hirdetés
Blogolj!

Marton Éva: Nem magamért dolgozom, hanem a közösségért, a nemzetért

A színháznak nemcsak szórakozást kell nyújtania, hanem gondolkodásra is kell késztetnie. A jó hang egyfajta adottság, a tehetség azonban valami más, ahhoz hozzájárul a művész személyisége, karaktere. Az alkotás pedig elválaszthatatlan az Isten-hittől – vallja a 75 esztendős Marton Éva Kossuth díjas operaénekesnő, a Corvin-lánc birtokosa, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje, a Nemzet Művésze. Blogstar-nagyinterjú. 

Fotó: Emmer László

Volt valaha elégedett magával?

Az elégedett szót magammal kapcsolatban soha nem használtam. Büszke vagyok rá, hogy szép művészi életművet alkottam, amit becsületes munkával értem el. Nem magammal vagyok elégedett, hanem az eddigi életemmel, mely – bízom benne – pár évig még így is megy tovább, egészségben.

Az igazán nagy művészek sajátja, hogy irigykedés és féltékenység nélkül, önzetlenül támogatnak, nevelnek fiatal tehetségeket, esetleges utódokat. Ön ebben az élen jár. Mikor és kik jelenthetik majd hosszú távon a „Marton-iskola” eredményeit?

Amit ön „Marton-iskolának” nevez, az talán azt jelenti számomra, hogy akadtak és akadnak olyan ifjú titánok, akik megpróbálják azt az utat járni, amit én jártam. Én csakis a saját utamról, pályámról, munkáimról tudok beszélni, azt tudom példaként állítani. Az úgynevezett riválisaim sikereinek örültem, de más módon különösebben nem törődtem velük. Mindig a saját sikereimbe kapaszkodtam, és azt tettem, amit jónak láttam. Büszke vagyok rá, hogy sokan kérték, hadd tanulhassanak tőlem.

A szakmai-tárgyi (éneklés) tudás mellett mennyire fontosak az emberi jellemvonások a fiatalok felkarolásánál?

Amennyire lehet, az első időszakban, mondjuk az első két évben igyekszem elsősorban szakmai részre koncentrálni. Aztán amikor elfogadtuk egymást – hiszen nem tagadom: nem vagyok egy könnyű ember –, elnyertük egymás bizalmát és „összemelegedtünk”, akkor előtérbe kerülnek az emberi jellemvonások a mester és tanítvány művészi folyamatban, miközben technikai tudást és színpadi fegyelmet is oktatok a fiataloknak.

Mennyi időt vesz igénybe - nyilván tehetségtől függően - egy-egy ilyen nevelő-menedzselő folyamat?

Hiszek abban, hogy a jó hang egyfajta adottság, a tehetség azonban valami más: ahhoz hozzájárul az ember személyisége, karaktere, állhatatossága, szorgalma is. Az utolsó évek - a master 1 és 2 - már a jellem formálásáról, a vadhajtások nyesegetéséről szólnak. Az énektanításra, és általában a művészetre, benne a saját pályámra is úgy tekintek, mint egy ház építésére. Először szilárd alapot kell alkotni, utána jöhetnek rá az emeletek.

Mennyire tud alkalmazkodni a mai huszonévesek mindennapjaihoz, értékrendjéhez, élettempójához?

A saját tanítványaimmal soha nem volt problémám olyan szempontból, hogy megölnék őket a modern kor divatos dolgai, a kütyük. A zenének azért igen komoly nevelő ereje van. A 21. században megváltoztak ugyan a bennünket körülvevő ingerek, de aki igazi művészi vénával rendelkezik, az minden körülmények között megmarad humánusan gondolkodó embernek.

Örök vita a színház és az opera világában, hogy mennyire legyen archaikus, tradicionális, az eredeti műhöz betűhíven ragaszkodó egy-egy előadás, vagy mennyire legyen aktualizált, naprakész. Ön miként látja ezt a kérdést?

