hirdetés
Blogolj!

Blogstar kávéház

Óvatosság

A gyurcsányisták isiásza.

A Gyurcsány-párti Hajdu László veretes beszéddel készült a Parlamenben, és reménykedett, hogy megszorongatja a miniszterelnököt, azonban ez a terv csúnyán dugába dőlt, egyetlen épkézláb mondatot sem tudott kinyögni a kígyózó és prímszámos elnök embere – így az Origo.hu.

„Hajdu valószínűleg a fenti, mára már lényegében tananyaggá vált videókat használhatta mintául a mai interpellációjára történő felkészülése során, de az is lehet, hogy a pártelnökkel igen alaposan gyakoroltak a parlamenti ülést megelőzően. Jó tanácsunk Hajdunak, hogy máskor óvatosabban készüljön a parlamenti felszólalására, mert ha így folytatja könnyen isiász lehet a vége.”

Hajdu László bekígyózott Gyurcsány prímszámai közé

A Gyurcsány-párti Hajdu László hétfőn veretes beszéddel készült a Parlamenben, és reménykedett, hogy megszorongatja a miniszterelnököt az azonnali kérdésével, azonban ez a terv csúnyán dugába dőlt. Pedig el kell ismerni, hogy a volt XV. kerületi polgármester mindent megtett, vörös fejjel izzadt, küszködött és szenvedett, hogy egy épkézláb mondatot ki tudjon sajtolni magából, ebben a küzdelemben azonban, minden igyekezet ellenére alulmaradt.

Égés

A Jobbik lelkiismerete.

Vona Gábor úgy becsapta az ajtót a távozásakor, hogy a plafonról azóta is potyog a vakolat – mutatja be a Jobbik helyzetét a Magyar Hírlap Online.

„Olyan szintű személyek is megégetik most magukat, mint Balczó Zoltán, aki a Sargentini-jelentés szavazásakor tartózkodott, ami egy állítólagos nemzeti párt esetében olyan, mint amikor egy házaspár már csupán a gyerekek miatt van együtt, közben pedig gyűlölik és marják egymást. Ahogy ezt a nemzetével teszi most a Jobbik. De azért megpróbálta megmagyarázni a helyzetet a párt egykori ikonja: Balczó Zoltán szerint ugyanis ez nem csupán politikai, hanem lelkiismereti kérdés is. De milyen lelkiismeretről is beszél Balczó? Kinek a lelkiismeretéről?”

Töprengés a Jobbikról

Vona Gábor úgy becsapta az ajtót a távozásakor, hogy a plafonról azóta is potyog a vakolat Még mindig nem heverte ki az áprilisi kudarcot az egykor szebb napokat (szebb jövőt!) látott, nemzeti szubkultúrától induló, valahol a baloldalon megállapodó, bolondul kilengő ingapárt. Sőt! Úgy tűnik, a morális válság egyre csak mélyebbre húzza az egykori mozgalmat.

Koherencia

A határvédelem sebezhetősége.

Az Országgyűlésben szerdán kerülhet sor a Sargentini-jelentés elleni kormánypárti határozati javaslat tárgyalására – ezt elemzi a Hirado.hu.

„Nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet a Sargentini-jelentés elfogadása – jelentette ki Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma este című műsorában hétfőn. Véleménye szerint amennyiben a határőrizetet nézzük, akkor tisztába kell tenni, hogy a határ védelme nem pusztán abból áll, hogy műszaki zárral rendelkezünk, és mellette határvadászok járőröznek. Kifejtette: ezen túlmenően a munkában több szervnek felelőssége van. A mélységi ellenőrzés keretein belül egy olyan rendszert működtetnek a hatóságok, amely segíthet az embercsempész bandák felkutatásában is. Amennyiben a határvédelmi jogosultságokat kivesszük egy ország kezéből és azt európai irányítás alá helyezzük, akkor ennek a komplex rendszer koherenciája megtörik, sebezhetővé válik a rendszer – hangsúlyozta a szakértő, utalva a Frontex megerősítésére.”

Nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet a Sargentini-jelentés

A Sargentini-jelentést elutasító kormánypárti határozati javaslatról tanácskoztak hétfőn az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában. Bár az ellenzék nemmel szavazott, a bizottság tagjai úgy döntöttek, hogy a parlament részletes vitájában csatlakoznak a javaslathoz. Az Országgyűlésben szerdán kerülhet sor a Sargentini-jelentés elleni kormánypárti határozati javaslat tárgyalására.

Kiadás

Németország kettészakadása.

Az ország két része között az újraegyesítés után 28 évvel is jelentősek a különbségek – így a Zoom.hu.

