Blogolj!

Blogstar kávéház

Elégtétel

A Jobbik remegése.

Toroczkai László nem mert bátrat húzni, magyarázkodni kényszerült, mi is lenne az ő politikája és taktikája (bent marad, mégis ellenáll), így előnybe hozta a Jobbik vezetését – állítja a HVG Online.

„Toroczkai kénytelen lesz a következő hónapban úgy játszani, mintha nem hallotta volna a keddi választ. A tárgyalásokat keresi majd, és szervezi a június 23-i nagygyűlést. Ha ott erőt tud mutatni, és megfelelő számú jobbikos vezetőt, valamint parlamenti képviselőt maga mellé tud állítani, akkor még megremeghet a Jobbik vezetése. Ha azonban Toroczkai (és a Novák–Dúró-házaspár) marad az egyetlen ismert arc a 'Mi magunk” platformon belül, akkor a Jobbik túlélte a választás utáni első válságát (és ezzel a Fidesz elbukta első próbálkozását az 'elégtételre').”

Toroczkai nem mert bátrat húzni, így előnybe hozta a Jobbik vezetését

Szakad vagy nem szakad? Ez volt a nagy kérdés Toroczkai László keddi bejelentése előtt. Az ásotthalmi polgármester azonban döntés helyett azt jelentette be: taktikázik és időt húz. A Jobbik frissen megválasztott vezetése igyekszik rövidre zárni a történetet, és a legerősebb érve Toroczkai ellen a Fidesz ármánykodása.

Erkölcs

Összekukázott frakció.

Az ellenzéki pártok a DK-t leszámítva tartalmi kérdések helyett csakis a belső konfliktusokra koncentrálnak – vázolja a Hirado.hu-n Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője.

„A Párbeszéd frakcióalakításának legújabb fejleményei kapcsán megjegyezte, hogy a függetlenként mandátumot szerző Mellár Tamás korábban maga jelölte ki azt az erkölcsi alapállást, hogy nem fog beülni egyik frakcióba sem. Most pedig éppen ez történik – tette hozzá Fodor. Az MSZP-vel közösen induló baloldali párt parlamenti jelenléte – az elemző megfogalmazása szerint – egy 'összekukázott frakciónak' tűnik, hiszen a szükséges létszámhoz Burány Sándort az MSZP-től kapták, míg a Liberálisok képviselője, Bősz Anett helyett most Mellár Tamás ugrott be.”

Fodor Csaba: „összekukázott" frakciónak tűnik a Párbeszéd

Az ellenzéki pártok a DK-t leszámítva tartalmi kérdések helyett újból a belső konfliktusokra koncentrálnak - mondta Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Versengés

Démonizált érték.

A verseny érték, előle menekülni csak erőszakkal és elnyomással lehet. Magyarországnak is versenyeznie kell: nem csak felzárkózni, hanem lehagyni a nyugati országokat – a 11. szabadpiaci roadshow budapesti állomásáról a Mandiner.hu tudósít.

„A verseny démonizált értékké vált – követte a vállalkozót Federico N. Fernández publicista, az Austrian Economics Center főmunkatársa. Nap mint nap látjuk, hogy valaki a verseny ellen tüntet: Franciaországban a gazdák, máshol pedig a taxisok. Trump is ezért folytat protekcionista kereskedelempolitikát – mondta. A labdarúgás és a szépségversenyek világából hozott példáival azt igyekezett szemléltetni, hogy a verseny megedz minket és segít abban, hogy jobb verzióivá váljunk saját magunknak. Ebből adódóan a verseny önfejlesztés, és mindig együttműködés is a versenytársakkal e cél elérésében. Messi is sokat edz, hogy a legjobb legyen, de emiatt a helyét követelők is még többet edzenek – így tesz csodát a verseny.”

Kevés gyermekkel a jóléti államot már nem engedhetjük meg magunknak - Budapesten járt a szabadpiaci roadshow | Makronóm.mandiner

A verseny démonizált értékké vált, pedig csak az segíthet a gazdasági szereplőknek, hogy önmaguk legjobb változatává váljanak. A verseny érték, előle menekülni csak erőszakkal és elnyomással lehet. Magyarországnak is versenyeznie kell: nem csak felzárkózni, hanem lehagyni a nyugati országokat. Bár a magyar gazdaság ehhez jó úton halad, számos szabályozástól kellene még megszabadulni.

Tehetség

Charlie elismerése.

Budapest Díszpolgára címmel tüntette ki Charlie-t a Fővárosi Közgyűlés, ebből az alkalomból közöl vele interjút a Lokál Online.

„Ennyi év tapasztalatával a hátam mögött pontosan tudom, milyen nehéz egy tehetséges embernek feltűnnie és megmaradnia ezen a pályán. Szerintem csak tehetséggel ma még nehezebb befutni, mint régebben, nagyon sok minden kell a sikerhez. Én sosem tudtam igazán menedzselni magam, és nem voltam hajlandó rossz alkukat kötni. Ezért esik jól, hogy mindemellett elismerik azt, amit évtizedek óta csinálok.”