Szerintem a színházban valami olyasminek kell történnie, ami megmozgatja az embereket, tehát nemcsak szórakozást kell adni nekik, hanem gondolkodásra is kell késztetni őket. El kell érni, hogy akár húsz-harminc év távlatából is legyen miért visszaidézni egy-egy prózai vagy zenés előadást. Arra gondolok például, hogy mikor az Opera News amerikai magazin az olvasóinak 2012-ben feltette a kérdést, melyek a legemlékezetesebb előadásaik, akadt, aki azt felelte, az 1982-es New York-i Gioconda, ahol az én művészetemen keresztül tapasztalta meg az opera értékét. Az a produkció és az a rendezés, amelyik élményt ad: időtálló és tértálló.

Átélt ilyet mostanában idehaza, Budapesten?

Az Erkelben egy a zenetörténettel is foglalkozó olasz csapat állította színpadra Verdi Álarcosbálját, ez volt az utóbbi idők egyik legnagyszerűbb rendezése! Ebben a produkcióban harmonizált a szépség, a látvány, a mondanivaló, a közölnivaló és a zene. Minden adott volt a sikerhez: a megfelelő csapat és az átgondolt rendezés. Ha én operaigazgató lennék, csakis ezt tartanám szem előtt, mindig a sikerért dolgoznék. 

Soha nem látott pénzösszeg került az elmúlt esztendőkben a kulturális világba, azon belül is az operába. Egyre több kulturális intézmény (játszóhely) újul meg (Zeneakadémia, Erkel, Opera etc.). Tartalommal képesek vagyunk-e megtölteni ezeket az intézményeket? Ez a pozitív folyamat hova vezethet?

Tagadhatatlanok a pozitív fejlemények, ám tisztában kell lenni vele, hogy a külföldi operák, színházak költségeinek egyharmadával, egynegyedével dolgozunk. Nem csoda, hogy csak alkalmanként tudunk megnyerni híres külföldi énekeseket, ha a pénz nagy része a rezsire, a kiszolgálókra és az állandó bérköltségekre megy el. Példát kellene vennünk a Nyugatról, hiszen Bécs és Berlin több operát, színházat is eltart és megtölt.

Mi a titkuk?

Ott divat operába, színházba járni, mert méltó körülmények fogadják a nézőket, működnek a toalettek és a kiszolgáló egységek, nem esik be az eső. Ezek alapvető feltételek, hiányukban nem lehet eredményes és versenyképes egy-egy művészeti intézmény.

A műhelymunkára való koncentrálás mellett arra is oda kell figyelnünk, hogy ne haljanak ki olyan klasszikus és elengedhetetlenül fontos szakmák, mint a jelmeztervező vagy a díszlettervező. Lassan eljutunk oda, hogy nem tudnak egy korhű ruhát megvarrni, mert nincs rá szakember. Ugyanakkor a hatékonyság érdekében a színházi szférának is maga mögött kell hagynia a múlt rossz emlékű örökségét – miért alkalmazunk például állandó szerződéssel olyan korrepetitorokat és énekeseket, akiket nem látunk el folyamatosan munkával, fellépésekkel?

Egy művész – kiváltképpen egy énekművész, operaénekes – alkotásaiban van-e szerepe a hitének? Több lesz-e valaki attól, hogy féli és hiszi az Istent?

Mindenféleképpen! Aki hisz az Istenben, az hisz magában, mert Istennek a másolatai vagyunk. A kettőt nem szabad elválasztani. Azáltal, hogy elfogadjuk Istennek a létét, és azáltal, hogy hiszünk magunkban, hiszünk abban is, hogy amit szorgalmas munkával és tisztességgel megcsináltunk, annak meglesz az eredménye. 

Ön ünnepelt sztárja volt a világ legnagyobb színpadjainak. Volt-e, van-e olyan, amely igazán közel került önhöz?