„A háztartások fogyasztási kiadásai például a legutóbbi adatok szerint a volt NDK területén havonta átlagosan 2078 eurót (685 ezer forint) tesznek ki, ami a 2587 eurós nyugati szint 80 százalékát jelenti – áll a Destatis jelentésében. A különbségek fennmaradását mutatja a német egység megvalósításának folyamatáról szóló új kormányzati elemzés is. A napokban kiadott dokumentum szerint a munkanélküliség ugyan történelmi mélypontra, 7,6 százalékra süllyedt a volt NDK területén, de így is jelentősen meghaladja a nyugati tartományokban regisztrált 5,3 százalékot.”

Még mindig hatalmas a különbség az egykori Nyugat-és Kelet-Németország között

Még mindig hatalmas a különbség az egykori Nyugat-és Kelet-Németország között Több mint tíz százalékkal csökkent a lakosság Németország keleti tartományaiban, a volt NDK területén az ország 1990-es újraegyesítése óta a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kimutatása szerint, amely az október 3-i nemzeti ünnepre, a német egység napjára időzítve jelent meg.

Kóla

Tilla egészségvédelme.

Letette az alkoholt és a cigit: egészséges akar lenni Till Attila: a korábban az esti bulikra szánt energiát most már reggeli edzésekre fordítja – számol be róla a Blikk Online.

„A háttérben közben a nővérek ingyenes szűréseket végeztek, kíváncsi voltam én is a vérnyomásomra, a vércukor- és koleszterinszintemre. Szerencsére jók lettek az eredmények – mesélte a Blikknek Tilla, akit a nővérek is megdicsértek, hogy jó karban tartja magát. – Igyekszem odafigyelni magamra, letettem a cigit, már nem iszom alkoholt, rengeteget sportolok, de nem vonok meg magamtól mindent, én ebben nem hiszek. Bár nem a legjobb a szervezetnek, de néha megiszom egy kólát – tette hozzá.”

Letette az alkoholt és a cigit: egészséges akar lenni Till Attila

A korábban az esti bulikra szánt energiát most már reggeli edzésekre fordítja, és ez nem csak egyre szélesebb vállán látszik meg, de a debreceni nővérek által elvégzett szűrések is jó képet festenek a tévésről.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/60507/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.07.22. 00:05
Magyar sportsikerek, újabb nyolcezres csúcs meghódítása, ellenzéki szétesés, újabb közelgő brit királyi esküvő és az ukrán parlamenti választás hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.07.21. 05:25
A kultúra kivéreztetése, a szocialisták személyeskedése, a magyarság lejáratása, Brüsszel illiberalizmusa és Ellie Goulding bombaesküvője vasárnapi online lapszemlénkben.

Több vonat menetrendje is módosult pályafelújítás miatt

2019.07.20. 12:35
Több vonat menetrendje módosult pályafelújítás vagy pályakarbantartás miatt - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.

Blogstar kávéház

2019.07.20. 04:55
Ursula von der Leyen narancsszemüvege, a magyarság vegzálása, a migráció kihívásai, Berki Krisztián pályára lépése és Várkonyi Andrea özönvízszerű válása szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.07.19. 04:40
A migránsellenes szövetség repedése, az ellenzék kétfrontos aknamunkája, Petőfi Sándor lezáratlan csontkrimije, az önjáró taxiflotta fenntarthatósága és Köllő Babett tűszúrásos fiatalodása pénteki online lapszemlénkben.

A V4-ek elutasították az ngo-hajók által szállított migránsok elosztását

2019.07.18. 19:50
A bevándorláspártiak újabb kísérletet tettek az EU-tagországok belügyminisztereinek csütörtöki, informális találkozóján arra, hogy közös …

Bárki adatait felhasználhatják a felkapott öregítő alkalmazáson keresztül

2019.07.18. 14:30
Adatainkat lopják el, miközben mi épp jókat röhögünk vagy épp szörnyülködünk azon, hogy hogyan néznénk ki öregen.

Felgyújtottak egy filmstúdiót Japánban, többen meghaltak

2019.07.18. 12:20
Huszonhárman meghaltak, harmincnyolcan pedig megsérültek amikor egy férfi szándékosan gyújtotta fel a Kyoto Animation stúdiót.

A Vodafone megkapta az engedélyt a UPC felvásárlására

2019.07.18. 12:10
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC …

Vasárnap kezdődik a halásztelki csomópont felújítása az M0-son

2019.07.18. 11:20
Vasárnap megkezdik a halásztelki csomópont felújítását az M0-son, így őszig Halásztelek a szigetszentmiklósi csomóponton keresztül lesz megközelíthető - …

Ezeket a cikkeket olvastad már?