Blogolj!

Blogstar kávéház

Robbanás

A migráció betegsége.

Az iszlám világ és a szubszaharai Afrika népességnövekedése okán új mederbe kell terelni a migrációról szóló diskurzust – elemzi a Magyar Hírlap Online interjújában Dezső Tamás, az ELTE egyetemi tanára.

„1955 és 2015 között a muszlim világ népessége 454 százalékkal nőtt. Most 879 millió muszlim él Afganisztán és Marokkó között. Ha megnézzük az ENSZ előrejelzéseit, akkor azt látjuk, hogy a következő harminc évben további 403 millió fős népességnövekedés várható csak ebben a térségben. Ehhez hozzá kell még számolni a szubszaharai Afrikát, amelynek lakossága akár 150-200 millió fővel is nőhet. Tehát a migrációs szempontból potenciális kibocsátó régió népességének növekedése nagyobb lesz, mint az Európai Unió teljes jelenlegi lakossága.”

A migráció tünet, nem a betegség

Új mederbe kell terelni a migrációról szóló diskurzust - mondta lapunknak Dezső Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanára, az egyetem bölcsészettudományi karának volt dékánja, miután összevetette közel-keleti tapasztalatait a demográfiai adatokkal. Dezső Tamás egyetemi tanár gyakran jár Iraki Kurdisztánban (Fotó: Ficsor Márton) -  Mi indította el a bevándorlási és menekülthullámot?

Hornizmus

Só a sebbe.

Újfeudalizmus, hornizmus, Néppárt-szidás, gyurcsányozás: ellenzéki képviselők firtatták a bukás okait, és ütköztettek eszméket a budapesti MSZP taksonyi szabadegyetemén – tudósít a Népszava Online.

„Molnár Zsolt előre szólt, hogy nem dörzsöl sót a múlt sebeibe. Az MSZP budapesti elnöke inkább pártja eszmeiségére koncentrált. A Hiller által a 'se nem horthyzmusnak, se nem kádárizmusnak hanem újfeudalizmusnak' minősített Orbán-rezsim gondolatvilágával a hornizmust állította szembe. Szerinte a baloldal akkor találhat magára, ha ismét visszatér a kisember képviseletéhez, akit elhelyez térben és időben – azaz nemzeten belül határozza meg, és egyfajta patrióta büszkeséget ad neki.”

Önkormányzati siker nélkül 2022 halott

Újfeudalizmus, hornizmus, Néppárt-szidás, gyurcsányozás - ellenzéki képviselők firtatták a bukás okait, és ütköztettek eszméket a budapesti MSZP taksonyi szabadegyetemén. „Gyurcsányozni" márpedig kell, hisz a Demokratikus Koalíció a 2010 előtti idők visszahozatalára szerveződött, míg az LMP épp a Gyurcsány-Bajnai-kormányok politikájának ellenében jött létre - tette világossá szocialista-vörös ingben Ungár Péter a budapesti MSZP taksonyi szabadegyetemén, hogy a Lehet Más a Politika sosem sem lesz kedves a DK-val.

Offenzíva

Permanens válság.

Padlón az ellenzék a választások óta – erről beszél a Hirado.hu cikkében Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője.

„A szakértő hangsúlyozta: a választás napja óta az ellenzék folyamatos válságban van, és nem képes a belső konfliktusokat kezelni. Megjegyezte, ez nemcsak a Jobbikra, hanem a többi ellenzéki pártra is igaz. Azzal kapcsolatban, hogy létrejöhet-e új párt, miután többen is kiléptek a Jobbikból, úgy vélekedett: a legfontosabb kérdés, hogy a következő időszakban hány párttagot tud maga mellé állítani ez a mozgalom, továbbá, ha megvannak a párttagok, mennyi szervezetet tudnak vidéken létrehozni. Kiemelte, a következő időszakban komoly offenzíva indul majd meg Toroczkai Lászlóval szemben, hogy ne hozhasson létre egy önálló politikai pártot.”

Permanens válságban van az ellenzék

Padlón az ellenzék - erről beszélnek a szakértők a választás óta. Az Együtt lenullázta magát, az MSZP nagy vereséggel zárt, emiatt Szanyi Tibor például megszüntetné a pártot. A Jobbik pártszakadás előtt áll, hiszen sorra lépnek ki a legismertebb politikusok, mondván, új pártot akarnak alapítani.

Összeomlás

Rohanás a kihalásba.

Matematikai modellekkel tárták fel a bolygónk, illetve az emberi civilizáció három lehetséges sorsát a Föld népességének rohamos növekedését, valamint az éghajlatváltozás hatásainak további romlását figyelembe véve – írja az Origo.hu

„A legkedvezőbb eredmény egyértelműen az 'enyhe leszálló tendencia' ami akkor valósult meg, amikor a modellezés során a civilizáció tömeges kihalás nélkül alkalmazkodott a változó bolygóhoz. A 'fokozatos kihalás' során a bolygó túl érzékenyen reagált az emberiség által okozott károkra, ami az intelligens élet gyors megsemmisüléséhez vezetett. A harmadik variáció a legrosszabb eshetőség a Föld és az emberi civilizáció jövőjére nézve: a teljes összeomlás során a bolygó népessége hiába állt át megújuló üzemanyagokra és hozott környezettudatos döntéseket, ez nem volt elégséges védelem ahhoz, hogy a modellek szerint eltörölje a teljes lakosságot.”

