Blogolj!

Lőrincz Gergely: A kézműves szakmák Bartók Béláira van ma szükség

Ragnar Volarus

37 éves, de lassan már egy évtizede az Újbuda Prizma ügyvezetője, legutóbb 2014-ben újították meg a kinevezését. A tanulást sosem hagyja abba, hiszen a már megszerzett igazgatásszervezői végzettség mellett jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanulja az államtudományokat és bele kezdett a szociális munkába is. Nem véletlenül, hiszen a Prizma fő tevékenysége a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, amiben Újbuda vezetősége is rendkívül elkötelezett ezért az önkormányzat folyamatosan támogatja a cégnél dolgozó mintegy 300 ember mindennapi munkavégzését. Lőrincz Gergely munkájára 2011 óta számíthat a BKIK (Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara), több bizottságban is szerepet vállal, ám fáradhatatlan és újabb feladatokat is magára vállalna. Blogstar-interjú.

Szupkai Gábor

- Szép dolog a fő tevékenysége az ön által vezetett cégnek, de foglalkoznak mással is?

- Több tevékenységi köre is van. Két területen foglalkoztatják a megváltozott munkaképességűeket, nyomdai utómunkák során a kötészeti részlegen, valamint köztéri parkok fenntartását látjuk el. Emellett van egy állásközvetítő- és egy társasház-kezelő irodánk, előbbi a BKIK-val már több sikeres együttműködést is maga mögött tudhat. 

- Ez céges vagy inkább személyes kapcsolat a BKIK-val?

- Is-is. 2011-ben jelezték, hogy a kamarai tagságunk révén talán érdemes lenne megfontolnunk, hogy amennyiben vannak terveink, amikkel a szakmai területünkön újításokat tudnánk véghez vinni, akkor érdemes egy ilyen köztestületi formában működő szervhez eljönni. Szinte azonnal meg is választottak a XVI-os Személyi Szolgáltatások Osztálynak elnökévé és egyúttal küldött is lettem, így sokkal jobban láttam és folytam bele a kamara operatív működésébe. Aztán 2014-ben Mandátumvizsgáló Bizottsági tag lettem, 2016-ban következett a Deregulációs Bizottság, majd 2017-től az Ellenőrző Bizottságban is szerepet vállalok.

Ezek óhatatlanul magukkal hozták azt, hogy jóval több időt fordítottam a kamarára, illetve a rálátásom is nagyobb lett, jobban megismertem a komoly üzleti szereplőket, akik sokat tesznek a vállalkozókért és magamévá tettem a Kamara működését is. Kifejezetten örülök, hogy megindult valami igazán jó, dinamikus változás és ebben - még nagyobb felelősséggel - szívesen részt vennék.

Talán annak köszönhetően vették észre, hogy elég konstruktívan gondolkodom és próbálok is az ötleteimmel segíteni, hogy egyre több szervezeti egység munkájában vagyok jelen. Eddig is igyekeztem mindent megtenni, több rendezvényt hoztam a kamarába, két alkalommal saját szakterületemről államtitkár is megjelent, előadott. Most legutóbb egy népszerű blog mintájára azt javasoltam, hogy a „Tékozló homár”-hoz hasonló fórumot kellene összehoznunk. Ám annyiban ez másképpen működne, hogy nem csak az észrevételeiket publikálnák arról, hogy mi miért rossz, hanem az ötleteikkel, javaslataikkal mi érdemben foglalkoznánk.

- Említette a BKIK-nál kialakult kapcsolatokat. Ezeknek köszönhetően könnyebb lett az ügyvezetői munkája?

- A kamarai ismeretségeket kiválóan tudom hasznosítani a munkámban, és viszont. Kaptunk már megrendelést ilyen úton, arra is volt példa, hogy mi segítettünk más cégnek egy rendezvény lebonyolításában. Élő, folyamatos, jó kapcsolat van azokkal a cégekkel, akiket a BKIK-n keresztül ismertünk meg, és látom a lehetőségét, hogy ez még szélesebb körű is lehessen. Hiszen a Kamara arról is szól, hogy az emberek az üzleti életben jobban tudjanak teljesíteni, lehetőséget biztosítsunk nekik. Mi ebből már sok jót megtapasztaltunk, de még mindig bőven vannak benne tartalékok. Ráadásul azt kell mondanom, hogy itt win-win szituációk vannak, tehát mindkét fél nyer az üzleti kapcsolaton. Ez egy olyan közösség, amiben egymás segítésével erősebbek tudunk lenni.

