Blogolj!

Rasovszky Kristóf újra Európa-bajnok!

Hatalmas hajrával megszerezte második Európa-bajnoki aranyérmét Rasovszky Kristóf.

Pár nappal ezelőtt az 5 km-es nyíltvízi úszásban léphetett fel a dobogó legfelső fokára, most pedig 25 km-en is elsőként sikerült teljesítenie a távot. Ehhez Axel Reymondot kelllett leúsznia, amit az utolsó 500 méteren meg is tett.

Rasovszky Kristóf Európa-bajnok nyílt vízen

Bár szerda reggel még esett, végül a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyét száraz időben rendezték meg. A Loch Lomond vize mindössze 17 fokos volt, de az indulók dolgát megkönnyítette a neoprén ruha. Rasovszky két évvel ezelőtt 10 kilométeren junior világbajnok volt, tavaly és idén is több világkupaversenyen volt dobogós a felnőttek között, de az 52:38.9 perces eredménnyel megnyert felnőtt Európa-bajnoki cím pályafutása eddigi legnagyobb sikerének számít.

Rasovszky nyugodtan, megfontoltan indult neki a távnak, alig 4 km-nél még csak a 15. helyen volt, majd szépen lassan jött fel mindenkit megelőzve.

 A 21 éves versenyző fantasztikus hajrával, 4:57:53.5 órás idővel csapott célba.

A Balaton Úszó Klub sportolója szerdán 5 kilométeren arany-, csütörtökön 10 kilométeren pedig célfotóval végül ezüstérmes volt.

Címkék: Aktuális, sport, úszás
1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/56860/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,sport,úszás
 

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
gizella 2018-08-12 18:35:53
ez a fiú egy csoda :) Mélységes tisztelettel magas GRATULÁCIÓM!!!! Libabőrös lettem ,amikor meghallottam ezt a hírt
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.04.25. 02:30
A Notre-Dame iszlamizálódása, Márki-Zay kalapozása, ellenzéki őskáosz, magyarellenes uszítások és Dér Heni férfias kompenzálása csütörtöki online lapszemlénkben.

Szeptembertől kötelező lesz a bárányhimlő elleni védőoltás

2019.04.24. 07:00
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár közlése szerint szeptembertől a kötelező védőoltások közé kerül a bárányhimlő elleni oltás is.

Blogstar kávéház

2019.04.24. 01:00
Magyarország kispadozása, Budapest mélyalvása, a kereszténység letámadása, szárnyas hírvivők és Szilágyi Liliána dögös pózolása szerdai online lapszemlénkben.

Nyár végétől repülési tilalmat vezetnek be a főváros felett

2019.04.23. 13:20
Augusztustól éjfél és hajnali öt óra között nem szállhatnak fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren – az erről szóló megállapodást Tarlós István …

Meghalt János, Luxemburg korábbi nagyhercege

2019.04.23. 13:05
A Nassau-Weilburg-ház ötödik uralkodója 98 éves volt, halálhírét fia, Henrik nagyherceg jelentette be.

Lehűlést, esőt és nyarat tatogat az időjárás

2019.04.23. 07:30
Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen a hosszú hétvége alatt sokszor szinte nyári időnk volt, viszont a hét első munkanapjával az eső is beköszönt.

Blogstar kávéház

2019.04.23. 04:00
Orbán Viktor megtakarítása, a falusi csok piacmozgatása, Szarka Tamás kerítései, Molnár Ferenc Caramel ősrobbanása és Tatár Csilla kikapcsolódása keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.22. 01:00
Orbán Viktor feltámadása, Sargentini lopása, a börtön kényszerközössége, önveszélyes alváshiány és Adele milliós kifosztása hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.20. 21:45
Szombathely ellenzékieskedése, Bangóné érett sonkája, Macron brutalitása, a Brexit törésvonalai és Kelemen Anna nyuszifülei online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.20. 01:50
Jézus keresztútja, Sargentini lopása, túltolt kereszténykedés, felvilágosító melegpropaganda és Mihalik Enikő meztelensége szombati online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?