Blogolj!

Az EU Bíróságán támadjuk meg a Sargentini-vádiratot!

Nem hagyja szó nélkül az Orbán-kormány az Európai Parlament csalással felérő jogi trükközését, bíróságon megy neki a bevándorláspárti hazugsággyűjteménynek.

Korán örültek...

A kormány az Európai Unió Bíróságán támadja meg az Európai Parlament (EP) Sargentini-jelentésről szóló szavazását, mivel azon a Lisszaboni Szerződéssel ellentétes módon a tartózkodó szavazatok figyelmen kívül hagyásával született kétharmados többség. Ezt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be.

A tárcavezető az MTI tudósítása szerint rámutatott, az unió alapszerződése egyértelműen fogalmaz, amikor kimondja, a leadott szavazatok kétharmadára van szükség ahhoz, hogy az eljárás megindítható legyen, és mivel ez hiányzott, ezért tévesen állapították meg az eredményt, és nincs szükség az eljárás folytatására.

Gulyás Gergely hozzátette, az Európai Parlament korábban nem bonyolított le hasonló szavazást, a házszabálya alapján pedig a tartózkodásokat a rendes eljárásokban lehet figyelmen kívül hagyni, a speciális eljárásokban azonban nem kell követni ezt a szabályt.

Mint mondta, magyar kormány keresetének nincs ugyan halasztó hatása, azonban az osztrák elnökség korábban közölte, az Európai Unió Tanácsának jogi szolgálatához fordul a szavazás eljárásrendje miatt, az itt születő véleménynek pedig akár döntő jelentősége lehet az ügy tárgyalásának elkezdésében.

Úgy fogalmazott, nyilvánvaló, hogy az Európai Parlament kampányában megjelennek olyan politikai vélemények, amelyek „egyfajta boszorkányüldözés keretében” a migrációról elfoglalt magyar álláspont miatt szeretnék felelősségre vonni Magyarországot.

Gulyás szerint a kormány tartalmilag nem tart semmilyen vizsgálattól, és attól sem fél, hogy a tanácsban négyötödös többség alakulna ki, az állam- és kormányfők között pedig biztosan nem lesz teljesen egyhangú döntés. Ugyanakkor

az eljárás alkalmas lehet arra, hogy a bevándorlással következetesen és elsőként szembeforduló országot megpróbáljanak megbüntetni az európai uniós kampányban.

Nyilvánvalóan ez volt a kezdeményezők és az oldalukra állók célja – állítja a magyar kormány.

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/58617/pics/lead_800x600.jpg
bevándorlás,EU,Európai Bíróság,Európai Parlament,Gulyás Gergely,migráció,Orbán Viktor,Sargentini-jelentés,Soros György
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-09-18 08:58:03
Helyes !!!
Teljes szívemből szurkolok a kormánynak. Hátha sikerül ketrecbe - ahová való - szorítani ezt a kócos, rosszindulatú daganatot, ezt a Sz@rgentini.
Ismerve a viszonyokat, azért - sajnos - vannak kétségeim a bírósági végkifejletet illetően !!!!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Gulyás: hamarosan szigorúbb járványügyi intézkedések jöhetnek

2020.07.09. 10:55
A térségben ugyanis drámaian romlik a járványhelyzet. A magyar kormánynak lépnie kell, ha meg akarjuk őrizni a viszonylag nyugodt és békés életet.

Komoly EU-s kisebbség blokkolja a Soros-kvótaterveket

2020.07.08. 08:30
Jó esély van rá, hogy sikerül meggátolni a lopakodó brüsszeli betelepítési elképzeléseket.

Orbán Viktor: Új lendületet kaphatnak a horvát-magyar kapcsolatok

2020.07.06. 16:00
Orbán Viktor gratuláló levelet írt Andrej Plenković horvát miniszterelnöknek, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökének a párt választási győzelméhez; …

Közel 300 határsértő ellen intézkedtek a hétvégén

2020.07.06. 07:55
Nincs megállás a migránsok számára: 273 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig hazánkban.

Minden eddiginél veszélyesebb az illegális migránsok alkalmazása

2020.07.04. 05:05
A koronavírus-válság miatt bőven akad ugyanis munkanélküli az európai őslakosok között is.

Orbán: Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból

2020.07.03. 11:15
Magyarország megerősödve kerülhet ki a koronavírus-járvány okozta válságból - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című …

Orbán Viktor: nem tudjuk elfogadni az unió kérését! (videó)

2020.07.02. 08:35
Első a magyar emberek egészsége: továbbra sem engedjük be az EU-n kívüli országok állampolgárait. Kivétel: Szerbia.

Brüsszel továbbra is meghekkelné a magyar migránspolitikát

2020.06.30. 05:10
Bármennyire is kudarcos az Európai Unió bevándorláspolitikája, a balliberális körök annál jobban erőltetik. Magyarországnak résen kell lennie, ha meg akarja védeni …

Kétszáznál is több migránssal szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén

2020.06.29. 08:15
A jó idő beköszöntével a migráns is útra keltek, számuk pedig ismét egyre nő: csak a hétvégén 229 határsértővel szemben intézkedtek a …

Orbán: a magyarok feketeöves válságkezelők

2020.06.27. 10:40
A miniszterelnök ígéretet tett rá, hogy Magyarországon nem fog beköszönteni a nyugati világot jellemző rendetlenség és felfordulás.

Ezeket a cikkeket olvastad már?