Blogolj!

Blogstar kávéház

Kassza

Csődközelben a Jobbik.

Csődbe mehet, ezáltal pedig megszűnhet a Jobbik, miután egy banktól sem kaptak hitelt az Állami Számvevőszék által kiszabott több százmillió forintos büntetésre – boncolgatja az Index cikke nyomán a Hirado.hu.

„A Jobbiknál 331 millió forintnyi tiltott támogatást állapított meg egyébként az ÁSZ. A párt mindaddig nem juthat közpénzhez, míg egyrészt ezt az összeget meg nem fizeti a költségvetésnek, másrészt ugyanennyi állami támogatást le nem vonnak tőlük, de a párt a Magyar Postának is tartozik hatvan millió forinttal. Így összesen több mint 720 millió forint hiányzik a pártkasszából – legalábbis eddig.”

Megszűnhet a Jobbik

Csődbe mehet, ezáltal pedig megszűnhet a Jobbik, miután egy banktól sem kaptak hitelt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott több százmillió forintos büntetésre - írja az Index nevű hírportál. A cikk szerint minden attól függ, hogy kapnak-e részletfizetési lehetőséget. A Jobbik alelnöke elismerte, hogy valóban nagyon nehéz helyzetben van a párt.

Lelkiismeret

Megbírságolt mecsetbojkott.

50 euróra büntette a bíróság a német szülőket, akik nem engedték a gyereküket mecsetbe egy kötelező iskolai program keretében – az Origo.hu szerint az eset óriási botrányt kavart Németországban.

„Az egyik 13 éves fiú szülei, mivel nem vallásosak, nem engedték el a gyereküket az iszlám kultikus helyre, ahová a kisfiú amúgy sem akart menni. Az oktatási intézmény erre beperelte a szülőket, arra hivatkozva, hogy egy kötelező iskolai programon való részvételt nem lehet lelkiismereti okokból kihagyni.”

Megbüntették a német szülőket, mert nem engedték a gyereküket mecsetbe

A szülők nem voltak hajlandók elengedni a gyereküket egy kötelező német iskolai programra, azaz mecsetlátogatásra, ezért beperelte őket az oktatási intézmény, és 50 euró megfizetésére kötelezték a házaspárt. Az eset óriási botrányt kavart Németországban.

Hangszerelés

A népzene mélységei.

A Forgatós című, elsősorban székelyföldi népzenét bemutató új albumuk kapcsán a Mandiner.hu közöl interjút a Magos zenekarral, melyből az is kiderül, hogyan néz ki a gyűjtés.

„Felhívjuk vonalas telefonon Aladár bácsit, megkérdezzük, hogy van, jó-e a termés, tojnak-e rendesen a tyúkok, illetve mikor tud minket fogadni. A hangszerekkel kocsiba ülünk, és elmegyünk hozzá. Első nap még lehet, hogy nem is zenélünk, csak beszélgetünk, a kocsmában iszunk valamit. Megnézzük a kertet, az állatokat, a házat. Aztán szép lassan előkerülnek a hangszerek, majd idővel a felvevőkészülék.”

Magos zenekar: A székelyföldi zene egy dallamkavalkád | Mandiner

Nekünk, népzenészeknek is kötelességünk megmutatni a magyar népzene sokoldalúságát és mélységét - mondja Soós Csaba és Enyedi Tamás, a 10 éves Magos zenekar két zenésze. A Magosnak nemrég jelent meg Forgatós című, elsősorban székelyföldi népzenét bemutató albuma. Ez alkalomból beszélgettünk velük a Fonóban. A Magos a hétvégén kezdődő jobbágytelki táborban is játszik.

Emlék

Percitalok igazsága.

Huszonhétféle energiaitalt tesztelt a 24.hu, ennek kapcsán közöl tanulságos értékelést.

„Hogy hátulról kezdjük a tesztet, nem túl biztató, ami ennyi koffein után történik a szervezettel. Nem ajánlott huszonhétféle energiaitalt magunkba tömni, az tuti. Kicsit olyan ez, mint a mekis kaja, ami csak egy pillanatra segít az éhségen, elsőre csodálatos minden falat, aztán pár órával később a sajtburger emléke is eltűnik, vacsorázhatunk újra. Az energiaital hasonlóan csak percekig pörget, később többen mondták, hogy leküzdhetetlen álmosság tört rájuk.”