Magyarországon tettem az első lépéseket, az Erkelben Rimszkij-Korszakov Aranykakas című operájába ugrottam be háromnapi tanulással, ami máig emlékezetes. Szeretettel emlékszem mestereimre, Mikó Andrásra a Zeneakadémiáról és Békés Andrásra, akivel a Rajna kincse premierjét csináltam. Pár mondatom volt a darabban, mint Freia, de ennek köszönhetem az egész karrieremet, mert ebben a piciny szerepben fedezett fel Christoph von Dohnányi titkára, Péter Márió Katona, így vittek ki aztán Frankfurtba. Frankfurt nemzetközi légköre hatalmas szeretettel fogadott. Budapest mellett imádtam Barcelonát, a Teatro Liceót, a Metropolitant, a Scalát, Buenos Airest, a Covent Gardent, Amerikát. No és persze Bécset, ahol a Staatsoper örökös tagja lehettem. Milyen jópofa az élet! Bécsben értem el, amit idehaza nem, ráadásul éppen a magyaros temperamentumommal nyűgöztem le az osztrák fővárost.

Férje, Marton Zoltán nem oly rég töltötte be a nyolcvanat, önt pedig szintén egy jeles évforduló kapcsán köszöntjük. Hogy tett szert ilyen jó menedzserre? Miben tudta leginkább támogatni a család az ön fényes karrierjét?

Zoltán, aki sebészorvosként dolgozott idehaza és kint, Németországban is, nagyon sokat áldozott azért, hogy sikerüljön kiteljesítenem a karrieremet. Tudtam, hogy szeretetből csinálja, de félve féltettem magunkat, nehogy ez később visszaüssön. Hogyan is kezdődött? Immár 55 éve, 1963 júliusában a Zeneakadémia egy vidéki hakniján egy birkapörkölttől úgy elrontottam a gyomromat, hogy magas lázam lett. A Horváth Mihály téren laktam akkor, még az éjszaka lebaktattam a 200 méterre lévő ügyeletre. Egy félisten fogadott hófehér köpenyben, gyönyörű hófehér hajjal, barnára lesülve. Hófehér cipő volt rajta meg zokni, és azonkívül semmi más, Reggel 6-ig beszélgettünk. 53 éve vagyunk házasok. Senki nem jósolt nekünk ennyi évet együtt, a jó Isten adjon még sokat. Mert jó, mert kellemes, mert sokat nevetünk, közös az érdeklődésünk, szeretjük egymást, bízunk egymásban.

Társadalmi-közéleti kérdésekben az elismert, elfogadott, megsüvegelt művészek véleménye mindig irányadó. Magyarországon ezt általában – sajnos – pártpolitikai szintre süllyesztik, holott értékalapúnak kellene lennie. Korábban az volt a vélemény, hogy a művész az fessen, énekeljen, rendezzen, táncoljon, de 2002-ben mindez megváltozott – és szekértáborokat hozott a felszínre. Ön szerint mi a művész helyes hozzáállása a társadalmi-közéleti kérdésekhez?

A színpadon mindig közösségben dolgoztam, a magánéletemben viszont nem voltam kimondottan társas lény, vágytam a nyugalomra. Az újságíróknak sem igazán nyíltam meg, nem akartam, hogy sztorit csináljanak belőlem a bulvárlapokban, mint amikor Juan Pons a Metropolitanban a Tosca második felvonásban a könyökével kiütött, kiugrott az állkapcsom, és másnap a New York Times első oldalán voltam fölkötött állal. Bata András, a Zeneakadémia akkori rektora hívott haza 2005-ben az ének tanszék vezetésére. Végig jártam a ranglétrát, megszereztem a DLA-minősítést, ma pedig már professor emerita vagyok. Felfigyeltek rám, kitüntetéseket kaptam. Ezáltal bekerültem egy olyan közösségbe, melynek korábban nem voltam a része.

Óriási megtiszteltetés, hogy a Corvin-lánc Testület alelnökének választottak, az ott folyó társadalmi munkát igazán nemes feladatnak érzem, ahogyan a Magyar Művészeti Akadémia tevékenységében is elkötelezetten és nagy szeretettel dolgozom. A kulturális életben való szerepvállalás egyfajta felelősség is annak tükrében, hogy megtiszteltek a Magyar Szent István-renddel, a Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze címmel. Olyan emberektől kaptam ezeket az elismeréseket, akik ugyanúgy gondolkodnak és éreznek Magyarország iránt, mint én. Amióta hazajöttem, már nem magamért dolgozom, hanem a közösségért, a nemzetért. 

