Blogolj!

Blogstar kávéház

Népviselet

Zárt kapus szezonnyitó.

Záporozó kérdések, elslisszoló politikusok. a jövő évi EP-választás, valamint a Sargentini-jelentés szavazása jelentette a két fő témát az idei kötcsei pikniken – így a Népszava Online.

„A Magyar Krónika után magyar népviselet érkezett zsákokban: a nógrádi Iliny asszonyainak fellépőruhái. Németh Szilárd mellett ugyanis többek között ők feleltek a menázsiért: sztrapacskával és palóclevessel készültek nagy serényen. Míg ők kondérban cipelték a krumplit befelé, kijött az újságírókhoz Havasi Bertalan, a kormányfő sajtósa, s közölte, főnöke dél és egy óra között érkezik, így még várni kell rá. – És megéri várni? – érdeklődött az egyik riporter, mire egy fagyos mosoly érkezett válaszként.”

Záporozó kérdések, elslisszoló politikusok - Őszi szezonnyitó Kötcsén (fotók)

A jövő évi EP-választás, valamint a Sargentini-jelentés szavazása jelentette a két fő témát az idei kötcsei pikniken. A kormánypártok hagyományos őszi politikai szezonnyitóján mindenki Orbán Viktor beszédét várta a legnagyobb érdeklődéssel, s noha előzetesen kiderült, a kormányfő mire helyezi a hangsúlyt, tőle ezt nem lehetett megtudni, ugyanis szokás szerint negligálta a sajtót.

Retorika

A politikai vita újjászületése.

A fiatal kormánypárti és ellenzéki politikusok ugyan nem találtak közös nevezőre a vita során, de legalább leültek egy asztalhoz, és értelmes eszmecserét lehetett hallgatni az aktuális közügyekről – tudósít a Mandiner.hu Ungár Péter és Böröcz László vitájáról.

„Ungár Péter aztán bírálta a kilencvenes évek liberális elitjét, amely a magyar társadalomra akart erőltetni nyugati mintákat, mintegy copypastelni a társadalomba azokat. Majd rátért arra, hogy ugyanez az erőlködés jellemző a jobboldalra is. Szerinte egyes újjobbos magyar újságírók teljesen átveszik az amerikai és nyugat-európai retorikát, olyan problémafelvetéseket, amelyeknek Magyarországon nincs relevanciájuk. A gendervitát említette példaként, aminek kapcsán a kormány és a jobboldali sajtó Ungár szerint nem létező ellenséggel harcol. Böröcz László erre úgy reagált: a liberális világszemlélet társadalomra erőszakolása nem álprobléma.”

Soros, Rothschild, migráció - Ungár és Böröcz vitáztak Soroksáron | Mandiner

„Jó voltál, Petikém", „jó voltál, Lacikám" - volt hallható a soroksári művházban az Ungár Péter-Böröcz László vita után. A fiatal kormánypárti és ellenzéki politikusok ugyan nem találtak közös nevezőre a vita során, de legalább leültek egy asztalhoz és értelmes eszmecserét lehetett hallgatni az aktuális közügyekről.

Partvonal

A félelem kánonja.

Az Origo.hu arról ír, az ügy érzékenysége miatt többen is lemondták, hogy nyilatkoznának a nekik Svédországban a migrációról, mivel attól félnek, hogy a teljesen egyoldalú svéd liberális média ellehetetleníti az itteni életüket.

„Svédországban még ma is nagyon könnyen kellemetlen helyzetben találhatja magát az, aki nyilvánosan megkérdőjelezi az uralkodó liberális kánont a nyilvánosságban. A kánon alapja, hogy Svédország a világ emberi jogi lelkiismerete, és csak ennek mentén lehet mindenki által elfogadott politikát folytatni. Aki ennek a tételnek a létjogosultságát megkérdőjelezi, az egyből a politikai partvonalon kívül találja magát, és később akár a munkáját is elveszítheti.”

Félelem uralkodik a liberális mintaállamban

Nem szokványos jelenséggel szembesült az Origo Svédországban tartózkodó stábja annak kapcsán, hogy több ember véleményére lettünk volna kíváncsiak a bevándorlás és a migráció kapcsán. Az ügy érzékenysége miatt többen is lemondták, hogy nyilatkoznának a témáról, mivel attól félnek, hogy a teljesen egyoldalú svéd liberális média ellehetetleníti az itteni életüket.

Szolgálat

Papi hálasör.

Szeptember 9-e a népszerű „Hívd meg a papodat egy sörre!” kezdeményezés nem hivatalos világnapja, az akciót öt évvel ezelőtt indította a The Catholic Gentleman blog – olvasható a Hirado.hu-n.

