Blogolj!

Trócsányi László: Az éles magyar hang megbontja a látszólagos európai összhangot

Komolyan felmerülhet a kérdés: ki irányítja a világot? Van-e még a politikának szerepe a világ dolgainak irányításában vagy a világ dolgai irányítják a politikát? Erről az új típusú, sorsdöntő küzdelemről, a misszionáriusi küldetéstudattal rendelkező NGO-k és a nemzetállami gondolkodás harcáról, a migráció iskolapéldájáról, Merkel puhulásáról és Macron keménykedéséről is beszélgettünk Trócsányi Lászlóval. Blogstar-interjú.

Csúri Ákos – Pintér M. Lajos

– Bertrand Mathieu francia jogász A jog a demokrácia ellen című kötetében, illetve Ön, a műhöz írt előszóban azt boncolgatja, a mai Európa identitásválsága és egyéb válságjelenségei arra vezethetők vissza, hogy felbomlott a jog és a demokrácia egyensúlya, sőt, szembe kerültek egymással. Mi a tétje ennek a harcnak a kontinens jövője szempontjából?

– A második világháború utáni helyzetből kell kiindulnunk ahhoz, hogy megértsük a jelenkori folyamatokat. Az akkori európai újjáépítésben – ahol győztesek és vesztesek egyaránt romokban hevertek – két személyiség két eltérő eszmerendszere játszott kiemelkedő szerepet. A Jean Monnet-i gondolkodás olyan Európa képét vázolta fel, mely a szabad szellemiségre, a szolgáltatások, a tőke, a személyek szabad áramlására épül. Ebben volt persze politikai megfontolás is Franciaország részéről: Németország kontroll alatt tartása, iparának ellenőrzése. A De Gaulle-i szuverenista eszmerendszer ezzel szemben az erős nemzetállam eszményképét hordozta. Az 1950-es, 60-as évek útkeresésébe, bizonytalanságába robbant be 1968 a párizsi diáklázadással. Ennek a generációs lázadásnak a szellemiségét nem lehet alábecsülni, hiszen vezetői, Cohn-Bendit és társai meghatározó szereplői lettek az európai gondolkodásnak. Az egyén mindenhatóságát hirdető, szélsőségesen liberális gondolkodást képviselték szemben a nemzetállamisággal. Olyan egyéncentrikus, individualista szellemiséget képviseltek, melyben az állam alapvetően rossz, árt, bástyákat kell vele szemben lehelyezni. A 70-es, 80-as években uralkodóvá vált ez a gondolkodás, ennek megfelelően az individualista emberi jogokat tették a demokrácia alfájává és ómegájává. Az ekkortájt született nemzeti alkotmányok ennek a szellemiségnek a termékei.

– Ön is felteszi a kérdést ezen a ponton arról, hogy mire is szolgál a jog: a demokrácia alapja vagy éppen aláásója?

– Bertrand Mathieu könyve sokat foglalkozik a 80-as évektől megjelenő, manapság is tetten érhető új kihívásokkal. Egyrészről a nép szerepének a megkérdőjelezését, átértékelését tapasztaljuk. A nép és nemzet veszélyes fogalmakká váltak, hiszen a nép tud dönteni, lehet hozzá fordulni. Egy intellektuel értelmiségi társaság azt gondolja, a néphez való fordulás demagógia, innen jön a populizmus, vagyis aki a néphez akar fordulni, az populista. Ma már bárki, aki kiejti, hogy nép, nagyon könnyen populistává válik, legyen az nyugat-, közép- vagy kelet-európai politikus. Ennek mentén elágazási pontok alakultak ki Európában. A 70-es, 80-as, 90-es évek gondolkodása jól láthatóan elérte a végső határait: kérdés, hogy meg tudja-e őrizni szerepét, vagy elindul mellette valami más egy másik ösvényen.

– A túlhajszolt individualizmus, a szexuális és egyéb „másságok” jogainak túlreprezentáltsága és a néphez, a nemzeti legitimációhoz való visszafordulás közötti harc egyre inkább megosztja Európát. Jól körvonalazhatóan van jelen az egyes országokban, miközben szétfeszíti az európai közösséget. Megjósolható, hogy melyik szemlélet kerekedik felül?

