Blogolj!

Már legkevesebb 74 halottja van a görögországi erdőtüzeknek

Ragnar Volarus

Kedd délutánra már legkevesebb 74-re emelkedett a hétfő óta tartó görögországi erdőtüzek halálos áldozatainak száma, közülük a legfiatalabb egy hat hónapos csecsemő. A sérültek száma 187, közülük 23 gyermek - adta hírül a görög tűzoltóság.

Alekszisz Ciprasz miniszterelnök tévébeszédben háromnapos nemzeti gyászt hirdetett ki. Mint fogalmazott: "elmondhatatlan tragédián megy keresztül Görögország."

Kedd délutánra az Athéntól csupán 29 kilométerre lévő, Mati nevű település környékén - ahol a tűz rendkívül erőteljes volt - a szél mérséklődött, és ennek köszönhetően a lángok terjedése fékeződött.

Időközben országok egész sora ajánlotta fel segítségét. Spanyolország útnak indított két tűzoltó hidroplánt, amelyek együttesen öt és fél köbméter vizet tudnak a lángokra zúdítani.

Horvátország védelmi minisztériuma közölte, hogy szintén kész küldeni két tűzoltórepülőt. Törökország ugyancsak felajánlotta, hogy tűzoltórepülőkkel és helikopterekkel segíti az oltást, és kérés esetén háromnegyed órán belül a helyszínre érkezhet légi egysége.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnöke együttérzését fejezte ki és szintén két tűzoltórepülőt ajánlott fel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden táviratot küldött Prokopisz Pavlopulosz görög államfőnek és Alekszisz Ciprasz kormányfőnek részvétét nyilvánítva az erdőtüzek okozta halálesetek miatt és egyben felajánlotta, hogy Moszkva minden szükséges segítséget megad Athénnak a természeti katasztrófa következményeinek enyhítéséhez.

Az izraeli külügyminisztérium szintén tudatta, hogy kész bekapcsolódni az oltásba, és emellett orvosi segítséget is felajánlott az erdőtüzek sérültjeinek kezelésében.

Angela Merkel német kancellár is felajánlotta hazája segítségét, Emmanuel Macron francia elnök pedig a francia mellett görögül írt twitterüzenetben fogalmazta meg együttérzését.

Ferenc pápa táviratban tudatta, hogy mélyen elszomorítja a tragédia, és hogy imádkozik az áldozatokért és családtagjaikért.

Címkék: Görögország, tűz
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/56079/pics/lead_800x600.jpg
Görögország,tűz
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Feltámadás – már biztos, hogy nem omlik össze a Notre-Dame!

2019.04.20. 08:05
Húsvét csodája: sikerült stabilizálni, vagyis megmenteni a Notre-Dame székesegyház épületének struktúráját. Lesz feltámadás!

Kigyulladt egy magyarokat szállító busz Horvátországban

2019.04.19. 21:15
Kigyulladt egy magyarokat szállító busz Horvátországban, szerencsére senki sem sérült meg.

Lezárták az Akropoliszt, miután a héten több emberbe is villám csapott a műemléknél

2019.04.18. 20:20
A görög kulturális minisztérium csütörtöki közlése szerint elővigyázatosságból átmenetileg lezárták Athénban az …

Drónfelvételen látható, mekkora károkat okozott a Notre-Dame-i tűzvész

2019.04.17. 15:25
A hétfőn lángokba borult székesegyházat kedd hajnalra sikerült eloltani, ám a tűz nagy pusztítást végzett. Az égő épület képei és videói …

Lángokban áll a párizsi Notre-Dame Katedrális

2019.04.15. 19:25
Lángol a Notre-Dame Székesegyház Párizsban - írja a The Telegraph a helyi tűzoltók közleménye alapján. Az első videók szerint a katedrális felső része lángol, óriási a füst.

Rendőrökre támadtak a Görögországban gyülekező migránsok

2019.04.05. 06:05
Robbanásveszélyes a helyzet: többször összecsaptak a migránsok a rendőrökkel Görögországban, a szerveződő bevándorlókaraván helyszínén.

Kigyulladt egy épület, sokan meghaltak Párizsban

2019.02.05. 07:15
A tűzoltók parancsnoka „hihetetlenül hevesnek” írta le a lángokat.

Szándékos gyújtogatás miatt égett le a Ráday utcai kollégium

2019.02.01. 13:35
Szándékos gyújtogatás miatt égett ki a Károli Gáspár Református Egyetem fővárosi, a IX. kerületben található Ráday utcai kollégiuma, amelynek során egy ember …

Kigyulladt az ATV székháza

2018.11.30. 15:10
Az Index értesülései szerint ma délután negyed 3 körül kigyulladt az ATV kőbányai székházának a teteje. A beszámolók alapján nagy füst volt a környéken, valamint több tűzoltó és rendőrautó is kiérkezett a helyszínre.

Halálos áldozatai is vannak a kaliforniai tűzvésznek

2018.11.10. 07:50
A Kalifornia északi vidékein pusztító tűzvész miatt a hatóságok pénteken elrendelték Malibu kötelező kiürítését. Van olyan város, ami teljesen leégett.

Ezeket a cikkeket olvastad már?