Blogolj!

Kicsit nevetne és nagyon sírna Tisza Lajos a mai Szegeden

Május 21-e mellett május 22-ére is kiterjesztené Szeged Napját a Tisza Lajos Közéleti Egyesület, mely a Szegedet a nagy árvíz után, 1879 és 1883 között újjáépítő királyi biztosra, gróf Tisza Lajosra emlékezett.

Fotók: Gémes Sándor

Névadója, gróf Tisza Lajos, a Szegedet a nagy árvíz után újjáépítő királyi biztosra emlékezett kedden Fadrusz János Széchenyi téri szobránál a Tisza Lajos Közéleti Egyesület. 1879-ben Szeged súlyos árat fizetett azért, hogy az ország előtt világossá váljanak a Tisza-szabályozással kapcsolatos megoldatlan problémák. A napfény városában a víz volt az úr: a március 12-én betörő, 165 halálos áldozatot követelő gyilkos áradat a lakóépületek 95(!) százalékát is elpusztította.

Az uralkodó, Ferenc József 1879. március 17-én szemlét tett a romok között, és megígérte: Szeged szebb lesz, mint volt. Bő két hónappal később, május 22-én az 1879. XX. törvénycikk rendelkezett arról, hogy királyi biztos és mellette tizenkét tagú tanács irányítja a talpra állítást. Sokan, köztük Mikszáth Kálmán és Kossuth Lajos is támadták Tisza Kálmán miniszterelnököt, hogy öccsét, Lajost bízta meg a feladattal, de a teljhatalmú királyi biztos a következő hónapok és évek munkájával elhallgattatta a kétkedőket.

Az ünnepségen elhangzott: Tisza Lajos kora legjobb műszaki és városrendezési elveit valósította meg a városban, utat adva az európai eklektikának és a szecessziónak. A szigorú és nagy tekintélyű politikusnak döntő szerepe volt abban, hogy megszületett az új Szeged. A királyi biztos építkezését méltató Schulcz Péter, a Csongrád Megyei Építészkamara elnöke úgy fogalmazott: Tisza Lajos európai szintű csapatával egy európai szintű központot hozott létre, mely sugárutas, körutas szerkezetével, fantasztikus belvárosával, Szeged első (az ország harmadik) épített közúti hídjával és a még modern kor pusztítása elől még megmenekülő, hellyel-közzel fellelhető napsugaras házaival őrzi a 19. század emlékeit. Mint mondta,

a város végre ráébredhetne, hogy a gróf által megálmodott városszerkezethez kellene igazítani a jelen beruházásait, és a Tiszát zöld főutcaként fejleszthetné.

Juhász András református esperes arra hívta fel a több mint félszáz ünneplő figyelmét: érdemes lenne tanulni a 19. századi politikai kultúrából, és példaként tekinteni rá, miként követte meg a tetteivel bizonyító Tisza Lajost Kossuth és Mikszáth is.

Bartha László, a Tisza Lajos Közéleti Egyesület elnöke bejelentette: egyesületük – a Csongrád Megyei Építészkamara és a Csongrádi Református Egyházmegye támogatásával – azt kezdeményezi a városi közgyűlésnél, hogy

Szeged Napját 2019-től május 21-e mellett május 22-ére is terjessze ki.

A város 1719. május 21-én kapott címert, ami kiemelkedő esemény a történetében, de az ötletgazda civil szervezet szerint legalább ilyen fontos dátum 1879. május 22-e mint az újjászületés kezdete, ezért bíznak a városatyák bölcsességében.

Az elnök szerint egyébként

Tisza Lajos egyik szeme nevetne, a másik nagyon sírna, ha végigsétálna a mai Szegeden.

Büszke lenne rá, hogy szinte ugyanúgy állnak azok az épületek, melyek neki köszönhetően nőttek ki a földből 1879 és 1883 között. Szomorúsággal töltené el, hogy míg neki a lelkeket is sikerült új reménnyel táplálnia, addig a mai szegedieken egyre inkább erőt vett a reménytelenség, hiszen a városban mintha megállt volna az idő.

Gyökeres változásra és valódi fejlődésre van szükség, így például 2032-ig 10 ezer új elsődleges munkahelyre. Nem szabad, hogy miként egykor a természeti elemek, úgy ma a tudatlanság és az értelmetlen viszálykodás temesse maga alá a települést. Az egyesület Tisza Lajos örököseként a jövő építése érdekében mindenkivel össze akar fogni, aki szereti Szegedet, és tenni akar érte – hangzott el.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/52978/pics/lead_800x600.jpg
nagy árvíz,Szeged,Tisza,Tisza Lajos,Tisza Lajos Közéleti Egyesület
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Letartóztatták Joób Márton képviselőt, Botka László bizalmasát

2020.07.30. 12:40
Hatalmas pácban a szegedi balliberális önkormányzati képviselő. Az ügyészség szerint a vizsgált bűnszervezet több mint 250 millió forintos vagyoni hátrányt …

Több száz milliós áfacsalásért kapták el Botka bizalmasát

2020.07.29. 06:30
Az Origo úgy tudja, hogy több százmillió forintos áfacsalás gyanújával őrizetbe vették Joób Márton MSZP-s képviselőt.

Ismét lezárják a fél országot - erre számíthatunk a hétvégén

2020.04.24. 19:20
Ismét szigorítják a hétvégén a szabadban tartózkodás szabályait a nagyvárosokban. Az önkormányzatok - élve a kormánytól kapott felhatalmazásukkal - több …

Felháborító, hogy luxuskörülmények között élnek a Szeviép-vezérek!

2020.03.10. 04:40
A Botka László vezette balliberális szegedi önkormányzat „házi kedvenc cége” mintegy 500 vállalkozót nem fizetett ki – emlékeztetett a Fidesz a …

Szabó Bálint: ki kell borítani végre a szegedi bírósági bilit!

2020.02.08. 06:00
Ha valahol ténylegesen és látványosan sérül a jogállamiság, az egy balliberális polgármester városában, a hozzá kötődő bírósági vezetők és bírók …

Trükkös: Botka beszállítója tárgyalja Botka ügyvédjének büntetőperét

2020.01.16. 10:40
A PestiSrácok.hu újabb elképesztő összeférhetetlenséget bukkant a Szegedi Törvényszéken.

Elítélték Botka László munkatársait a VIP-parkolóperben

2020.01.10. 14:15
Milliós büntetéseket kell fizetnie Botka László kabinetfőnökének, valamint a volt jegyzőnek és alpolgármesternek is.

Lépett az OBH - megvannak a Szeviép ügy első áldozatai

2020.01.06. 18:25
Az Országos Bírósági Hivatal fegyelmi eljárás indított a büntető ügyeket kiszignáló büntető kollégium vezető-helyettes ellen, akit az ügykiosztási jogkörétől is …

Dávid Szaniszla, az 56-os forradalom túlélője: „ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak”

2019.10.26. 07:25
Vajon az akkoriban kendőzetlenül bátor, őszinte és folytonosan lázadó fiatal alföldi lány, …

A színház tetejét is letépte a hatalmas vihar Szegeden

2019.09.09. 17:05
Soha nem látott erővel csapott le a vihar a csongrádi megyeszékhelyen, 112 km/óra sebességgel fújt a szél.

Ezeket a cikkeket olvastad már?