– Egyre jobban erősödik az a hang, mely az individualizmussal szemben kritikát fogalmaz meg. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy olyan hatalmak jelentek meg a világban, melyek legitimációja erősen megkérdőjelezhető.

Komolyan felmerülhet a kérdés: ki irányítja a világot? Van-e még a politikának szerepe a világ dolgainak irányításában, vagy a világ dolgai irányítják a politikát? Ki az erősebb? Ez rendkívül kemény küzdelem.

Az egyik oldalon a már említett bizonytalan legitimációjú erők lépnek fel, ilyenek a nemzetközi NGO-k, akiknek óriási befolyásuk van, komoly pénzek fölött rendelkeznek, és a nép nevelését tekintik küldetésüknek. Misszionáriusi feladatként tekintenek arra, hogy a megtévedt, tudatlan embereket megtérítsék, és elmondják nekik, hogyan kell jól gondolkodni. A legitimációjuk azonban nem a néptől származik, nem a parlamentben ülnek, hanem van egy szellemi bibliájuk, amit misszionáriusként próbálnak terjeszteni Magyarországon és a világban. Ehhez kapcsolódik, hogy hihetetlenül sok soft law létezik a világon, ezek az ajánlások azonban előbb-utóbb hard law-vá, kötelező joggá válnak, a nemzetközi bíróságok, például a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága kezdik ezeket alkalmazni. Rengeteg szakértői testület jelenik meg, melyek az elit hatalma, a szakértői hatalom jegyében – a többieket lenézve – megmondják, mi jó, mi nem jó.

Az egyik térfélen tehát felsorakozik a nem a néptől származó legitimációval rendelkező szellemi erő (a nemzetközi NGO-k mellett a transznacionális cégek és a formálódó EU is ide sorolhatók), ezzel szemben áll a hagyományos tagállami, nemzetállami szempontrendszer, mely arra alapoz, hogy vannak választások, születik egy politikai program, melyet meg akarok valósítani, ehhez kértem a néptől felhatalmazást. Manapság a kettő összeütközésének vagyunk tanúi.

Eklatáns példa erre a migráció.

– Hogyan fogalmazható meg a migráció vonatkozásában a nemzetközi NGO-k, illetve a nemzetállamok végső célja?

– A neoliberális misszionáriusi gondolkodás jegyében azt mondja, hogy a migráció kedvező, mert háttérbe szorítja a nemzeti aspektust, kozmopolitává válik a társadalom, sokszínű, sok nyelven beszélő ember él majd együtt. Ez egy fogyasztói társadalom, melyből hiányzik a homogén társadalmak kohéziója: miért élünk együtt, kik vagyunk, mi a múltunk, hová akarunk jutni. A hagyományos összetartóerő felbomlik, ha a migrációt általánossá tesszük Európában. Persze a szolidaritás eszméjére felhúzva, mert úgy hangzik jól. Valójában nem szól másról az egész, mint hogy a nemzetállami gondolkodást látszólag emberbaráti gondolkodással ássák alá, mely az erős tagállamok, nemzetállamok szerepét kívánja csökkenteni. Nyugat-Európában ez kiegészül az évszázadokon át tartó kizsákmányolás miatt a volt gyarmataik lakossága iránt érzett lelkiismeret-furdalással. Nem lebecsülendő elem, hogy a nyugat-európaiak úgy érzik, valamilyen módon törődniük kell ezekkel az emberekkel.
Ebben a minilaboratóriumban a migráció azért jó iskolapélda, mert jól mutatja az egyes irányzatok elképzeléseit. A neoliberális mainsteram támogatja a migrációt, szerintük az a fogyasztásnak jót tesz, átalakul a kontinens térképe, csökkenteni lehet a nacionalizmust, a nemzeti érzést, a nemzettudatot. Ebben a szemléletben a közérdek elveszíti jelentőségét, értelmezhetetlen fogalommá válik. Az egyéni érdekre kell helyezni a hangsúlyt, egyén és Isten között nincsen szükség senkire, az ember felérhet az Istenig. A másik, a nemzetállami logika szerint összhangnak kell lennie az egyéni érdek és a közérdek között, az ember és az Isten között pedig ott van az állam a maga államraisonjával, aminek érvényesülnie kell. Kemény, nem lezárt vitákról van szó, nem lehet tudni, melyik irány gondolkodása lesz nagyobb erejű.

