Blogolj!

Iskolai lövöldözés Texasban, legalább nyolc halott

Ragnar Volarus

Legkevesebb nyolcan meghaltak egy középiskolai lövöldözésben a texasi Santa Fében. Az első hírek szerint lövöldözés miatt riasztották a helyi rendőröket a középiskolához, ahol a iskolájának egyik osztályába egy fegyveres besétált, és lövéseket adott le egy puskából. Később kiderült, hogy egy diák a támadó.

Fotó: twitter/@HCSOTexas

Egy szemtanú azt is látta, hogy egy lányt lábon lőttek. Az AP-nek azt mondta a diák, hogy azt hitték, tűzriadó van, mert a tanár annyit mondott, hogy kezdjenek el futni. Azt is mondta a szemtanú, hogy futás közben nem látta jól a lövöldözőt. A diákok a tanterem végében lévő ajtón át menekültek el. A környéket azonnal lezárták, majd nem sokkal később az AP azt twittelte az iskola közlésére hivatkozva, hogy a támadót elfogták.

Ezután érkezett csak a hír, hogy több halálos áldozata is van a lövöldözésnek, a legfrissebb információk 8-10 halottról szólnak. A Reuters azt is írta, hogy egy helyi kórházba két, egy másikba pedig hét embert szállítottak. Az nem világos a hírből, hogy közöttük vannak-e áldozatok.

Címkék: lövöldözés
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/52787/pics/lead_800x600.jpg
lövöldözés
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Lövöldözés Berlinben, egy ember meghalt

2020.02.15. 10:55
Több ember tüzet nyitott egy rendezvényközpont előtt a német fővárosban pénteken.

Fegyveresek támadtak rendőrökre New Yorkban

2020.02.09. 18:00
Kemény hétvégéje volt a rendőrségnek New Yorkban, ugyanis szombat este és vasárnap reggel is fegyverrel támadták meg az egyenruhásokat.

Ketten meghaltak egy texasi egyetemi lövöldözésben

2020.02.04. 04:20
Ismét halálos áldozatokat követelt az ész nélküli szabad fegyverviselés az USA-ban.

Halálos lövöldözés volt egy texasi templomban

2019.12.30. 08:50
A lövöldözés még helyi idő szerint vasárnap délelőtt történt, több halálos áldozat is van.

Karácsonyi horror: családja szeme láttára öltek meg egy férfit Londonban

2019.12.27. 11:20
Egy 36 éves férfit felesége és kisgyereke előtt lőttek le a nyílt utcán.

Lövöldözés New York mellett – hatan haltak meg

2019.12.11. 06:05
Egy rendőrt és több civilt is agyonlőttek. A hatóságok egyelőre nem azonosítottak terrorizmusra utaló jeleket.

Lövöldözés volt New Orleansban

2019.12.01. 18:55
Vasárnap hajnalban tört ki egy lövöldözés a város francia negyedében, tizenegyen megsérültek, közülük ketten kritikus állapotban vannak.

Lövöldözés volt a London Bridge-nél

2019.11.29. 15:35
Késes támadót lőttek le a rendőrök péntek délután London belvárosában. Ketten meghaltak, és többen megsérültek a merényletben, melyet terrorcselekménynek nyilvánítottak.

Hatan támadtak egy nőre a Soroksári úton

2019.09.27. 13:55
Három férfi és három nő megtámadt egy 38 éves nőt a IX. kerületi Soroksári úton, a verekedés közben egy lövés is eldördült.

Többen meghaltak egy hollandiai lövöldözésben

2019.09.09. 21:45
Úgy tudni, egy rendőr végzett családtagjaival, majd magával.

Ezeket a cikkeket olvastad már?