Ennyi energiaitaltól az élettől is elment a kedvünk | 24.hu

1982-ben egy német üzletember, Dietrich Mateschitz Thaiföldön talált rá egy Vörös ökör nevű italra, amely képes volt segíteni a jetlagen. Az eredeti energiaitalt Chaleo Yoovidhya dobta piacra, de a milliárdos tette világhírűvé.

Lángolás

Földöntúli boldogság.

Ő az első férfi, akit érdemesnek tartok arra, hogy a nyilvánosság előtt is bátran vállaljam – őszinte vallomást tesz új, titokzatos szerelméről a Blikk Online-nak Tornóczky Anita.

„Ahogy mesél, a hangján is hallható, méterekkel a föld felett jár a boldogságtól. – Mondhatnám, hogy nagyon szép a mosolya, de ez elég felszínes lenne, viszont nagyon szeretek vele beszélgetni. Okos ember, ami nekem rendkívül imponál – magyarázta kissé zavartan. – Mivel civil, elég érzékeny, hogy mit árulok el róla. A volt férjem is civil volt, így egyszer már átéltem ezt.”

Őszinte vallomás: kiderült, ki Tornóczky Anita titokzatos, új szerelme - fotó

A csinos televíziós, aki az utóbbi években inkább állatmentői tevékenységéről volt ismert, boldogan mesélt a Blikknek új szerelméről, bár ha tehetné, óvná kapcsolatát, hiszen párja civil, külföldön dolgozik jogászként. Közös barátjukon keresztül ismerkedtek meg, szerelmük március óta tart. - Egy baráti társasággal utaztunk síelni, én később tudtam csak indulni, ő pedig nem Budapestről repült, Bécsben vettem fel autóval.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/55281/pics/lead_800x600.gif
Aktuális,lapszemle

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Akkora a hőség a görögöknél, hogy még az Akropoliszt is bezárták

2018.07.23. 08:55
Egyes helyeken negyven fok fölé emelkedett vasárnap a hőmérő higanyszála Görögországban, a hőhullám miatt - a turisták egészségének megőrzése …

Blogstar kávéház

2018.07.23. 00:20
Özil (ki)lépett, Orbán Viktor Erdélybe készül, az ISIS nem nyugszik, viszont a magyar egészségügy jó kezekben, a fővárosi állatkert pedig különös jövevénnyel bővült. Mindez hétfői lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.07.22. 05:15
A Turul rejtélye, családi kincsek, gyorséttermi kiütés, a nemzeti rock élménye és Lola szerelmes pózolása vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.07.21. 04:45
Szocialista zűrzavar, szárazföldi migránsáradat, halálos medveszelfi, a budapesti klubélet tragédiái és Rúzsa Magdi pikáns titkai szombati online lapszemlénkben.

Több embert is megkéseltek egy németországi buszon

2018.07.20. 17:15
Több ember megsérült a németországi Lübeckben, amikor valaki késsel támadt egy busz utasaira - tájékoztatott a BBC. 

A paksi atomerőműhöz riasztották a honvédség Gripenjeit

2018.07.20. 10:25
A paksi atomerőműhöz riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit két kisrepülőgép miatt - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-t.

Blogstar kávéház

2018.07.20. 05:05
Pénzes ingyengyógyszerek, széthulló zöldek, helytelenül fehér tankönyvek, ébredő nemzetiségek és a 90-es évek eltűnt legendái pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.07.19. 05:05
Az LMP őrülete, Márki-Zay beszédes hallgatása, a migráció feketepiaca , Tóth Vera szexbibliája és szerfüggő sztárok csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2018.07.18. 05:05
Parlamenti szundikálások, jobbikos kocsonyaboksz, a dinnyepiac forrongása, a Neoton-sztár utolsó esélye és a mini Bruce Lee szálkásítása szerdai online lapszemlénkben.

Indokolatlanul magas a jégkrémek cukortartalma

2018.07.17. 08:45
A eperjégkrémek sokszor indokolatlanul sok cukorral készülnek, több termék pedig fölösleges aromát is tartalmaz, a gyümölcstartalom a legjobb esetben sem közelíti meg a 30 százalékot.

Ezeket a cikkeket olvastad már?