Meggyőződésem, hogy egy nép kulturáltsága van hatással a gazdaságra és nem fordítva. Ön ezt hogyan látja, hogyan éli meg?

Nézze, én soha semmilyen pozícióért, szerepért, állásért nem rohantam. Hozzám mindig odajöttek, felkértek, aztán döntöttem. Ezért aztán nem is tettem olyasmit, amit esetleg később megbántam volna. Ugyanolyan fizetést kaptam a Zeneakadémián, mint a többi tanár. A társadalmat gazdagító művészet, az úgynevezett kultúraközvetítés tehát nem szólhat a pénzről. Ez számomra szenvedély: a fiatalokkal együtt lenni, nevelni őket, figyelni őket, segíteni nekik. Aztán örülni annak, hogy maguktól nyitják ki a kis szívüket. Büszke vagyok rá, hogy idén szeptemberben már a III. Nemzetközi Marton Éva-énekversenyt rendezzük az ifjú tehetségeknek, aztán mesterkurzust adok a résztvevőknek, októberben pedig Marton Éva-operastúdió indul a Zeneakadémián Az ilyen alkalmak teszik teljessé az életemet.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/54162/pics/lead_800x600.jpg
Corvin lánc,énekverseny,Gioconda,Interjú,Kossuth díj,Marton Éva,New York,opera
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Hetvenezren maradtak áram nélkül New Yorkban

2019.07.14. 10:55
Szombat este áramszünet volt New Yorkban, akadozott a metróközlekedés, emberek ragadtak liftekben.

Lázár János: a magyarság az erős nemzetállamokban érdekelt

2019.05.20. 08:00
A május 26-i EP-választás sorsdöntő jelentőségű, hiszen irányt mutat Európának – véli Lázár János. Az országgyűlési képviselő szerin a liberális mainstream …

Quitt László: Ne menjen erdésznek, aki ki sem akar menni a házból

2019.04.20. 11:15
A felnőtté válás talán egyik legmeghatározóbb mérföldköve a megfelelő továbbtanulási irány kiválasztása. Ebben a nehéz döntésben komoly segítséget …

Két palack benzinnel és gyufával akart bemenni a New York-i Szent Patrick katedrálisba

2019.04.18. 07:25
A New York-i Szent Patrick katedrálisnál szerda este őrizetbe vettek egy férfit, aki két benzines kannával akart bejutni a …

Borkai Zsolt: Sokat teszünk azért, hogy Győr élhető város legyen

2019.02.04. 09:20
A 2017-es Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra olyan sportlétesítménnyel gazdagodott Győr városa, mely azóta is élhető és fenntartható, a város teljes …

Gyopáros Alpár: Tíz éven belül visszafordítható a falvak népességfogyása

2019.01.14. 07:00
A Magyar Falu Program összefonódva a Modern Városok Program fejlesztéseivel a 2018-2022 közötti kormányzati ciklus zászlóshajója lehet. Csak …

Lázár János: Márki-Zay azzal álmodik, hogy ő lesz Orbán kihívója

2018.11.11. 18:00
A történelmi Alföld fejlesztéséért dolgozik a térség országgyűlési képviselője, aki szerint a hódmezővásárhelyi városvezetést ma politikai önzés …

Zsabka Zsolt: A rendszer hibája, hogy kevés a fiatal!

2018.10.17. 06:35
Az Ipar és Kereskedelem Napjának (október 18.) legnagyobb nyeresége, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) két legnagyobb tagozata összefogott a siker érdekében. Zsabka Zsolt, a …

R.Törley Mária: Valero Antal mosolya igazolja tetteit

2018.10.16. 06:00
Október 16-án a Kamarai Napok keretében a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Krisztina körúti épületében mutatják be a nagyközönség számára Valero Antal, a kamara első elnökének …

Metál Zoltán: Erkölcsi kötelességünk megvédeni a vállalkozóinkat!

2018.10.15. 06:30
Egyre többen utaznak taxival, ami sokakat meglep, hiszen tavaly emelkedett a szolgáltatás tarifája. Metál Zoltán, az Országos Taxi Szövetség elnöke szerint …

Ezeket a cikkeket olvastad már?