– Milyen szerepe van ebben az európai küzdelemben Magyarországnak?

– Hazánk ebből a szempontból egyfajta modellteremtő gondolkodást folytat, ezért is tartják veszélyesnek Európában, mert a hagyományos, konzervatív nézeteket meg is jeleníti törvényekben. Szimbolikát is ad ezeknek, alkotmányba foglalja őket, ami óhatatlanul figyelmet irányít ránk: az EU-s állampolgárok részéről érdeklődés tapasztalható, a hivatalos politika részéről fenntartás, ami aztán átcsap erős kritikába. Ugyanakkor azt kell mondani, ez a gondolkodás hat más országokra is, Magyarország ma már nincs egyedül, hiszen Olaszországban, Ausztriában, Lengyelországban tartalmilag hasonló dolgokat fogalmaznak meg. Ez a vita nyilvánvalóan átcsap azt Európai Parlamentbe is. Zavarodottság érzékelhető, a baloldal velünk szemben foglal alapállást, a néppárt pedig széles tömörülés, mely különböző gondolkodású pártokat foglal magában, akik maguk is vitáznak ezekről a kérdésekről. Meggyőződésem szerint ez a vita egyébként jó dolog, előrevisz, szüksége volt rá Európának.

– A magyar álláspontot egyre többen kezdik képviselni Európában, visszanyúlva nemzeti legitimációhoz, talán azt is felismerve, hogy a versenyképességet pontosan a nemzeti identitás erőssége alapozza meg. Mondhatjuk ennek tükrében, hogy 2018-ban nagyobb az esélye az európai közösség nemzeti reneszánszának, mint korábban?

– Várjuk meg a jövő évi EP-választásokat, sok mindent el fog árulni, milyen eszmerendszer mellett voksolnak a kontinens polgárai. Az általam felvázolt eszmerendszernek vannak hívei, és ha a nyugat-európai pártok magukévá teszik, meghirdetik, sokan fognak erre szavazni. Ez aztán más összetételű EP-t eredményezhet. Minden alakulhat, semmi sincs kőbe vésve, ezért nagy a tétje az EP-választásoknak, nem mindegy, milyen összetételű Európai Parlament áll majd fel. Az is egy eshetőség, hogy a jelenlegi, Magyarországgal szemben álló irányvonal erősödhet, de erre kevés esélyt látok, álláspontom szerint csak jobb jöhet. Ehhez kapcsolódik a kérdés: miért van az, hogy a nyugati sajtóban Magyarországot sokszor rossz színben tüntetik föl? Ezzel saját választóiknak üzennek! Az ő polgáraiknak sulykolják, hogy ne legyenek olyanok, mint a magyarok, a lengyelek vagy mint Salvini, mert az veszélyes. Pont az a lényeg, hogy ti ne legyetek olyan veszélyesek, mint a magyarok, az uralkodó médiacsoportnak az a célja, hogy megmutassa, ennek nem szabad megtörténnie az adott országban. Természetesen meg is címkézi a pártot, ami hozzánk hasonló elveket képvisel: ti azt akarjátok, mint Magyarország. A média erejét ebben nem szabad lebecsülni a közelgő EP-választások előtt.

– 2015 januárjában a Charlie Hebdo-merénylet áldozatainak megemlékezésén Orbán Viktor kimondta: a közeljövő legnagyobb problémáját a migráció okozza. Ezzel kihúzta a Fekete Pétert a mainstream nyugati sajtónál. Majd 2015 szeptemberében Merkel a Willkommenskultur jegyében elküldte a meghívólevelét a bevándorlóknak, ami elhidegítette a magyar–német politikai viszonyt. Azóta óriásit fordult a világ. A legutóbbi brüsszeli EU-csúcs után feltehetjük a kérdést: győztünk?

