Blogolj!

Tíz minisztériummal alakul meg az új kormány

Az Országgyűlés pénteken elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, amelynek értelmében a negyedik Orbán-kormányban tíz tárca működik majd: a miniszterelnök és kormánypárti képviselőtársai, Semjén Zsolt, Rogán Antal, Gulyás Gergely és Kocsis Máté előterjesztését 127 igen szavazattal 35 nem ellenében fogadta el a parlament.

A jogszabály alapján a leendő kabinet tíz tárcája a következők lesznek:

Agrárminisztérium, Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Miniszterelnöki Kabinetiroda, Miniszterelnökség és Pénzügyminisztérium. 

Az előző kormányzati ciklusban ugyancsak tíz minisztérium működött, de néhány esetben más elnevezéssel és felosztásban.

A miniszterelnök részletes feladat- és hatáskörét a jövőben kormányrendelet állapítja meg. Rögzítették továbbá, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda a miniszterelnök politikai munkaszervezeteként, a létrejövő Miniszterelnöki Kormányiroda pedig kormányzati igazgatási munkaszervezeteként működik. A közigazgatási államtitkár által vezetett kormányiroda önálló költségvetési fejezettel rendelkező, különös hatáskörű központi államigazgatási szervnek minősül, amelyet a kormányfő közvetlenül irányít.

A kormányzati tevékenység irányítását a miniszterelnök végzi

Az előterjesztés általános indoklása a kormányzati szerkezetről azt írta: a kormányzati tevékenység irányítását a miniszterelnök végzi. Ennek keretében megszűnt a kormányzati tevékenység összehangolásáért való külön miniszteri felelősség, az e körbe tartozó feladatok a továbbiakban megoszlanak az angolszász mintára létrejövő kormányzati központ szervei között. A kormányzati központ része a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Miniszterelnökség és a Miniszterelnöki Kormányiroda

A benyújtók hangsúlyozták továbbá, hogy hatékony és gyors reagálású kormányra van szükség, mert a világban percek alatt olyan változások mennek végbe, amelyek mindannyiunk életét érintik.

Vannak ilyen kihívások a biztonság területén és a gazdasági életben is, ezért a kormányzati struktúrában kiemelt szerepet kapnak a nemzetbiztonsági kérdések, valamint az újítás és az innováció. Szétválik az állami vagyon kezeléséért és a fejlesztésekért viselt kormányzati felelősség, létrejön az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A gazdasági életben ugyanakkor nagy jelentőséggel bír a pénzügyi stabilitás és a megbízhatóság, ezt a szempontot a kormányzati struktúrában a pénzügypolitikáért és a költségvetési tervezésért felelős Pénzügyminisztérium képviseli.

A törvény arra is kitér, hogy a tárca nélküli miniszterek – akikből több is lesz az új kormányban – részletes feladat- és hatáskörét kormányrendelet állapítja majd meg, tevékenységüket pedig minisztérium vagy a Miniszterelnöki Kormányiroda segíti.

Egy hét múlva pénteken tesznek esküt a miniszterek

Az egyórásra tervezett ülésen ismertetik Áder János köztársasági elnök átiratát a miniszterek kinevezéséről, ezt követi Orbán Viktor kormányfő felszólalása, a miniszterek bemutatása, majd az eskütételük; az új kormány a miniszterelnökkel együtt 14 tagú lesz – derült ki a parlament honlapján közzétett napirendi javaslatból.

Az ülésen emellett esküt tesz majd Potocskáné Kőrösi Anita, aki az ózdi polgármestersége miatt lemondott Janiczak Dávid helyét veszi át a Jobbik-frakcióban. A képviselőcsoportok megállapodása alapján a kormány megalakulásáig napirenden kívüli felszólalások, interpellációk, azonnali kérdések és kérdések nem hangzanak el.

(Borító: demokrata.hu)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/52484/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,kormány,minisztérium,Orbán Viktor

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2018.05.23. 05:20
Jobbikos remegés, összekukázott baloldal, démonizált versengés, rossz alkuk, zátonyra futott szexuális kódok és döbbenetes seggfejek szerdai online lapszemlénkben.

Árokba borult egy menetrend szerinti busz a 62-es úton, sok a sérült

2018.05.22. 12:05
Árokba borult egy menetrend szerint közlekedő távolsági autóbusz a 62-es úton, Székesfehérvár közelében, Börgöndpusztánál. Az elsődleges információk …

Blogstar kávéház

2018.05.22. 03:50
A Jobbik szadeszes köntöse, az MSZP haláltusája, a kínai férfiak kínjai, egy négylábú trófeamentő és Zoltán Erika csodás újjászületése keddi online lapszemlénkben.

Vihar, eső, szél: nem lesznek kellemesek a következő napok

2018.05.21. 14:15
Elég cudar idők jönnek a következő napokban, már ami az időjárást illeti. Lesz itt minden: heves esőzés, zivatar, viharos széllökés.

Megszületett Orbán Viktor második unokája

2018.05.21. 10:55
A miniszterelnök Facebookon jelentette be a hírt.

Blogstar kávéház

2018.05.21. 00:00
Kifulladó tüntike, felpofozott Jobbik, kiröhögött Momentum, egy úszó atomerőd és a szuperszexi Zimány Linda hétfői online lapszemlénkben.

Grezsa István: A határon túl van a nemzeti aranytartalék

2018.05.20. 14:00
A Kárpátaljáért is felelős kormánybiztos a Blogstarnak adott pünkösdi interjúban meglepő kijelentéseket tesz: a 2004. december 5-i népszavazásnak voltak pozitív hozadékai …

Blogstar kávéház

2018.05.20. 03:05
Hamisított migránsbűnözés, brüsszeli kullancsstop, Sarka Kata lelki oldala, Kállay-Saunders András és Tolvai Reni örök szerelme vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.05.19. 03:55
Európa gyávasága, szoci kiüresedés, jobbikos fogalmatlanság, Weisz Fanni igenje és Stollár Fanny udvarlói szombati online lapszemlénkben.

Magyar hegymászónő ért fel az Everest csúcsára

2018.05.18. 18:45
Németh Alexandra ezzel a második magyar nő, aki a Mount Everest 8848 méterét meghódította.

Ezeket a cikkeket olvastad már?