Blogolj!

Nem ismerjük el alapvető jognak a migrációt!

Az ENSZ globális migrációs dokumentumának szövege minden várakozásnál rosszabb lett, az összes olyan elemet tartalmazza, mely bevándorlóországgá tehetné Magyarországot – véli Bakondi György.

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója annak kapcsán nyilatkozott az M1-nek, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, Magyarország kilép az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadási folyamatából.

Bakondi György ezt úgy magyarázta, a dokumentum, melyet az ENSZ-tagállamok állam- és kormányfőinek decemberi marrákesi csúcstalálkozóján véglegesítenek, minden várakozásnál rosszabb lett:

minden olyan elemet tartalmaz, amely bevándorlóországgá tehetné Magyarországot.

Az MTI tudósítása szerint a szakember úgy fogalmazott: Magyarország ezt így semmiképp sem fogadhatja el, mert a csomag alapvető jognak tekinti a migrációt, tiltja a migrációs mozgások akadályozását.

Ráadásul félő, az ENSZ kötelezné minden tagállamát, hogy intézkedési tervet fogalmazzon meg arra, hogyan tudja minél hatékonyabban végrehajtani ezt a határozatot. Ráadásul az afféle határozatok előbb-utóbb a bíróságok gyakorlatában is megjelennek, és aztán már kötelezőként hivatkoznak rájuk.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/55911/pics/lead_800x600.jpg
Bakondi György,bevándorlás,ENSZ,migráció,migránsok
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Védelmi együttműködésről is tárgyal Szerbiában Orbán Viktor

2019.04.14. 20:00
Emellett az Alföldet érintő közös közlekedési nagyberuházások is szóba kerülnek majd a hétfői csúcstalálkozón.

Konzervatív álarcban folyik a keresztény kultúra önfelszámolása

2019.04.08. 05:55
A háttérben valójában a liberalizmus gonosz aknamunkáját figyelhetjük meg.

Nem működik Európában a dzsihádisták kiszűrése?

2019.04.08. 05:50
Továbbra is előfordul, hogy terroristák kapnak menedékjogot és névtelen bankkártyát a kontinensen.

Rendőrökre támadtak a Görögországban gyülekező migránsok

2019.04.05. 06:05
Robbanásveszélyes a helyzet: többször összecsaptak a migránsok a rendőrökkel Görögországban, a szerveződő bevándorlókaraván helyszínén.

Orbán Viktor: a magyarok erkölcsi fölényben vannak a nyugatiakkal szemben

2019.03.24. 05:40
A miniszterelnök szerint Nyugat-Európát a balliberális „soft power” uralja, melynek megítélése szerint az erős politikus pedig rossz, és minden …

Félszáz társa életét mentette meg a bátor olasz fiú

2019.03.22. 10:20
Érdekes dolog a hazugság. Hazudni alapvetően nem szép dolog, de néha bizony olyan helyzetek elé állít minket az élet, hogy elkerülhetetlen a lódítás. Sőt, akadnak olyan …

Agyrém: Merkel továbbra is a kötelező kvótákról beszél

2019.03.22. 06:05
Átcsomagolták és átneveznék a migránsok kötelező elosztását, de a terv attól még nem változik.

Orbán: a keresztény kultúra ügyében nincs kompromisszum!

2019.03.14. 11:55
A miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből.

Weber összefogna a bevándorláspárti balosokkal

2019.03.14. 05:45
Az elemző szerint ez arra utal, hogy valójában ő az, aki nem ragaszkodik az Európai Néppárt alapértékeihez.

Spöttle: Brüsszel minden bevándorlót beengedne

2019.03.05. 05:40
Amíg Magyarországon nyíltan beszélnek a bevándorlásról, megmutatva annak valódi arcát, Nyugat-Európában hazugságra építették fel a kampányt, és pozitív dolognak tüntették fel a migrációt.

Ezeket a cikkeket olvastad már?