– Úgy fogalmaznék, hogy a vitában erős pozíciót foglalunk el, kezdik meghallgatni az érveinket, ami fontos dolog. Orbán Viktor szokta mondani, hogy egy ilyen méretű ország érdekes dolgot tud mondani, a nagy ország fontosat. Bár egyenjogú tagjai vagyunk a 28 államból álló európai közösségnek, hazánk politikai ereje nyilvánvalóan nem akkora, mint Németországé, Franciaországé és Olaszországé. Ugyanakkor

szellemileg erősek tudunk lenni, és ez itt a lényeg. Míg mi kimondjuk, amit gondolunk, Európában az a legnagyobb probléma, hogy a politikusok a bikkfanyelvet beszélik, amit senki nem ért, mert nincs mögötte tartalom. Az embereknek elegük van ebből és a szép mosolygós családi fotókból is, miközben azt látják, hogy a világ ugyanúgy megy tovább, a problémák pedig fennmaradnak. Orbán Viktor 1998 óta érthető módon beszél, a polgári kormány világosan fogalmazza meg gondolatait. A szép európai látszólagos összhangot megbontja ez az éles, figyelmeztető hang.


2015-ben a Je suis Charlie szellemében az áldozatok előtt tisztelegtek a nyugat-európaiak ahelyett, hogy a bűnösökre koncentráltak volna. Persze tisztelni kell az áldozatokat, de számomra és számunkra az a hangsúlyos, kik követték el a rémtettet, miért, és hogyan akadályozzuk meg, hogy még egyszer megtörténjen. Ezek a hangok alig-alig jelentek meg a Je suis Charlie mellett. Ez is komoly dilemma, mert bár fontos az áldozatvédelem, az államnak szerintem az a feladata, hogy a legkeményebb eszközökkel lépjen fel a bűnözőkkel, terroristákkal szemben, akik le akarják bontani az állami rendet. A polgár ezt várja el tőle, nem azt, hogy gyenge államként azt üzenje, én is áldozat vagyok. Való igaz, ez élesebb nyelv, ugyanakkor a magyar kormánynak az első percről kezdve egyértelmű és következetes az álláspontja, amit ma már sok európai politikus oszt: még ha hangsúlyokban lehet is különbség, de a tartalom azonos. Markáns véleményformáló erő alakult ki Európában.

– A látszólagos összhang lassan harangjátékká válik, melyben régi játékos Horst Seehofer, a bajor kormányfő, aki keményen odacsapott a német politika asztalára. Ugyanakkor még Angela Merkel is úgy fogalmazott az EU-csúcs előtt, hogy Németország és Európa sokat köszönhet a magyar kerítésnek, amit korábban bezárkózó koncentrációs táborként és az Orbán-fasizmus jelképeként említettek. Bármit is ír a sajtó, áll a bál Berlinben, és nem állunk messze attól, hogy egyes országok lezárják a határaikat, bevezessék a határellenőrzést. Ön szerint reális veszély, hogy az elhibázott migrációs politika miatt megbukik az európai szabad áramlás schengeni logikája?

– Seehofer CSU-politikus, aki a CDU-tól kicsit jobbra helyezkedik el, és Bajorországban választások lesznek, ahol nem mindegy, hogyan szerepel a CSU. A polgárok számára ma a biztonság az egyik legfontosabb kérdéskör. Ha valaki erre nem ad adekvát választ, más pártok szavazatokat visznek el tőle. A CSU-nak tehát határozott üzenetet kell megfogalmazni, hogy a biztonságért mit tud tenni. Nyilvánvalóan ez máris érinti Schengen kérdéskörét.

Nekünk, közép-európaiaknak az egyik legfontosabb vívmányunk, hogy beülünk az autóba, elmegyünk Brüsszelig vagy Párizsig, és senki nem ellenőriz. Ha ez felborul, az komoly csapást jelent az európai integrációra. Személy szerint félek tőle, hogy be fog következni. Ha a bajorok bevezetik a határvédelmet, akkor osztrákok, olaszok, szlovének is lépéskényszerbe kerülnek, és olyan időszakba térünk vissza, amit a múltnak hittünk.