Charlie: Amióta Somló meghalt, nem járok sehova

Budapest Díszpolgára címmel tüntette ki Charlie-t a Fővárosi Közgyűlés. A fővárosi díszpolgárokat bemutató sorozatunk nyitórészében a kiváló zenészt - aki tavaly ünnepelte hetvenedik születésnapját - kérdeztük. Charlie barátjáról, Somló Tamásról is mesélt. - Ön ahhoz a generációhoz tartozik, amely végigkísérhette Nagy-Budapest megszületését és kiteljesedését. Nagyon más lett a város mondjuk a hatvanas évekhez képest?

Kód

Vége az álomnak.

Közel tizenöt év után végleg zátonyra futott Galambos Dorina és Pély Barnabás kapcsolata, zenészbarátaik szerint a rengeteg munka tette tönkre a házasságukat – így a Blikk Online.

„Hihetetlen lelki kapcsolat van köztünk, és ez kihat a szexuális életünkre is. Genetikailag egymásnak vagyunk kódolva – mondta akkor a Blikknek Pély. – Három év után talán még jobb a szex, mint valaha.”

„Ezt már abba kellett hagyni" - Ez tehette tönkre Galambos Dorina és Pély Barna kapcsolatát

A szerelmesek 2003-ban, a Megasztár című tehetségkutatóban ismerkedtek meg, tíz évre rá a legnagyobb titokban mondták ki a boldogító igent. Bár évek óta nem nyilatkoztak a magánéletükről, úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van köztük - tegnap délután azonban Pély maga jelentette be, válnak.

Seggfej

Döbbenetes nagyképűség.

Az Origo.hu összeállításából kiderül, vannak a sztárvilágban is normális, közvetlen emberek, mások azonban úgy viselkednek, mintha istenek vagy királyok lennének, akikkel haladó nem is érintkezhet.

„Vaughn is csak az asszisztensein keresztül rendelt a pincérektől, azokat a rajongókat pedig konkrétan elküldte melegebb éghajlatra, akik vették a bátorságot, hogy köszönjenek neki. Egy felhasználó pont budapesti élményét osztotta meg a színésszel kapcsolatban: 'Ugyanazon a helyen evett a Liszt Ferenc téren, ahol én. Sosem döbbentem még le annyira az életemben, mint amikor őt figyeltem, ahogy kenyérdarabokkal dobálja a pincérnőt, hogy felkeltse a figyelmét. Egy igazi seggfej' – írta.”

Nagyképű sztárok, akik semmibe veszik a halandókat

Vannak a sztárvilágban is normális, közvetlen emberek, mások azonban úgy viselkednek, mintha istenek vagy királyok lennének, akikkel haladó nem is érintkezhet. Statisztákkal, pincérekkel, szállodai személyzettel többen csak az asszisztensükön keresztül kommunikálnak, mással egy üzletben sem szabad felvenni a szemkontaktust, de olyan is akad, aki az edzőteremben mindig megszáríttatja maga előtt a zuhanyfülkét, mert nem akar mások fürdővizével érintkezni.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/52984/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Földváryné Kiss Réka: A Nyugat máig utópiaként kezeli a kommunizmust

2018.06.18. 07:15
A Kádár-rendszer kegyetlen mítoszteremtéséről, elfojtott és egészséges nemzeti emlékezetről, az ügynöklistákban rejtőző igazságokról és …

Blogstar kávéház

2018.06.18. 05:15
Szoci sorvadás, jobbikos hasadás, piti protokollbakik, őfelsége mosolya, a Balaton illata és Felcsút fityisze hétindító online lapszemlénkben.

Tóth Bertalan lenyomta Mesterházyt, ő lett az MSZP elnöke

2018.06.17. 14:35
Tóth Bertalan frakcióvezetőt választották az MSZP új elnökének a párt tisztújító kongresszusán a volt elnök,  Mesterházy Attila ellenében. 

Egy nap, ami csak az apákról szól

2018.06.17. 09:25
Ugyan még nem olyan elterjedt, mint az anyák napja, de hazánkban is egyre jobban beépül a köztudatba, hogy  június harmadik vasárnapja az bizony az apák napja.

Blogstar kávéház

2018.06.17. 04:35
Trump titkos stratégiája, a bevándorlás új korszaka, rejtélyes szocialista bál, a gitárzene halála és Nyári Dia csábító gömbölyödése vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.06.16. 04:30
Elhallgatott terrorveszély, időzített Jobbik-para, szocialista ciánkáli, a tévés celeb szálkásítása és halálos futurizmus szombati online lapszemlénkben.

Felfüggesztettet kapott Ronaldo

2018.06.15. 15:55
Emellett még pénzbüntetést is kapott a Real Madrid játékosa.

Blogstar kávéház

2018.06.15. 04:30
Orbán kasszakulcsa, kicsontozott tudományosság, ellenzéki padlófogás, a meleglobbi balegyenese, egyedülálló többnejűség és Kapocs Zsóka tündéri lábacskái pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.06.14. 05:05
A civilizáció összeomlása, muszlim robbanás, ellenzéki padlózás, a hornizmus büszkesége és Antal Timi tortakölteménye csütörtök online lapszemlénkben.

Lángol egy raktárépület Angyalföldön

2018.06.13. 10:20
Egy háromezer négyzetméteres raktárépület gyulladt ki a XIII. kerületben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?