Blogolj!

Az MKB banktörténelmet írt Magyarországon

A pénzintézet az országban elsőként állt át digitális és nyílt banki működésre. Balog Ádám, az MKB Bank vezérigazgatója szerint a jövő másképp elképzelhetetlen lenne számukra.

Fotó: 24.hu

Magyarország negyedik legnagyobb kereskedelmi bankja szerda délután sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy az Oracle segítségével az országban elsőként sikeres és teljes körű digitális átállást hajtott végre. Mindez azt jelenti, hogy az átalakítás során teljesen lecserélték a bank központi rendszerét, mintegy 10 másik rendszert megszüntettek és egyesítettek, sőt a bank teljes informatikai architektúráját is korszerűsítették.

"A magyar pénzügyi világ nagyon komoly globális versenyképességi kihívások előtt áll, ezért a hazai bankoknak a versenyben maradás érdekében át kell állnia egy újfajta, sokkal ügyfélbarátabb és nagyobb felhasználói élményt nyújtó modellre, amit sokkal könnyebb használni"

- mondta Balog Ádám vezérigazgató, aki azt is hozzátette, az új digitális rendszerrel nem csak hatékonyabban tudnak majd dolgozni, hanem a szolgáltatásaik is olcsóbbá válnak és éppen ez az, amit a mai kor fogyasztói elvárnak a pénzintézetektől.

"Egy ilyen átállási projekt átlagosan 4-5 évet vesz igénybe, nekünk sikerült két és fél év alatt végrehajtanunk, ami hatalmas siker. Az átállás periódusa alatt természetesen az ügyfelek jogos problémákkal fordultak hozzánk, de ezeket a lehető leggyorsabban igyekeztünk kezelni és kijavítani. Nagyon hálásak vagyunk és köszönettel tartozunk ügyfeleinknek a türelmükért"

- mondta Hetényi Márk, az MKB Bank digitális, lakossági és stratégiai vezetője.

Koczka Dániel, az MKB IT-vezetője hozzátette, hogy csak az ügyfelek adatainak migrációja három napot vett igénybe az ötből és rengeteg ügyfélérdeklődés érkezett az átállás alatt, amire nagyon jól felkészültek.

Az MKB Bank egy világszerte több mint 600 pénzintézet által használt megoldást ültetett át hazai környezetbe, amely a bank belső és ügyféloldali folyamatainak korszerűsítését célozta meg, továbbá lehetővé teszi, hogy a bank személyre szabottabb, többcsatornás szolgáltatásokat nyújtson ügyfeleinek. Az MKB Bank célja, hogy csökkentse az olyan új szolgáltatások piacra kerülési idejét, mint például a vállalati és lakossági hitelek vagy a digitális szolgáltatások és gyorsabban, valamint könnyebben tudja kezelni a beérkező ügyféligényeket.

A projekt július 5-én zárult, az átállással kapcsolatos problémák jelentős részét pedig már sikerült elhárítania a banknak. Az átállás ezzel együtt a bank személyi állományának redukálását vonja maga után, Balog Ádám azonban úgy fogalmazott, hogy egyelőre - mint sok más szektorban - sokkal inkább okoz problémát a munkaerőhiány a bankszektorban és egyébként sem lenne elegáns dolog erről beszélni.

Az MKB Bank digitális átállása csupán öt napot vett igénybe, ami elképesztően nagy teljesítmény, különösen annak fényében, hogy a jogszabályi kötelezettségeknek is eleget kellett tenniük az új rendszer bevezetésén és az ügyfelek megszokásainak kielégítésén túl. Kovács Larissza, az MKB digitális ügyfélélmény igazgatója elmondta, az átállással a bank összes belső fehasználójának egy teljesen új felület kezelését kellett megtanulnia, de mintegy tízezer napnyi oktatást fordítottak összesen a munkatársak fejlesztésére.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/55796/pics/lead_800x600.jpg
digitalizáció,MKB Bank
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Magyarország példaértékű modellekkel szolgál digitális téren is

2019.05.24. 10:05
A digitalizáció fontosságáról, nemzetközi együttműködésről Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár beszélt az Gazdasági Együttműködési és …

Lőrincz Gergely: Digitalizációval a kézműves szakmák megmentéséért

2018.10.03. 08:45
A gyűjtögetés mellett a földművelés és az állattenyésztés volt az, ami leginkább összeszervezte az emberi társadalmakat. Ennek a folyamatnak volt a …

Keddtől új időszámítás az e-ügyintézésben

2018.01.01. 12:00
Január 2-án indul a hazai e-ügyintézés új kiindulópontjának szánt személyre szabható ügyintézési felület.

Ezeket a cikkeket olvastad már?