- Ön a Kézműipari Tagozathoz tartozik. Az Ipari Tagozat és Kereskedelmi Tagozat működéséről, teljesítményéről elég sokat tudhat a közvélemény, de az önöké nincs a reflektorfényben. Mi tartozik ide?

- Egy kifejezetten szép és kihívásokkal teli tagozatról beszélünk. Azt tartom, hogy a mai átalakuló világunkban bizonyos értékek megmentése nagyon fontos. Példának itt vannak a nyomdaipar szereplői vagy a fotósok.

Szakmák, és velük nagyon értékes dolgok tűnnek el, mert nem működik tökéletesen a tudás átadása a következő generációnak. Hidat kell építenünk, meg kell találnunk azokat a lehetőségeket, hogy a mai fiatalok számára élőbbé tehessük, közelibb hozhassuk ezeket. De nem csak nekik, hanem mindenkinek, aki érdeklődik a kultúra- és a történelmi hagyományaink iránt. A kézművességet pont a mai világban nagyon fontos tovább vinni, hiszen most éppen a gépiesítés a divat, nekünk viszont meg kell őrizni az évtizedek, évszázadok alatt felhalmozott tudást.

Nem gondolom magamat Bartók Bélának, de vannak olyan időszakok az emberi történelem során, amikor jobban észre kell venni azokat a lehetőségeket és feladatokat, amit az adott korban el kell végezni, mert később már nem lesz rá lehetőség. Bartók a népdalok összegyűjtésével tett rengeteget a kultúráért, most pedig nekünk kell a kézműves szakma területén is valami újat, jobbat mondanunk, és ismét vonzóvá kell tenni ezt a területet ebben az átalakuló világban. Mert ha valami nem trendi, nem szimpatikus, akkor zsákutcába futhatunk a próbálkozásainkkal. Nagyon nagy értékünk van, hiszen még élnek azok az idős mesterek, akik régóta művelik ezeket a szakmákat, és náluk elképesztő tudás halmozódott fel. Meg kell találnunk annak metódusát, hogy miképpen tudjuk átadni ezt a tudást, hogyan lehet megtartani bizonyos szakmákat. Valahogy ötvözni kell a mai figyelemfelkeltő dolgokkal az elképzelésünket, akár egy flashmob formájában vagy rendezvényekkel, pályázatokkal. Minden fegyvert be kell vetnünk a siker érdekében.

- Nem könnyű feladat, elég komoly erőfeszítéseket kell tenni ezekért.

- Minden apróságnak örülnünk kell. Ott van például a Gasztroangyal című műsor, ami sokszor mutat be olyan értéket képviselő és azokat fenntartó szakembereket, akiknek a munkáját több helyen is meg lehetne mutatni. A Kamara egy ilyen kezdeményezésnek az élére is állhatna, hogy ennek még nagyobb fórumot teremtsünk, országon belül is érdemes lenne a területi kamarákkal is egy párbeszédet folytatni, nyitni feléjük.

Ebben a komoly projektben nekünk kell betölteni a katalizátor szerepét.

Aztán nagyon fontos az oktatás kérdése is. A Kézműipari Tagozat a mestervizsgáztatás terén jól teljesít, ami elképesztően fontos, hiszen az a csúcs, ha valaki mestere egy szakmának. Ezeket a hagyományokat meg kell őrizni, és az oktatási rendszeren belül tovább kell vinni azokat a fundamentumokat, amik jól működnek.

- Vannak elhanyagolt szakmák?

- Akad egy pár. Amit én saját munkámban is látok az a fényképészet és a nyomdászat. Viszont szerencsére most még nem a megszűnés réme fenyegeti ezeket a szakmákat, hanem az adott területen való változások nyomon követése. Ebben nekünk is kulcsszerepet kell vállalnunk és a döntéshozókhoz eljuttatni azokat a meglátásokat, amit az adott szakterületen tesznek. Ebben van létfontosságú szerepe a Deregulációs Bizottságnak, ami a jogalkotók felé észrevételeket tesz, próbál segíteni.

Hamarosan új vezetőt választ a Kézműipari Tagozat.

