Blogolj!

Blogstar kávéház

Aggály

Lázár blöffje.

Lázár János dohányzást betiltó terve inkább blöff, mint leszokást segítő csodaszer – erről ír a több szakértőt megszólaltató Zoom.hu.

„A TASZ munkatársa szerint alkotmányos aggályokat vetne fel, amennyiben önkényesen húznának vonalat az állampolgárok között. 'Ha valaki 2019. december 31-én születik, az végigdohányozhatná az életét, de aki egy nappal később, az viszont soha egyetlen szál cigarettát sem vásárolhatna. Meglátásunk szerint az ilyen fajta különbségtétel nem indokolható alkotmányosan az állampolgárok között. Lehet ugyan különbséget tenni a társadalom különböző csoportjai között, de azt mindig meg kell indokolni. Ebben az esetben viszont a születés időpontján kívül nincs semmilyen különbség az emberek között' – mutatott rá Asbóth.”

Lázár dohányzást betiltó terve inkább blöff, mint leszokást segítő csodaszer

Lázár dohányzást betiltó terve inkább blöff, mint leszokást segítő csodaszer Nagyot robbant csütörtökön Lázár János bejelentése, miszerint a 2020 után születőknek egyszerűen betiltaná a dohányzást. A miniszteri biztos ezt egy nagyobb csomag részeként képzeli el, amelynek célja, hogy Magyarország a világon elsőként dohányfüstmentes országgá váljon. Mennyire reális egy ilyen elképzelés?

Kényszer

A Jobbik torzulása.

A Jobbik jelenlegi vezetése elárulta a több százezer nemzeti szavazót, aki áprilisban rájuk voksolt – mondja a Magyar Hírlap Online-nak a pártból kilépett Fülöp Erik.

„Egyértelműen látszik, hogy a baloldali szavazók megnyerését tűzték ki célul, míg a jobboldali gondolkodásúakról, a 'kényszerből' a Fideszre voksolókról teljesen lemondtak, így gyakorlatilag a kormányváltás esélyét is veszni hagyták. Hadd ne mondjam, hogy a párt alelnökeként, illetve a frakció tagjaként hányszor vetettem fel, hogy a Fidesztől kell a szavazókat magunkhoz csábítani és nem a baloldalról.”

„Eltorzult a Jobbik"

A Jobbik jelenlegi vezetése elárulta a több százezer nemzeti szavazót, aki áprilisban rájuk voksolt - mondta lapunknak Fülöp Erik. A pártból kilépett országgyűlé­si képviselő nem lát esélyt a meg békélésre. Fülöp Erik szerint egyértelmű, hogy a pártvezetés a baloldali szavazók megnyerését tűzte ki célul (Fotó: Hegedüs Róbert) -  Miért döntött úgy Volner János kizárása után, hogy nem csak a frakcióból, hanem rögtön a pártból is kilép?

Ütközet

A szükséges migráció.

Továbbra is két táborra oszlik Európa a bevándorlás kérdésében – derül ki a Hirado.hu cikkéből.

„A csúcstalálkozóval kapcsolatos nyilatkozatokból ismét kiderült, hogy sok európai uniós vezető, tagállami kormányfő ma is úgy látja: a migráció szükséges és jó dolog és még mindig ragaszkodnak a gazdasági migráció legalizálásához, a migránsok kötelező szétosztásához – mondta Hollik István. A Fidesz–KDNP frakciószövetség szóvivője úgy fogalmazott: sok ütközet áll még előttünk, de a legfontosabb ezek közül az, hogy a jövő tavaszi európai parlamenti választáson meg kell állítani a bevándorláspárti erőket. Hozzátette: mindent megtesznek annak érdekében, hogy jövő májusban a bevándorlásellenes erők jussanak többségbe az európai parlamenti választásokon.”

Továbbra is két táborra oszlik Európa

Soha nem lesz egyetértés az unióban a betelepítési kvótákról - ezt mondta Szijjártó Péter Brüsszelben, a két napos csúcs után. A külügyminszter úgy fogalmazott: a helyzet nem változott lényegesen, továbbra is vannak olyan országok, amelyek migrációt akarnak, és vannak olyanok, amelyek nem akarnak migrációt.

Csodamű

Magyar világmagyarázat.

Olyan csodaműnek tartja Az ember tragédiáját Vidnyánszky Attila, amilyenből világviszonylatban is csak néhány akad – derül ki az Origo.hu interjújából.

