Blogolj!

Trump most éppen tart Észak-Koreától

Pár nap alatt megint nagyot fordult a világ az amerikai elnökkel. Országos vészhelyzetet is hirdetett.

Észak-Korea változatlanul „rendkívüli fenyegetést” jelent az Egyesült Államokra – szögezte le Donald Trump amerikai elnök, miután meghosszabbította a 2008 óta érvényben lévő „országos vészhelyzetet”.

Az MTI felhívja a figyelmet az USA urának önellentmondására: Trump alig pár nappal korábban – a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel Szingapúrban tartott csúcstalálkozó után – még azt állította, hogy „Észak-Korea semmiféle nukleáris fenyegetést nem jelent”. A rendkívüli fenyegetésről szóló bejelentése előtti csütörtöki kormányülésen is még azt boncolgatta, hogy Észak-Koreában már megkezdődött az atomfegyver-mentesítés.

Pénteken viszont egészen másra ébredt, megint felfedezte az ázsiai állam nukleáris kihívásait, ennek megfelelően elnöki rendelettel egy évre meghosszabbította az Észak-Koreára vonatkozó úgynevezett „országos vészhelyzetet”, és egyúttal megújította a gazdasági szankciókat is.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a szingapúri csúcstalálkozón ugyan ígéretet tett országa teljes és ellenőrizhető atomfegyver-mentesítésére, de ennek konkrét feltételeit és lépéseit Washington és Phenjan még nem dolgozta ki.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/54594/pics/lead_800x600.jpg
atomfegyver,atomprogram,Donald Trump,Észak-Korea,Kim Dzsongun,USA
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

A Pentagon megerősítette: ismét rakétakísérletet hajtott végre Észak-Korea

2019.04.19. 07:35
Az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön megerősítette, hogy Phenjan rakéta fegyverkísérletet hajtott végre.

Ítéletidő tombol az Egyesült Államokban

2019.04.15. 07:15
Míg nálunk a tavasz csúcspontját éli és húsvétkor várhatóan a kellemes húsz fok is meglesz, addig Amerikában halálos áldozatokat követelő hóviharok és tornádók tomboltak.

Trump kivégezte a liberális véleményterrort

2019.03.22. 07:40
Történelmi jelentőségű rendelete garantálja a konzervatív diákok szólásszabadságát az amerikai felsőoktatásban.

Pelosi blokkolná Trump elmozdítását, de nem kér második ciklusából

2019.03.12. 07:10
Az egyik legbefolyásosabb demokrata politikus szerint Trump elnök nagyszerűen mozgósítja a demokrata szavazókat, és ez jó Amerikának.

Ezért csapolhatták meg a venezuelai központi bank aranykészletét

2019.02.28. 09:40
Nagyon úgy tűnik, Nicolás Maduro hivatalban lévő elnök kétségbeesetten próbál kemény valutához jutni.

Az amerikai képviselőház semmisnek mondta ki Trump rendkívüli állapotát

2019.02.27. 09:15
Semmisnek mondta ki a rendkívüli állapot Donald Trump amerikai elnök általi kihirdetését az amerikai képviselőház.

Orbán Viktor: Trump a mi emberünk!

2019.02.14. 06:35
A miniszterelnök szerint a legfontosabb feladat a családvédelmi akcióterv hét pontjának jogszabályokba foglalása.

Elmélyülnek a magyar–amerikai kapcsolatok – Orbán Pompeóval tárgyalt

2019.02.12. 05:20
Az eredményes külügyminiszteri csúcs után Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában, a Karmelita kolostorban fogadta Mike Pompeo amerikai …

Retteg a Pentagon: újra erőre kaphat az Iszlám Állam

2019.02.05. 05:30
Szíriában lévő terroristái ugyanis változatlanul jelentős támogatást kapnak külföldről, és továbbra is külföldi terroristák tucatjait vonzzák mind Szíriába, mind Irakba.

Donald Trump: Időpazarlás a tárgyalás a falépítésről

2019.02.01. 08:50
Időpazarlás a tárgyalás a déli határon építendő falról - állapította meg Donald Trump elnök a The New York Times című lapnak adott és a lap internetes kiadásában péntekre …

Ezeket a cikkeket olvastad már?