Blogolj!

Iráni kibertámadás fenyegeti Európát?

Az NBC hírtelevízió szerint nemcsak az öreg kontinens aggódhat a perzsa próbálkozások miatt, de az Egyesült Államoknak is van mitől tartania.

Illusztráció: digitalhungary.hu

Irán felkészült kiterjedt kibertámadások végrehajtására amerikai és európai infrastruktúra és magáncégek ellen, ezért az Egyesült Államok arra figyelmeztette szövetségeseit, hogy erősítsék meg számítógépes védelmüket, és szükség esetén ellentámadást mérlegeljenek. Ezt az NBC amerikai hírtelevízió közölte honlapján több névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőre hivatkozva – így az MTI.

A híradás szerint iráni hekkerek „megvetették a kiterjedt kibertámadások alapjait.” Bár Irán „hadállásba helyezte kiberfegyvereit”, nincs arra utaló jel, hogy küszöbön állnak a támadások.

Miközben az NBC szerint Oroszország a legagresszívebb a kibertérben, amerikai tisztségviselők azt mondják, Irán előkészületeket tesz, hogy hekkertámadásokkal megbénítson több ezer elektromos hálózatot, vízművet, egészségügyi intézményt és technológiai céget az Egyesült Államokban, Németországban, Nagy-Britanniában és más európai országokban, valamint a Közel-Keleten.

Az amerikai hírtelevízió idézi ugyanakkor Alireza Mirjuszefit, az iráni ENSZ-nagykövet szóvivőjét, aki szerint Iránnak nem áll szándékában semmilyen kiberháborúba bocsátkozni az Egyesült Államokkal. Szerinte inkább arról van szó, Washington akarja gyanúba keverni Teheránt, hogy ürügyet találjon egy Irán elleni kibertámadásra.

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/55927/pics/lead_800x600.jpg
Európa,fenyegetés,hekker,Irán,kibertámadás,USA
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
librikus 2018-07-22 16:14:10
A perzsa Sah rendszere állt az összes iszlám állam között a legközelebb a nyugati világhoz, de autark mint autokrata rendszerét úgy a Bilderberg társaság mint a moszkoviták túl veszélyesnek ítélték, így addig diffamálták, még forradalom űzte el Perzsiából. Csak most derült ki micsoda dzsint szabadítottak ki a perzsa lámpásból. Az új rendszer saját vallásán alapuló konzervatív fundamentalista államot valósított meg, amely még kevésbé mutatott hajlamot a szuperhatalmak messianisztikus törekvéseihez igazodni, mint elődje. A világ hatalmasai kivárhatták volna türelemmel a perzsa forradalmi láz csillapodását, hiszen előbb – utóbb minden rendszernek igazodnia kell a szomszédokhoz, hogy békében hagyják! Az iraki szomszéd, világi Bath rendszere -ahol síiták, szunniták, keresztények megfértek egymás mellett- idővel biztosan nivellálta volna a mulláh-k fundamentalizmusát. A szuperhatalmak inkább felfegyverezték az agilis Szaddam Husszeint és Perzsia ellen küldték, de nem boldogult a Mullah Állammal, sőt Szaddam állig felfegyverzett hadseregét Izrael vélte már államiságára veszélyesnek. Okot kellett keresni Irakba bombázni a „demokráciát”. Azóta Irakban a két fővallás hívei egymás mecseteit vagy piacait robbantják pokolgépekkel, a hadsereg szélnek eresztett emberei pedig konkurens hadseregekben ölik az ellenséggé vált polgártársaikat.
Bizony a demokráciát Arábiába bombázni nem sikerült! Khomeinivel, Szadammal, Khadaffival, ha nem is voltak szuper demokraták, egy kis jóakarattal lehetett volna szót érteni. A demokrácia exportálása, az arab tavasz megrendezése radikális anarchiákat juttatott hatalomra Arábiában, amelyeket talán már lehetetlen lesz megfékezni. Arábiát pedig felrázta a „demokrácia” exportálása. Bár az olajáldás Arábiában elapad, de a napsugár, a jövő energiaforrása marad. Az energiabőség az ipart fogja odavonzani. A világ nagy változások felé halad. Arábia épp napjainkban küldi ötödik hadoszlopát Európába. Olyan törvényekkel álcázva a bevándorlást, melyeket a világháborúk győztesei kényszerítettek a legyőzött Európára.
Bár az Egyesült Államok katonai támaszpontjai körbehálózzák földünket, fenntartásuk horribilis összegekbe kerül. Annál inkább, hogy pénzüket a nemzetközi fináncoligarchától (FED) kölcsönzik kamatos kamatra. A világ pedig rövidesen nem fogadja el Rothschildék fedezetlenül nyomtatott dollárjait.
Oroszország kényszer nélkül vonult ki Európából. A jelcini anarchikus átalakulás éveiben úgy tetszett Oroszország ezután soha nem vetekedhet az Egyesült Államokkal, de Putyin rendet teremtett. Fél liberális, fél nemzeti rendszert valósított meg Oroszországban.
Európa per pillanat tarthat a még intakt Orosz Birodalomtól, persze ilyen hatalmas kiterjedésű birodalom nagyon sok felől fenyegetett de legkevésbé Európától. Ezt az oroszok maguk is konstatálták. Próbálkoznak is jó viszonyt teremteni a nyugattal. Kivonultak a megszállt Baltikumból és közép-kelet Európából, akceptálják Ukrajna függetlenségét, de Elégedjünk meg ennyivel. Washington ne próbálkozzon sem Európát, sem Ukrajnát Oroszország ellen hangolni,
Kína esetleg India rövidesen felsorakoznak a számottevő hatalmak közé. Arábia amint túllép az anarchián és terjeszkedni kíván, Európa van a legközelebb. Az újjá éledt sztyeppenépek pedig majd keletről fenyegethetnek bennünket.
Ma hiba lenne Washingtont az egyedüli szuperhatalomnak tekinteni.
Ha a Brüsszelből Európát a washingtoni háttérhatalom járószalagján kormányzó balos, liberális, zöld bohócok nem is bírják vagy akarják felfogni. Rövidesen új feltörekvő hatalmak fogják Európát fenyegetni. Európa nem számíthat Amerika örökös gyámságára. Ezt mielőbb meg kell értenünk! Gondoskodnunk kell saját, szuverén Európa centrikus védelemről, külpolitikáról, a kormányoktól kontrollált bankrendszerről.
Mi ne erőszakoskodjunk az arabokkal, az idegen fajú, szellemű bevándorlókat pedig ki kell toloncolni Európából! Különben nem tudjuk magunkat átmenteni a jövőbe. Elveszünk! Librikus.
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Elképesztő, mekkorát bukik Európa a Brexiten!

