szurkol. A kormányellenes erők hivatalos törzsszurkolója korábban a Jobbik támogatásával nyert Hódmezővásárhelyen, nem sokkal ezután pedig kijelentette, hogy listán az MSZP-P-re szavaz.”

A momentumosok is megpróbáltak tüntetést szervezni

Nagy a csalódottság az ellenzéki pártok és szimpatizánsaik körében, úgy látszik, ez a Momentumra is igaz. A lendületes fiatalok még a pihenőnapjukat is képesek voltak feláldozni azért, hogy utcára vonulhassanak, a munka ünnepén. Kár volt: sokan enyhén szólva nem voltak, ráadásul Márki-Zay Péterrel és Gyetvai Viktorral elég szürreális lett a végeredmény.

Gyászmunka

Kiénekelt szavazók.

Még mindig vagy már megint a baloldali egység megteremtése az egyik fő cél a szocialisták szerint. Ehhez képest kedden a baloldali pártok külön ünnepeltek, vagyis – ebből a szempontból – távolabb vannak az összefogástól, mint egy éve – állítja a Hirado.hu szakértője, Kiszelly Zoltán politológus.

„A tüntetők jelentős része ellenzékváltást akar, az ellenzéki pártok viszont mindenképpen megakadályoznák, hogy kiénekeljék alóluk a szavazókat. A tüntetések Kiszelly szerint a gyászmunka részét jelent. Hangsúlyozta: az ellenzéki oldalon nincs vezető, nincs struktúra, így nagyon nehéz így bármit is csinálni.”

Csapdahelyzetben vergődik az ellenzék

Az MSZP a választás után bő három héttel is úgy látja, hogy „az emberek változást akarnak". Ezért a szocialisták a Városligetben már el is kezdték a 2022-es választási kampányt. Még mindig, vagy már megint a baloldali egység megteremtése az egyik fő cél a szocialisták szerint.

Bökkenő

A NER menekültjei.

A választás után sokan váltak elkeseredetté, kerestek bűnbakot, dühöngtek a közösségi oldalakon a Fidesz újabb kétharmados győzelme miatt, vagy éppen írtak arról, hogy az országból való elköltözést tervezik – a 24.hu gyűjtése.

„A 20 éves, Balaton-környéki bölcsődei nevelőnő, Györgyi (szintén nem vállalta a saját nevét) összetett helyzetben van. Az álma az volt, hogy egyszer saját családjával lakjon a tóparton, egy nyugodt kisvárosban, saját kutyával. Azonban van egy bökkenő: 'A párommal nem lehet normális úton családom, mivel leszbikus nőként engem nem illetnek azok az általános jogok, mint polgártársaimat.' Őt is feldühítette és elszomorította a választási eredmény. Aki a Balatonnál él, testközelből megtapasztalhatja a NER működését.”

„Albérletet keresek a magyar határtól legalább 2500 km távolságra"

Sok fiatal csalódott, a kivándorlást tervezi a választási eredmény és a reménytelen légkör miatt.

Egyezkedés

Fél lábbal Bécsben.

Michael Ignatieff, a CEU rektora nyilatkozott a Reuters nemzetközi hírügynökségnek a Közép-európai Egyetem terveiről, ebből kiderült, hogy két tervük van a jövőre nézve – számol be róla a Zoom.hu.

„Az A-terv az, hogy az 1300 diák marad Budapesten sőt, további 700-at vesznek fel melléjük. A B-terv szerint a 2019-es évfolyam, úgy 500 diák, Bécsben kezdi meg tanulmányait, és az utána következő évfolyamokkal is ez történik, míg a már beiratkozott diákok Budapesten fejezik be tanulmányaikat. Az, hogy melyik valósul meg, attól függ, hogy sikerül-e megegyezniük az Orbán-kormánnyal.”