Sötét jövő vár az emberi civilizációra

A kihalás felé rohan az emberiség? Matematikai modellekkel tárták fel a bolygónk, illetve az emberi civilizáció három lehetséges sorsát. A kutatók ezek elkészítéséhez figyelembe vették a Föld népességének rohamos növekedését, valamint az éghajlatváltozás hatásainak további romlását. A naprendszerünkön kívül, vagyis idegen csillagok körül keringő ősi exobolygók feltételezett fejlett civilizációi vajon túlélhették-e volna, ha egy ahhoz hasonló változó környezettel szembesülnek, mint az emberiség napjainkban?

Emelet

Timi tortakölteménye.

Antal Timi énekesnő kétszer mondta ki a boldogító igent párjának, Gergőnek, a nyár elején megtartott, bánffyhunyadi templomi szertartáson és az azt követő lakodalmon már több száz vendég mulatott – így a Blikk Online.

„Timi most megosztotta az esküvői tortáról készült fotót is a rajongóival. A jegyespárnak egy csodás, négyemeletes, elegáns fehér tortája volt a nagy napon.”

Ezt nézze! Antal Timi megmutatta az esküvői tortáját

Antal Timi kétszer mondta ki a boldogító igent párjának, Gergőnek. Míg az első, polgári esküvőn télen csak a szűk család volt ott, addig a nyár elején megtartott, bánffyhunyadi templomi szertartáson és az azt követő lakodalmon már több száz vendég mulatott.

Választás

Sárguló sztárok.

Itt a nyár, a sztárok kedvenc évszaka, ilyenkor az ő szekrényeikből is előkerülnek az élénk, sárga darabok – mutatja be a Lokál Online.

„Olivia Culpo, az egyik leghíresebb amerikai szépségkirálynő hosszú ruhája a színe ellenére is túlságosan hétköznapi, nem is beszélve arról, hogy eltakarja kifogástalan alakját. Szóval Olivia, ez nem volt jó választás!”

Sárgával dobják fel a nyarat a sztárok

Itt a nyár, a sztárok kedvenc évszaka. Ilyenkor az ő szekrényeikből is előkerülnek az élénk, sárga darabok, amelyekben nemcsak a hétköznapokon, de egy-egy fontos eseményen is vidáman tündökölnek. Lady Gaga Lady Gaga extravagáns stílusához nagyon illik ez a fodros gallérral díszített ruha. Az énekesnő megjelenését pedig csak fokozza a lila kendő a derekán és a hatalmas platformcsizma.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/54128/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Földváryné Kiss Réka: A Nyugat máig utópiaként kezeli a kommunizmust

2018.06.18. 07:15
A Kádár-rendszer kegyetlen mítoszteremtéséről, elfojtott és egészséges nemzeti emlékezetről, az ügynöklistákban rejtőző igazságokról és …

Blogstar kávéház

2018.06.18. 05:15
Szoci sorvadás, jobbikos hasadás, piti protokollbakik, őfelsége mosolya, a Balaton illata és Felcsút fityisze hétindító online lapszemlénkben.

Tóth Bertalan lenyomta Mesterházyt, ő lett az MSZP elnöke

2018.06.17. 14:35
Tóth Bertalan frakcióvezetőt választották az MSZP új elnökének a párt tisztújító kongresszusán a volt elnök,  Mesterházy Attila ellenében. 

Egy nap, ami csak az apákról szól

2018.06.17. 09:25
Ugyan még nem olyan elterjedt, mint az anyák napja, de hazánkban is egyre jobban beépül a köztudatba, hogy  június harmadik vasárnapja az bizony az apák napja.

Blogstar kávéház

2018.06.17. 04:35
Trump titkos stratégiája, a bevándorlás új korszaka, rejtélyes szocialista bál, a gitárzene halála és Nyári Dia csábító gömbölyödése vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.06.16. 04:30
Elhallgatott terrorveszély, időzített Jobbik-para, szocialista ciánkáli, a tévés celeb szálkásítása és halálos futurizmus szombati online lapszemlénkben.

Felfüggesztettet kapott Ronaldo

2018.06.15. 15:55
Emellett még pénzbüntetést is kapott a Real Madrid játékosa.

Blogstar kávéház

2018.06.15. 04:30
Orbán kasszakulcsa, kicsontozott tudományosság, ellenzéki padlófogás, a meleglobbi balegyenese, egyedülálló többnejűség és Kapocs Zsóka tündéri lábacskái pénteki online lapszemlénkben.

Lángol egy raktárépület Angyalföldön

2018.06.13. 10:20
Egy háromezer négyzetméteres raktárépület gyulladt ki a XIII. kerületben.

Végigsöpört a vihar az országon

2018.06.13. 08:55
Mindenki megtapasztalhatta, hogy milyen pusztító vihar söpört végig az országon éjjel, ám a legrosszabbul a Dél-Alföldön lévő települések jártak.

Ezeket a cikkeket olvastad már?