Blogolj!

Blogstar kávéház

Rablás

Megcsonkított Magyarország.

A korabeli magyarságot leírhatatlan lelki helyzetben találta a román megszállás a trianoni békediktátumot követően – így a Hirado.hu.

„A román hadsereg rendkívül durván, míg a szerb hadsereg a gyilkosságig menően üldözte a magyarokat – tette hozzá. 1919. augusztus 4-én a románok elfoglalták Budapestet, majd Győrig jutottak el, a győri hadiipart leszerelték és elvitték – emlékeztetett. Úgy folytatta: a visszavonuló román hadsereg körülbelül 30-35 ezer vagonnyi rablott holmit vitt el, amelyből mind a mai napig nem kaptunk vissza semmit, de a megszállás alá került, elszakított területeken is hihetetlen rablásokra került sor.”

A korabeli magyarságot leírhatatlan lelki helyzetben találta a román megszállás

A nemzeti összetartozás napja a 98 éve, 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződésre emlékeztet, amelynek következtében Magyarország elveszítette területének kétharmadát. Több mint hárommillió magyar, vagyis az akkori magyar lakosság egyharmada más országokba került. Raffay Ernő történész az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában elmondta: a trianoni békediktátum legfontosabb negatívum az volt, hogy 1918.

Igény

Az Együtt diktatúrája.

Diktatúrában élük, nincs értelme ellenzéki pártot létrehozni Juhász Péter, a hétvégén megszűnt Együtt volt elnöke szerint – olvasható a 24.hu-n.

„Nem arra nincs igény, amit mi képviseltünk, hanem az Együtt, mint olyan nem tudta ezt megfelelően képviselni. Úgy véli, nem arról van szó, hogy Magyarországon nincs igény a nyitott társadalomra vagy szabad piacgazdaságra. Juhász szerint lelkileg most jobb helyzetben vannak, mert nincs dilemma, hogy felvegyék-e a mandátumot, ráadásul ők nem a képviselői helyért politizáltak.”

Juhász Péter: Diktatúrában élünk | 24.hu

A párt korábbi társelnöke szerint ha a kormánypropaganda jelentette problémával nem foglalkozik az ellenzék, az olyasmi, mint amikor a halálra ítéltek csöndben, ellenállás nélkül vonulnak a kivégzésre, a saját sírjukat is megássák. Parlamenti patkón mutatjuk, kiből lesz képviselő. Térképen mutatjuk az egyéni választókerületi eredményeket.

Alap

Karrier vagy gyerek?

A család iránti vágy belső döntések kérdése, és akiben tényleg megvan rá a szándék, előbb vagy utóbb, így vagy úgy, de megtalálja a számításait – állítja a Magyar Hírlap Online.

„Körülöttünk a világ az egyént önmaga folyamatos tökéletesítése felé tolja, meggyőzi arról, hogy egyedül sokkal többre képes, mint egy lehúzó társsal az oldalán, és nyomás alatt tartja a férfit és a nőt is azzal, hogy a hibátlan külsőt és a makulátlan életkörülményeket állítja be egyedül elfogadhatónak. Ennek a húzásnak rengetegen engednek, s ezt erősítik például a folyamatosan magukban gyönyörködő celebek, a Facebook, a képmegosztók vagy a teljes reklámipar. Érdekes módon azonban van több millió olyan ember is, akik túllépve mások folyamatos hibáztatásán ugyan nem posztol minden lélegzetvételéről a közösségi térben, mégis képes teljes életet élni, és urambocsá talált egy 'hülyét' is, akivel családot alapított. Merthogy bármely jól működő és tartós emberi kapcsolat vagy a gyermekvállalás alapja a minden ember iránt gyakorolt alapvető tisztelet és önmagunk háttérbe szorításának képessége.”

Könnyűvérű nők, töketlen férfiak

Nem lehet parancsra szülővé válni - ez csak egy a sok ezer dühös, sértett és felháborodott reakció közül, amelyek a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom egy hete közzétett, és azóta a világhálón nagy kört futott videójára érkeztek.

Dilemma

Egyedülálló sztáranyukák.

A sztárvilágban sem ritka, hogy egy anya egyedül marad gyermekével – derül ki az Origo.hu összeállításából, melyben Nádai Anikóról is olvashatunk.

„Nádai Anikó azóta összejött a Való Világból ismert Aurelióval, de szerelmük nem tartott túl sokáig. A napokban arról beszélt a Reggeliben, hogy nehezen ismerkedik, ebben az ismertség és a kisfia se könnyítik meg a dolgát. 'Nem lehet mindenki olyan szerencsés, hogy elsőre megtalálja élete párját. A legnagyobb dilemma az ismerkedésben általában a gyerek, mert nekem ő az első és a legfontosabb' – mondta.”

