Blogolj!

Jozef Rohác elárulta, ki ölte meg Prisztás Józsefet

Az életfogytiglani szabadságvesztését töltő szlovák férfi a rendőröknek bevallotta, nem az a gyilkos, aki az ügyben jogerősen büntetéssel ül.

Jozef Rohác kedden beismerte a rendőrségen, hogy több mint két évtizede ő ölte meg Prisztás Józsefet. Ezt Fülöp Tamás ügyvéd, a szlovák férfi védője mondta az MTI-nek, az Index információját megerősítve.

A más ügyben kiszabott jogerős életfogytiglani szabadságvesztését töltő Rohác perújítási eljárás keretében kedden a Nemzeti Nyomozó Irodán többórás vallomást tett. Ennek során a rendőröknek beszélt arról is, hogy ő ölte meg Prisztást 1996-ban, eszerint az ebben az ügyben jogerősen elítélt H. István ártatlanul ül.

Az ügyvéd ismertetése szerint Rohác a rendőrség elmondta: egy közvetítőtől úgy tudja, hogy az alvilágban ismert Prisztás megölésére az orosz-ukrán maffiától jött a megbízás.

A védő elmondta azt is: Rohác szerint, ahogy a Prisztás-gyilkosság ügyében, ugyanúgy a két évvel későbbi Aranykéz utcai robbantás, illetve Fenyő-gyilkosság ügyében sem sikerült a hatóságoknak kideríteniük az igazságot.

A négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő János médiavállalkozó sérelmére elkövetett gyilkosság ügyében Rohácot tettesként életfogytiglanra ítélték azzal, hogy leghamarabb 30 év múlva vizsgálható a 62 éves férfi feltételes szabadlábra bocsátásnak lehetősége. Az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság ügyében felbujtóként súlyos büntetést kapott Portik Tamás, az 51 éves férfinek még legalább 10 év van hátra jogerős szabadságvesztéséből. A Fenyő-gyilkosság ügyében idén áprilisban felbujtóként meggyanúsították Gyárfás Tamás sportvezetőt, aki azonban tagadta bűnösségét.

Prisztás József vállalkozót, a rendszerváltás utáni éjszakai élet egyik jelentős szereplőjét, 1996. november 1-jén lőtték le Budapesten, az utcán, amikor autójába szállt be. A tettes kerékpárral menekült el a helyszínről.

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/56960/pics/lead_800x600.jpg
bűnügy,Gyilkosság,Jozef Rohác,Prisztás József,rendőrség
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-08-15 16:51:35
Még az a szerencse, hogy az elmúlt "százhúsz év alatt", töviről hegyire kinyomozták ezt az ügyet, aztán meg a dicső magyar bíróság tiszta fejjel, "biztos kézzel" döntött is !!! HURRÁ !!!
Hej, de imádom a magyar (i)gazságszolgáltatást !!!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Megkéseltek egy tanárt egy győri középiskolában

2019.12.05. 13:45
Csütörtökön, dél környékén megszúrtak egy tanárt a győri Jedlik Ányos középiskolában - számolt be róla az Index olvasói értesítések alapján.

Fokozott rendőri jelenlét a karácsonyi vásárokban

2019.12.01. 14:30
Bár még csak advent első vasárnapja van, a karácsonyi vásárok helyenként már hetek óta megnyitottak. Ezek a helyszínek fokozottan ki vannak téve veszélynek, hiszen kis helyen gyűlik …

Elfogták a hágai késes támadás feltételezett elkövetőjét

2019.11.30. 19:15
A holland rendőrség közlése szerint elfogták a hágai késes támadás feltételezett elkövetőjét, egy 35 éves férfit.

Hágában is késeltek, többen megsebesültek

2019.11.29. 21:00
Fekete péntek: London után Hágában is késeléses terrorcselekményt követtek el.

Lövöldözés volt a London Bridge-nél

2019.11.29. 15:35
Késes támadót lőttek le a rendőrök péntek délután London belvárosában. Ketten meghaltak, és többen megsérültek a merényletben, melyet terrorcselekménynek nyilvánítottak.

Alagutakon próbálkoztak a migránsok a déli határon

2019.11.29. 09:35
A rendőrök gondoskodtak az illegális átjárók betemetéséről.

Újabb késelések történtek Londonban

2019.11.24. 11:20
Két halálos késelés is volt Londonban a hétvégén. Az áldozat mindkét esetben fiatal volt.

Párizsban az ősz: tűzoltók csaptak össze rendőrökkel

2019.10.16. 06:10
Nem nyugszanak a kedélyek Macronék fővárosában, ezúttal a jobb munkakörülményekért küzdő lánglovagok demonstrációja torkollt erőszakba.

Egy másik szállodahajó személyzetének felelősségét is vizsgálja a rendőrség a Hableány tragédiája kapcsán

2019.10.15. 10:55
Egy másik szállodahajó, a Viking Idun kapitányának és személyzetének …

Újabb rendőrségi razzia lesz jövő héten a közutakon

2019.10.11. 13:50
A jövő héten fokozottan ellenőrzik a rendőrök a tehergépkocsikat és az autóbuszokat - közölte pénteken az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Ezeket a cikkeket olvastad már?