- Egy biztos, érzelmi alapon döntenek majd az új elnök személyéről. Amikor megtörtént az eddigi elnök visszalépése, lemondása, akkor elkezdődtek a folyósói beszélgetések, hogy ki lehet a jelölt, és az én nevem is felmerült. Erre csak azt tudom mondani, hogy a Tagozat érdekében, ha felhatalmaznak, akkor vállalnám. Nem mindenáron, de azokra az emberekre támaszkodnék, akiket megismertem, akikkel összeszoktunk a nyolc év alatt: van egy jó csapatunk. Nekem a nagyszüleim is azt tanították, hogy meg kell fontolni a véleményeket, aztán ha nem jó, maximum nem azt csinálod. Viszont általában az idősebbek, a rutinosabbak tényleg olyan tapasztalattal rendelkeznek, amit érdemes meghallgatni, és ha az ember megfelelően használja, akkor abból kitűnően építkezhet. Ebből kifolyólag a rutinos, és a tagozat gerincét alkotó emberek táborára számítanék, és az általuk képviselt szakmák érdekeit is támogatnánk. Ha megfelelő nyitottsággal és konstruktivitással állunk a feladat elé, akkor minden lehetőség adott. Velem kapcsolatban sokan mondják, hogy nincs kézműves-lelkem, amit nem nagyon tudtam feldolgozni és nem is értek teljesen. Nem vagyok polihisztor - sosem állítottam ezt - és nem is szeretnék az lenni. Viszont azt látom, hogy ha az ember odafigyel egy területre és kellő nyitottsággal áll hozzá, akkor meg tudja ismerni és hiteles személlyé tud válni. Gondolok itt arra is, hogy 2011 előtt nem találkoztam olyan formában a megváltozott munkaképességű emberekkel, mint most a munkámban napi szinten. De azóta elfogadtak és sikerült rengeteg jót tenni, amivel segítjük a mindennapjaikat. Ugyanezt teszem nap mint nap a BKIK-nál is, és a jövőben is ez a tervem.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/58561/pics/lead_800x600.jpg
BKIK,Interjú,kézműipari tagozat,Lőrincz Gergely
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Tőke Ervin: Romániában rendszerszintű a magyargyűlölet

2019.08.29. 13:15
Kormányválság van Romániában, hiszen az államfő nem fogadta el Viorica Dancila miniszterelnök kormányátalakítási javaslatát. Közben államfő-választás előtt is áll az …

Máté Roland: csonkán is lehet teljes értékű életet élni

2019.08.17. 09:50
A Promenad.hu fél évvel ezelőtt a hét embereként mutatta be Máté Rolandot. A sokak számára ismert és közkedvelt szerkesztő-riporter akkoriban kerekesszékben ülve mesélt …

Lázár János: a magyarság az erős nemzetállamokban érdekelt

2019.05.20. 08:00
A május 26-i EP-választás sorsdöntő jelentőségű, hiszen irányt mutat Európának – véli Lázár János. Az országgyűlési képviselő szerin a liberális mainstream …

Quitt László: Ne menjen erdésznek, aki ki sem akar menni a házból

2019.04.20. 11:15
A felnőtté válás talán egyik legmeghatározóbb mérföldköve a megfelelő továbbtanulási irány kiválasztása. Ebben a nehéz döntésben komoly segítséget …

Megnyílt a 38. Construma építőipari szakkiállítás

2019.04.03. 17:25
Megnyílt a 38. Construma építőipari és otthonteremtési szakkiállítás szerdán Budapesten, a Hungexpo vásárközpontban 20 ország közel 550 kiállítója mutatkozik be április 3-7. …

Hónap végéig kell befizetni a kamarai hozzájárulásokat

2019.03.26. 08:50
A kötelezettségüket nem teljesítő vállalkozásoknak március 31-ig kell megfizetniük a kamarai hozzájárulást, valamint az előző évekből származó tartozások rendezésére is …

Új elnököt választott a BKIK 72. Küldöttgyűlése

2019.02.13. 14:00
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2019. február 13-i Küldöttgyűlésén Nagy Elek ügyvezető általános alelnököt választotta a BKIK elnökének a soron következő tisztújításig.

Balla Ákos: A 3-as metró meghosszabbítása felpörgeti a lakáspiacot

2019.02.12. 06:00
Újpest mellett Kőbánya és Kispest is egyre attraktívabb a fővárosi ingatlanpiacon. A 3-as metróvonal meghosszabbításának Káposztásmegyer lesz a nyertese – …

Balla Ákos: Némileg csalóka a lakáspiaci „boom”

2019.02.09. 07:00
Elkeserítő, hogy a budapesti lakásállomány 20-30 évente fordul meg, ami nem egyezik meg a lakossági igények változásával. A tranzakciószámok érdemi emeléséhez tartós gazdasági …

Borkai Zsolt: Sokat teszünk azért, hogy Győr élhető város legyen

2019.02.04. 09:20
A 2017-es Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra olyan sportlétesítménnyel gazdagodott Győr városa, mely azóta is élhető és fenntartható, a város teljes …

Ezeket a cikkeket olvastad már?