2019.10.19. 06:05
A következő uniós költségvetési ciklusban 84 milliárd eurós hiánnyal kell számolni a szakértő szerint.

Nemzetközi migrációs válságkezelő gyakorlatot tartanak Magyarországon

2019.10.17. 09:10
A Közép-európai Védelmi Együttműködés országai Magyarországon rendezik meg a Cooperative Security 19 (COOPSEC19) migrációs válságkezelési …

Több mint 240 illegális bevándorló érkezett Görögországba az elmúlt egy nap alatt

2019.10.12. 18:45
Több mint 240 migráns kelt át Törökországból Görögországba péntek óta – közölték a görög és az európai uniós …

Robbanás történt egy iráni tartályhajón

2019.10.11. 09:20
Robbanás történt, és tűz ütött ki egy iráni tartályhajón pénteken a szaúdi partoknál. A hatóságok szerint terrortámadás történt – jelentette az ISNA iráni hírügynökség.

Túszt ejtett és rendőrökre lőtt egy férfi Philadelphiában

2019.08.15. 08:00
Helyi idő szerint az esti órákban lövöldözés tört ki szerdán Philadelphiában, az elkövető túszokat ejtett és hat rendőrt meglőtt.

Robbanásveszély: Szíriában erőre kapott az Iszlám Állam

2019.08.09. 05:40
Téved, aki azt hiszi, hogy az amerikaiak végleg kicsinálták a terrorszervezetet.

Robbantja Nagy-Britanniát a Brexit?

2019.08.06. 05:50
Szakadóban Skócia, mely nagyon nem akar kiválni az európai közösségből.

Csak a katonák védhetik meg Európát a migrációs nyomástól

2019.07.20. 05:40
A népességrobbanás és az éghajlatváltozás miatt ugyanis évtizedekre meghatározza kontinensünket a bevándorlás egyre fokozódó kihívása.

Továbbra is hatalmas károkat okoz a hurrikán Amerikában

2019.07.15. 08:00
A Barry hurrikán ugyan trópusi viharrá enyhült, de egyre nagyobb károkat okoz az Egyesült Államok déli tagállamaiban.

Liberális csoportok segítik a randalírozó migránsokat?

2019.07.14. 05:05
A biztonságpolitikai szakértő szerint a belbiztonsági veszélyeztetettség új fázisának lehetünk tanúi Európában.

Ezeket a cikkeket olvastad már?