Ha az Orbán-kormány betesz a CEU-nak, akkor irány Bécs

Ha az Orbán-kormány betesz a CEU-nak, akkor irány Bécs Michael Ignatieff, a CEU rektora nyilatkozott a Reuters nemzetközi hírügynökségnek a Közép-európai Egyetem terveiről - szúrta ki az Index. Ebből kiderült, hogy két tervük van a jövőre nézve: az A-terv az, hogy az 1300 diák marad Budapesten sőt, további 700-at vesznek fel melléjük.

Pocaklakó

Muzikális csöppség.

Farkasházi Réka sosem érezte ennél teljesebbnek magát, tavaly töltötte be a negyvenet, és harmadik babájával várandós, amit áldásként él meg – írja a Lokál Online.

„A kicsi a pocakomban szerintem nagyon szereti a zenét, mert mindig megnyugszik, ha énekelek. Mivel amúgy sokat hallja a hangomat, nem szoktam neki külön dúdolni, de furcsának tartanám, ha nem lenne muzikális vagy nyitott a zenére – mondta mosolyogva az énekesnő, aki azt is elárulta, születendő kislánya már most erőteljesen tudatja, ha valami nem tetszik neki.”

Farkasházi Réka: A lányom imádkozott egy kistestvérért

Farkasházi Réka sosem érezte ennél teljesebbnek magát. Tavaly töltötte be a negyvenet, és harmadik babájával várandós, amit áldásként él meg. Kislánya, Rebeka pedig mindennél jobban várja a kicsi érkezését, korábban még imádkozott is, hogy testvére szülessen. A kétszeres Fonogram-díjas énekesnő, Farkasházi Réka egy pillanatra sem áll meg.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/51978/pics/lead_800x600.gif
Aktuális,lapszemle

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2018.05.23. 05:20
Jobbikos remegés, összekukázott baloldal, démonizált versengés, rossz alkuk, zátonyra futott szexuális kódok és döbbenetes seggfejek szerdai online lapszemlénkben.

Árokba borult egy menetrend szerinti busz a 62-es úton, sok a sérült

2018.05.22. 12:05
Árokba borult egy menetrend szerint közlekedő távolsági autóbusz a 62-es úton, Székesfehérvár közelében, Börgöndpusztánál. Az elsődleges információk …

Blogstar kávéház

2018.05.22. 03:50
A Jobbik szadeszes köntöse, az MSZP haláltusája, a kínai férfiak kínjai, egy négylábú trófeamentő és Zoltán Erika csodás újjászületése keddi online lapszemlénkben.

Vihar, eső, szél: nem lesznek kellemesek a következő napok

2018.05.21. 14:15
Elég cudar idők jönnek a következő napokban, már ami az időjárást illeti. Lesz itt minden: heves esőzés, zivatar, viharos széllökés.

Megszületett Orbán Viktor második unokája

2018.05.21. 10:55
A miniszterelnök Facebookon jelentette be a hírt.

Blogstar kávéház

2018.05.21. 00:00
Kifulladó tüntike, felpofozott Jobbik, kiröhögött Momentum, egy úszó atomerőd és a szuperszexi Zimány Linda hétfői online lapszemlénkben.

Grezsa István: A határon túl van a nemzeti aranytartalék

2018.05.20. 14:00
A Kárpátaljáért is felelős kormánybiztos a Blogstarnak adott pünkösdi interjúban meglepő kijelentéseket tesz: a 2004. december 5-i népszavazásnak voltak pozitív hozadékai …

Blogstar kávéház

2018.05.20. 03:05
Hamisított migránsbűnözés, brüsszeli kullancsstop, Sarka Kata lelki oldala, Kállay-Saunders András és Tolvai Reni örök szerelme vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.05.19. 03:55
Európa gyávasága, szoci kiüresedés, jobbikos fogalmatlanság, Weisz Fanni igenje és Stollár Fanny udvarlói szombati online lapszemlénkben.

Magyar hegymászónő ért fel az Everest csúcsára

2018.05.18. 18:45
Németh Alexandra ezzel a második magyar nő, aki a Mount Everest 8848 méterét meghódította.

Ezeket a cikkeket olvastad már?