Mi az egységes Európának vagyunk hívei, persze nem a túlhatalommal bíró, túlbürokratizált, de ésszerű Európának, amiben a határok átjárhatósága fontos érték. Amennyiben a migrációval kapcsolatban rosszul, felelőtlenül lépünk fel, ezt áldozzuk fel, ami az egységes Európa-képnek is rendkívül rosszat fog tenni. Ha 2015-től határozott lett volna Európa, nem arról beszél, hogyan osztja fel a menedékkérőket a tagállamok között felső korlát nélkül, akkor nem tartanánk itt. Nehéz jósolni, de egyértelmű, hogy Németországban és Ausztriában szigorítás lesz, ami kihat majd Olaszországra és Szlovéniára, legfeljebb a szigorítás mértékében lehetnek komoly belpolitikai viták.

– Emmanuel Macron francia elnök már szigorított, hiszen az európai demokrácia nagy dicsőségére hazarendelte Magyarországra akkreditált nagykövetét, aki merészelt a realitások talajára helyezkedve állást foglalni a harmadszor is kétharmaddal megválasztott polgári kormányról és miniszterelnökéről. Éric Fournier egyebek mellett modellnek minősítette a magyar migrációs politikát. Mint egykori párizsi nagykövetnek mi volt az első gondolata a hír hallatán?

– Írtam a Le Figaro-nak egy véleményt, amit nem közöltek le, mondván, önálló cikket készítenek a téma jelentőségénél fogva. Volt nagykövetként azt tudom mondani, ennek a kérdéskörnek több tanulsága van. Az első, hogy a Wikileaks óta tudjuk, nincsen titok. Valaki az említett táviratot eljuttatta a sajtóhoz, ami árulás. Ha egy nagykövet bizalmas feljegyzést ír a főnökeinek, a külügyminisztériumba és az elnöki hivatalba, majd azt valaki kiszellőzteti, határozott álláspontom szerint nemcsak a szigorú szakmai szabályok megszegése, de kvázi bűncselekmény. Innentől kezdve a nagykövetek nem fogják leírni a véleményüket, öncenzúrát léptetnek életbe, így duplán elfogadhatatlan az eljárás. Egy fogadó országban lévő nagykövet feladata, hogy országának a politikáját képviselje: Fournier ezt tette, a francia hivatalos pozíciókat mondta és képviselte. Ha nem ezt tette volna, jogosan lehetne visszahívni. Ugyanakkor jogában áll felhívni a felettesei figyelmét, és érveket is felsorakoztatni amellett, hogy értékeljenek át bizonyos kérdéseket, véleményeket az adott országot illetően, azaz alakítsák át a Magyarországról alkotott képet. Ez egy fontos belső diskurzus a külügyi tisztviselő és főnökei között. Nem is akarom kommentálni, mit gondolok arról, hogy ezt kiszellőztették, majd büntetésképpen hazarendelték...

– A kétharmados magyar kormányt 2010/11-től, az alkotmányozási folyamattól kezdve számos belpolitikai jellegű kérdés miatt elképesztő vehemenciával támadják a különféle uniós szervezetek, bizottságok, képviselők és persze a nyugati liberális sajtó. A közigazgatási bíráskodás újraszervezése, a Közigazgatási Felsőbíróság létrehozása kapcsán is számíthatunk-e rá, hogy megint farkast kiáltanak?