„A blog készítői ötletüket egy tanmesével is illusztrálják, mely egy középkori sörfőzőmesterről, Aleyardi Hopswaldról szól. Hopswald pogány volt, aki egy buzgó pap hatására tért keresztény hitre. Egy napon súlyos bűnt követett el: lélekszakadva rohant papjához, hogy feloldozást nyerjen, amit el is nyert. Hopswald azonban lelki békéjét élvezve sem feledkezett meg a papról, aki pihenőidejét áldozta fel, hogy meggyóntassa a sörfőzőmestert: szolgálatáért hálából meghívta egy italra.”

Népszerű a „Hívd meg a papodat egy sörre!" kezdeményezés

Szeptember 9-e a „Hívd meg a papodat egy sörre!" kezdeményezés nem hivatalos világnapja. Az akciót öt évvel ezelőtt indította a The Catholic Gentleman blog, hogy felhívja a hívek figyelmét a lelkipásztorok sok nehézséggel járó munkájára. A „sörös" kezdeményezés gyorsan népszerű lett - idézi fel a Magyar Kurír a blog nyomán.

Tehetség

Whitney Houston reinkarnációja.

A Blikk Online cikkéből kiderül, egy vak kislány bár még angolul sem tud, szinte tökéletes kiejtéssel és elképesztő hangon énekli Whitney Houston számát.

„Elsie Balawingnek hívják azt a kislányt, aki a Fülöp-szigetek egy eldugott halászfalujában él, soha az életben nem járt iskolába, mégis rendkívüli énekhanggal adja elő Whitney Houston I Will Always Love You című slágerét. Az elképesztő tehetséggel megáldott Elsie annyiszor hallgatta meg a számot, hogy annak ellenére tudja szinte tökéletes kiejtéssel elénekelni azt, hogy nem beszél angolul. A kislányról készült videót már 17 millióan látták.”

Eláll a szava, ha meghallja: döbbenetes hangja van a vak lánynak, aki Whitney Houston slágerét énekli - videó

Elsie Balawingnek hívják azt a kislányt, aki a Fülöp-szigetek egy eldugott halászfalujában él, soha az életben nem járt iskolába, mégis rendkívüli énekhanggal adja elő Whitney Houston I Will Always Love You című slágerét. Az elképesztő tehetséggel megáldott Elsie annyiszor hallgatta meg a számot, hogy annak ellenére tudja szinte tökéletes kiejtéssel elénekelni azt, hogy nem beszél angolul.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/58163/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.09.15. 04:35
Tordai Bence ripacskodása, Karácsony Gergely mismásolása, az ellenzék majomkodása, Hitler és a Duce ölelkezése és Kylie Jenner kendőzetlen lepedőakrobatikája vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.09.14. 03:55
Orbán bronzos vendéglátása, Pikó sötét aktái, Thürmer bukása, az építőipar szárnyalása és Horváth Éva meglovasítása szombati online lapszemlénkben.

Az automata berendezés akadályozta meg, hogy két vonat egymásba rohanjon Pécelen

2019.09.13. 12:30
A tiltójelzés ellenére egy vonat nem állt meg péntek reggel Pécelnél, de az automata vonatbefolyásoló rendszernek köszönhetően nem …

Blogstar kávéház

2019.09.13. 04:05
A magyar egészségügy kannibalizmusa, az EU balkáni nyitása, Karácsony ködösítése, Demi Moore kirobbanó meztelensége és az élsportolók divatbemutatója pénteki online lapszemlénkben.

Kigyulladt egy épület Budapest XIII. kerületében

2019.09.12. 16:40
Angyalföld környékén a füst hatalmas, Budapest számos helyéről látni.

Blogstar kávéház

2019.09.12. 03:35
A magyar fiatalok csapdahelyzete, Botka erkölcstelensége, Erdély viharos visszatérése, a műhúsok drámai térnyerése és Kulcsár Edina karakteres anyasága csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.09.11. 04:25
Trócsányi László küldetése, a szedett-vedett balliberális elit bukása, a bankrendszer elhasalása, a játékfüggők önkorlátozása és Vasvári Vivien higgadt szakítása szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.09.10. 05:15
Putyin presztízsvesztesége, az afrikai robbanás európai kihívásai, a balliberálisok kiszorítósdija, a szupercella pusztítása és Veréb Tamás teátrális leánykérése keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.09.09. 04:15
Orbán Viktor körforgalmai, Karácsony matematikai bukfence, a migrációs nyomás erősödése, az Ős-Bikini édes visszatérése és Kárpáti Rebeka brutális dekoltázsa hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.09.08. 05:10
A kiberháború űrösszecsapása, az Amazonas kisajátítása, a dzsihadisták integrálása, Karácsony alkalmatlansága és Détár Enikő anyai vadhajtásai vasárnapi online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?