Magyar sztáranyukák, akik egyedül nevelik gyereküket

A sztárvilágban sem ritka, hogy egy anya egyedül marad gyermekével, több olyan fiatal sztáranyukát is ismerünk, aki így járt egy válást vagy szakítást követően. Ada közel tíz éve maradt magára ikerfiaival, Morvai Noémi tavaly vált el két gyereke édesapjától, Sarka Kata és Nádai Anikó is apa nélkül próbál boldogulni a hétköznapok nagy részében.

Büszkeség

Király Linda ébredése.

Külsője miatt már gyerekként is rengeteg bántás érte az énekesnőt, ezeket a sebeket csak az utóbbi években sikerült begyógyítania az önismeretnek és szerelmének köszönhetően – írja a Lokál Online.

„Gyerekkoromban is voltak már problémáim, az iskolában piszkáltak is a súlyom miatt. Akkor ébredtem rá igazán erre, amikor pályakezdő énekesnőként egy dal eléneklése után büszkén vonultam le a színpadról, és véletlenül meghallottam, hogy két lány rólam beszél. A hangom jó, az arcom is szép, de hát duci vagyok. 'Így soha semmi nem lesz belőle” – mondták – emlékezett vissza a történtekre a gyönyörű énekesnő, aki ezt követően őrült diétába kezdett, és alig három hónap alatt rengeteg kilótól szabadult meg.”

Király Linda: A párom úgy szeret, ahogy vagyok

Király Linda örök küzdelmet folytat önmaga elfogadásáért, hisz úgy tartja, hogy a túlsúly a test mellett a lélek számára is terhet jelent. Külsője miatt már gyerekként is rengeteg bántás érte, mely sebeket csak az utóbbi években sikerült begyógyítania az önismeretnek és szerelmének, Zsombornak a seg

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/53601/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.04.19. 04:20
Egészségügyi robbanásveszély, a bevándorlás Einsteinjei, turistamágnes sportesemények, Tatár Csilla fehérneműs fanatizálása és Kiss Ramóna tündérkéje pénteki online lapszemlénkben.

Lezárták az Akropoliszt, miután a héten több emberbe is villám csapott a műemléknél

2019.04.18. 20:20
A görög kulturális minisztérium csütörtöki közlése szerint elővigyázatosságból átmenetileg lezárták Athénban az …

Elhunyt Hámos László, az amerikai magyarság egyik ismert személyisége

2019.04.18. 14:30
A Magyar Emberi Jogok Alapítvány társalapítója és elnöke 68 évesen halt meg New York-ban.

Beindult a hosszú hétvége: torlódások, dugók az autópályákon

2019.04.18. 12:15
Már csütörtökön elindult az ilyenkor szokásos közlekedési káosz.

Két palack benzinnel és gyufával akart bemenni a New York-i Szent Patrick katedrálisba

2019.04.18. 07:25
A New York-i Szent Patrick katedrálisnál szerda este őrizetbe vettek egy férfit, aki két benzines kannával akart bejutni a …

Blogstar kávéház

2019.04.18. 04:00
Isten párizsi büntetése, Tóth Bertalan fletói piszkálódása, a Fidesz szárnyalása, húsvéti szúrópróba és Németh Kristóf intim lebukása csütörtöki online lapszemlénkben.

Drónfelvételen látható, mekkora károkat okozott a Notre-Dame-i tűzvész

2019.04.17. 15:25
A hétfőn lángokba borult székesegyházat kedd hajnalra sikerült eloltani, ám a tűz nagy pusztítást végzett. Az égő épület képei és videói …

Blogstar kávéház

2019.04.17. 04:30
Az Akadémia ellenállása, az ellenzék fejetlensége, Sargentini pózolása, a Notre Dame facsodája és Palvin Barbi angyalai szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.16. 04:15
Recsegő-ropogó jogállamiság, az ellenzék feszültsége, Hadházy bohóckodása, erkölcstelen bizonyítványok és Ónodi Eszter egyensúlya keddi online lapszemlénkben.

Leállt az MKB netbankja

2019.04.15. 14:45
Az MKB Bank mobilapplikációjának és online felhasználói felületének felhasználói átmeneti lassulást vagy időszakos szolgáltatáskiesést tapasztalhatnak a bank core rendszerétől független adatforgalom irányító rendszer meghibásodása …

Ezeket a cikkeket olvastad már?