– Természetesen, a politika már csak ilyen, számítok rá, hogy megint hangos kiabálás kíséri ezt az ügyet. Szakminiszter vagyok, nekem úgy kell előkészítenem a törvényt, hogy abból ne legyen semmi probléma. Tiszta a lelkiismeretem, nem a jogállam rombolására szegődtem, hanem arra, hogy magasan kvalifikált közigazgatási bíráskodása legyen ennek az országnak 30 évvel a rendszerváltás után. Az ellenzéki politikusok szokása, hogy a vitákat európai színtérre tereljék. Én ezzel nem értek egyet, szerencsétlen gyakorlatnak tartom. Erről szól a Sargentini-jelentés is, amely leginkább politikai dokumentum, szakmailag értékelhetetlen. A magam részéről mint szakminiszter a közigazgatási bíráskodásról szóló szakmai vitát készen állok megvívni, a politikai sejtetésekkel nem foglalkozom.

Fotók: Gémes Sándor

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/55268/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,Angela Merkel,Bertrand Mathieu,Brüsszel,Emmanuel Macron,EU,Európa,Interjú,Orbán Viktor,Trócsányi László

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
librikus 2018-07-07 22:07:29
Nacionalizmus és liberalizmus egymás függvényei, ikertestvérek, csak együtt egzisztensek! Avagy a szélsőséges liberalextremizmus intoleranciája a nacionalizmus ellen, nem ugyanazon fanatizmusból ered, mint a szélsőséges Chauvinizmus? A liberális és nemzeti erők születésüktől -a francia forradalom napjaitól- állnak harcban egymással. Akár jó akár rossz a nacionalizmus a civilizáció korszakának velejárója, mint a demokrácia vagy a szabad piacgazdaság.
Korunk véleményformálói sugallatai ellenére egyetlen rezsim sem örök. Négy-öt generáció, legfeljebb 150 év után időszerűtlenné válnak, és át kell engedniük helyüket egy más érának, amely sem jobb sem rosszabb az előzőknél. A világ nem fordul jóra vagy rosszra, csak az idők, a korok változnak, hogy a változás egyeseknek jót, másoknak rosszat hoz, ez már a változás velejárója.
A liberális demokrácia superprotagonistái egyben a demokrácia legádázabb ellenségei is. Törekvésük a demokráciát tovább demokratizálni abszurdum. Követelésük a korlátlan szabadság, felemészti az államgépezet alapjait, ezzel a demokrácia stabilitását. A demokrácia anarchiává fajul. Az általános anarchia helyett a társadalom inkább akceptál egy új Gaius Iulius Caesart vagy az unokaöccsét, akik bár a demokratikus jogokat megnyirbálják, de helyreállítják az állam autoritását.
Ma épp e történelmi pillanat előtt állunk. Liberális pénzemberek 1913 karácsonya előtti napokban trükkel megszerezték az Egyesült Államok pénzkibocsátási jogát (FED), ezzel a kor leghatalmasabb gazdasága és nemzete egy nemzetidegen internacionalista fináncklikk birtokába került, hogy Amerika népét gazdaságát és hatalmát faltörő kosként világhódító szándékaik megvalósítására kihasználják. Előbb összefogtak a cári despotizmussal, majd a sztalini bolsevizmussal és két véres világháborúban legyőzték a nemzeti államokat, majd negyven éves hidegháború után szerencsésen átvészelték a másik konkurens a szintén világot hódítani indult bolsevizmus bukását.
A saját fogyatékosságain összeomlott Szovjet Birodalomban még szét sem porladt a kommunizmus liberálisék véleményformáló hírközegei már Oroszországban voltak. A jelcini anarchikus átalakulás éveiben úgy tetszett ezután Oroszország soha nem vetekedhet az Egyesült Államokkal. Putyinnak mégis sikerült fél liberális, fél nemzeti rendszert megvalósítani Oroszországban. Azaz az eljövendő évtizedek rendszerét. A mai Oroszország feladta a bolsevikok hódítási törekvéseit, és inkább konszenzust keres a nyugati kultúrközösséggel, ahová tartozni kívánna vagy inkább óhajtana, azon egyszerű okból, mert nyugatról kevesebb veszély fenyegeti, mint keletről.
Kína, ha lépést akart tartani a nemzetek közötti versenyben, át kellett térnie a kor időszerű gazdasági rendjére, a szabad piacgazdaság rendszerére, viszont megtartotta a szigorú - paternális politikai rendszerét, ami a nemzeti rendszerek sajátossága. Ezen aspektusból tekintve, a mai prosperáló kínai államrendszert sehogy sem nevezhetjük kommunizmusnak.
Ma hiba lenne Amerikát az egyetlen szuperhatalomnak tartani. Bár katonai támaszpontjai körbehálózzák földünket, fenntartásuk horribilis összegekbe kerül. Annál inkább, hogy pénzüket a nemzetközi fináncoligarchától (FED) kölcsönzik kamatos kamatra. A világ pedig rövidesen nem fogadja el fedezetlenül nyomtatott dollárjaikat, és könnyen belebukik a világ globalizációjába.
Kína és India nemsokára felsorakoznak a számottevő hatalmak közé. Arábia amint túllép az anarchián és terjeszkedni kíván, Európa van a legközelebb. Annál inkább, hogy ötödik hadoszlopa már ellepte városainkat.
Az első világháború előtt több nagyhatalom létezett, melyek kisebb katonai erővel biztosíthatták szuverenitásukat. Nem lenne jobb visszatérni a régi „békeidők” többpólusú világához?
Ha a Brüsszelből Európát a washingtoni háttérhatalom járószalagján kormányzó balos, liberális, zöld bohócok nem is akarják megérteni. Rövidesen új feltörekvő hatalmak fogják Európát fenyegetni. Európa nem számíthat Amerika örökös gyámságára. Ezt mielőbb meg kell értenünk! Gondoskodnunk kell saját, szuverén Európa centrikus védelemről, külpolitikáról, a kormányoktól kontrollált bankrendszerről. Az idegen fajú szellemű bevándorlókat pedig ki kell toloncolni! Különben nem sikerül Európát átmenteni a jövőbe. Elveszünk!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Akkora a hőség a görögöknél, hogy még az Akropoliszt is bezárták