„Az ember tragédiáját egy csodaműnek tartom, és több mint 30 év színházi tapasztalatával nyugodtan mondhatom, hogy ilyenből világviszonylatban sincs sok. Egy kezemen meg tudom őket számolni, ezért borzasztóan büszkének kell lenni, hogy egy magyar ember agyából pattant ki ez a világmagyarázat, a világon való ilyen fogáskeresés. És érdekes, hogy én is fogást keresek ezen a darabon már húsz éve, amióta rendezem.”

Büszkének kell lenni, hogy ez egy magyar ember agyából pattant ki

Több mint 20 éve szinte folyamatosan rendezi, és még mindig keresi a fogást rajta. Olyan csodaműnek tartja, amilyenből világviszonylatban is csak néhány akad. A mű nagyszerűsége mellett a figurák folyamatos fejlődésből is inspirálódik, miközben kompromisszumokat is köt. Vidnyánszky Attila főigazgató rendezi Az ember tragédiájá-t, amit pénteken mutat be a Nemzeti Színház.

Fájdalom

Köllő Babett kocsmajelenete.

Élő adásban szenvedett súlyos sérülést Köllő Babett – így a Blikk Online.

„A csapat egy kocsmajelenet keretében harcművészeti előadást tartott, amelynek során Köllő Babett játszotta a régi magyar tévésorozatból jól ismert Lindát, aki szétvert egy teljes kocsmai brigádot. A színésznő minden bizonnyal a produkció alatt sérülhetett meg, mert bár az előadásuk során egy pillanatig sem látszott rajta a fájdalom, az eredményhirdetésnél már lehetett látni, hogy valami nincs rendben. Babett a bal lábán ugrálva indult vissza a helyére, majd amikor a következő produkciót kezdték előkészíteni, gyorsan beszaladtak hozzá, hogy segítsenek neki.”

Élő adásban szenvedett súlyos sérülést Köllő Babett - fotók

A csapat egy kocsmajelenet keretében harcművészeti előadást tartott, amelynek során Köllő Babett játszotta a régi magyar tévésorozatból jól ismert Lindát, aki szétvert egy teljes kocsmai brigádot. A színésznő minden bizonnyal a produkció alatt sérülhetett meg, mert bár az előadásuk során egy pillanatig sem látszott rajta a fájdalom, az eredményhirdetésnél már lehetett látni, hogy valami nincs rendben.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/62255/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Szerdától drágábban tankolhatunk

2019.06.24. 14:05
Az utóbbi hetekben "megszokott" csökkenés után most drágulásra számíthatunk a kutakon, ugyanis a Mol 3 forinttal emeli a benzin és 5 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán - értesült az MTI hétfőn …

Blogstar kávéház

2019.06.24. 04:30
Az előválasztás szabadfogású birkózása, a nemzetietlen ellenállás derékhada, Románia kettős mércéje, megkoronázott szépségek és Kiss Ramóna boldogító igenje hétfői online lapszemlénkben.

A cseh kormányfő lemondását követelték Prágában

2019.06.23. 20:20
Andrej Babis kormányfő és Marie Benesová igazságügyi miniszter lemondását, valamint a cseh ügyészség függetlenségének megőrzését követelték vasárnap Prágában.

160 Iszlám Állam-hívőről semmit nem tudnak a német hatóságok

2019.06.23. 20:10
Semmilyen adattal nem rendelkeznek a német biztonsági szervek a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet 160 olyan követőjéről, akik Németországból utaztak a …

Kisebb földrengés volt Heves megyében

2019.06.23. 19:00
Kisebb, a Richter-skála szerinti 2,3-as erősségű földrengés volt a Heves megyei Tenk közelében vasárnap délután.

Nem volt telitalálat a hatos lottón

2019.06.23. 16:50
Ma senkinek nem volt szerencséje, nem volt telitalálat a hatos lottón, ötösökből viszont akadt bőven.

Kánikula váltja a viharos időjárást

2019.06.23. 14:50
Kellett ez a kis szusszanás, már ami a lehűlést és az esőt illeti, ám nem sokáig fog ez tartani, jövő héttől újabb hőségre lehet számítani.

Újabb húsz településen kezdődhetnek bölcsődei fejlesztések

2019.06.23. 08:30
Újabb húsz településen kezdődhetnek bölcsődei fejlesztések mintegy kétmilliárd forint költségvetési támogatásból a bölcsődei fejlesztési program keretében - …

Blogstar kávéház

2019.06.23. 05:05
Véres szúnyogapokalipszis, a Gyurcsány család korteskedése, a liberálisok pálfordulása, a hőhullám öngyilkossági hulláma és Sebestyén Balázs eltorzulása vasárnapi online lapszemlénkben.

Ezekkel a számokkal nem nyert

2019.06.22. 20:40
Egyáltalán nem volt ötös a lottón, ellenben négyesből akad bőven.

Ezeket a cikkeket olvastad már?