2018.07.23. 08:55
Egyes helyeken negyven fok fölé emelkedett vasárnap a hőmérő higanyszála Görögországban, a hőhullám miatt - a turisták egészségének megőrzése …

Blogstar kávéház

2018.07.23. 00:20
Özil (ki)lépett, Orbán Viktor Erdélybe készül, az ISIS nem nyugszik, viszont a magyar egészségügy jó kezekben, a fővárosi állatkert pedig különös jövevénnyel bővült. Mindez hétfői lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.07.22. 05:15
A Turul rejtélye, családi kincsek, gyorséttermi kiütés, a nemzeti rock élménye és Lola szerelmes pózolása vasárnapi online lapszemlénkben.

Iráni kibertámadás fenyegeti Európát?

2018.07.21. 16:20
Az NBC hírtelevízió szerint nemcsak az öreg kontinens aggódhat a perzsa próbálkozások miatt, de az Egyesült Államoknak is van mitől tartania.

Blogstar kávéház

2018.07.21. 04:45
Szocialista zűrzavar, szárazföldi migránsáradat, halálos medveszelfi, a budapesti klubélet tragédiái és Rúzsa Magdi pikáns titkai szombati online lapszemlénkben.

Több embert is megkéseltek egy németországi buszon

2018.07.20. 17:15
Több ember megsérült a németországi Lübeckben, amikor valaki késsel támadt egy busz utasaira - tájékoztatott a BBC. 

A paksi atomerőműhöz riasztották a honvédség Gripenjeit

2018.07.20. 10:25
A paksi atomerőműhöz riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit két kisrepülőgép miatt - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-t.

Blogstar kávéház

2018.07.20. 05:05
Pénzes ingyengyógyszerek, széthulló zöldek, helytelenül fehér tankönyvek, ébredő nemzetiségek és a 90-es évek eltűnt legendái pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.07.19. 05:05
Az LMP őrülete, Márki-Zay beszédes hallgatása, a migráció feketepiaca , Tóth Vera szexbibliája és szerfüggő sztárok csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.07.18. 05:05
Parlamenti szundikálások, jobbikos kocsonyaboksz, a dinnyepiac forrongása, a Neoton-sztár utolsó esélye és a mini Bruce Lee szálkásítása szerdai online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?